Világítótornyaink

„Nem ismerek más olyan, ember alkotta épületet, amely annyira önzetlen célú lenne, mint a világítótorony. Azért épültek, hogy másokat szolgáljanak” – írta George Bernard Shaw. Világítótornyok azonban mi magunk is lehetünk.

Hogyan lazít az, aki munkájából adódóan sokat, nagyon sokat olvas? Szabadidejében természetesen – két kutyasétáltatás között – olvas. A szépirodalom azon jellemzőjét, miszerint az olvasó többet, mást is kap egy regénytől, mint amit elsőre remélt, bizonyára nem kell fejtegetnem. Mindannyian őrzünk olyan könyveket a polcunkon, amelyek nemcsak történetükkel, tanulságaikkal, de hatásukkal, életünk fordulópontjaihoz adott kapaszkodóikkal, bölcsességükkel, igazságukkal is hozzáadtak jellemünk fejlődéséhez, tisztánlátásunkhoz, szükséges korrekcióink elvégzéséhez.

Néha elég egy cím, amely felidéz valamit, amire rezonálni tudunk, megragad, és máris benn vagyunk a rengetegben. Az asszociációk egymásba fonódnak, kanyargós, keskeny ösvényekre vezetnek, titkok szobáiba hívnak. Ha nem akarjuk megspórolni a belső munkát, segítségünkre lesznek, akár sötét és baljós árnyak közt, viharos tengeren, akár napsütötte táj lankáin – az élet útjain – járjunk. Végül pedig megmérettetnek, s lesznek, melyek világítótoronnyá válnak, megmutatják a biztos irányt hazafelé, ha nagyon eltévedünk.

Virginia Woolf A világítótorony című könyvét pont a fentiek reményében és főleg nekem sokat ígérő címe miatt vettem meg. E fantáziát megmozgató, misztikus, titokzatos, látványnak is különleges, nagyszerű építmény szimbólum mivoltát sokan, sokszor, ékesszólóan megfogalmazták már. Hadd idézzek kettőt!

A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.