Színes és tartalmas volt az Evangélikus Országos Múzeum programkínálata ez évben is a múzeumok éjszakáján. Június 24-én a budapesti Deák téri intézménytől a Petőfi Irodalmi Múzeumig, a reformkoritól a mai Pestig vezette az érdeklődőket egy belvárosi séta, majd több határon át rajzolódott ki a Trianon utáni menekülthullám magyarországi, evangélikus szemszögű látképe. A történelmi mélyfúrás mellett helyet kaptak a könnyed, interaktív gyerek- és felnőttprogramok is. Pincétől a benső udvarig hívogatták a látogatókat a múzeum munkatársai, majd késő este felcsendültek disszonáns és harmonikus dallamok, Bartóktól Gershwinig.
A Petőfi Sándor megkeresztelésekor használt keresztelőmedencét és konfirmációjának helyszínét is megtekinthette a „múzeumközi kóborlásra” jelentkező érdeklődő, és elindulhatott a Deák tértől a Károlyi utcáig vezető izgalmas sétán az Evangélikus Országos Múzeum (EOM) munkatársának, Borókay Zsófiának és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) múzeumpedagógusának, Sóki Diánának a vezetésével.
Kevesen tudják például, hogy a Deák tér egykor a város széle volt, és hogy sokan a Pollack Mihály által tervezett templom lépcsőjére menekültek az 1838-as pesti árvíz elől. Petőfi, aki (vándor)diák korában csak két tanévet töltött Pesten – erről is alig maradt fenn dokumentum –, temperamentumához híven lobogott a városért; Pest című versének egy sora lett a séta mottója: „Hiába, Pest csak Pest, tagadhatatlan!”
A belvárosi barangolás során sok érdekességet megtudhatott a közönség például Petőfi és Jókai (kezdetben baráti, majd elhidegült) kapcsolatáról, arról, hogy a költő mennyire ellenezte Jókainak a Laborfalvi Rózával kötött házasságát – még Jókai szüleinek is írt levelet a frigy megakadályozásának szándékával.
De az Eperjesről Pestre érkezett Heckenast Gusztáv nyomdász, könyvkereskedő története is előkerült. Váci utcai üzletét elmosta a nagy pesti árvíz, az újranyitást magyar írók támogatták – például a séta során megidézett, tragikus sorsú drámaíró, Czakó Zsigmond. Később Heckenast társult Landerer Lajossal, majd útjára indította a liberális demokraták lapját, a Pesti Hírlapot, amelybe Petőfi is írt. Különös, hogy Heckenast Gusztáv épp a forradalom kitörésének napján tartotta magát távol a márciusi ifjak számára kulcsfontosságú nyomdától, ahol a Nemzeti dalt és a tizenkét pontot kinyomtatták – vitatott, hogy politikai, esetleg vagyonféltő óvatosság miatt. Ez utóbbi történelmi dilemmát a sok pesti anekdota mellett magukkal vihették a séta résztvevői.
Csapó Etelkától Huber Etelkáig
Petőfi pesti éveiben ismerkedett meg első múzsájával, a fiatalon, mindössze tizenöt évesen elhunyt Csapó Etelkával; a kislány halála után egész versciklust írt az emlékére (Cipruslombok Etelke sírjáról), a lány így halhatatlanként vonult be a magyar irodalomba. Ám „halhatatlanok” lettek a történelmi krízishelyzetben adott konstruktív válaszaikkal és jó példájukkal az EOM új kiállításának megidézett evangélikusai is.
A kiállítás megnyitóján Lackner Pál, az Evangélikus Országos Gyűjtemény (EOGY) igazgatója elárulta, a Kihívás és lehetőség – Menekültek a két világháború közötti evangélikus egyházban című tárlat egy nemzetközi, evangélikus migrációtörténetekkel foglalkozó projektbe kapcsolódott.
Köszöntőbeszédet mondott a németországi rummelsbergi diakóniai múzeum vezetője, Thomas Greif is. A bajorországi evangélikus múzeumok képviselőivel azért döntöttek a migráció témája mellett – magyarázta –, mert nagyon aktuális téma ma is, továbbá az evangélikus-protestáns kontextusba mélyen beíródott. Az osztrák, szlovén és romániai kollégák egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy ez a kérdés a magyarok nélkül nehezen volna elemezhető. Ezért a hat európai ország tíz múzeumában mindenki megrendezte a maga kiállítását, majd összeállt egy vándorkiállítás és egy kötet, lezajlott egy konferencia, a következő pedig ősszel itt lesz, Magyarországon – számolt be a frankföldi múzeumvezető.
Ablonczy Balázs történész, a Magyar Tudományos Akadémia Trianon100 Kutatócsoportjának vezetője beszédének a Szeressétek Huber Etelkát! címet adta, utalva a kiállítás hat kiemelt személyiségének egyikére, a Pozsonyból származó, később Győrben tevékenykedő evangélikus diakonisszára, Huber Etelkára, aki felvirágoztatta az országban az evangélikus szeretetszolgálatot.
Százhárom esztendővel Trianon után
„Ez a kicsiny, ámde okos és szépen felépített kiállítás annak a nagy menekülésnek állít emléket, amelynek során négy-ötszázezer ember hagyta el a Magyar Királyság elveszített területeit, és került a megmaradt Magyarország benső területeire” – foglalta össze Ablonczy Balázs.
Olyan szívszorító – és kevés figyelmet kapó – tényeket is megosztott a hallgatósággal, mint hogy 1920 nyarán a Keleti pályaudvar és Rákosrendező között állomásozó vagonokban hetente meghalt egy négy év alatti gyermek (bélhurutban). Az 1920-as népszámlálás adatai, amelyből a menekültek pontos száma is kiderülhetne, eltűntek – tudhatta meg a közönség. Az mindenesetre bizonyos, hogy alulbecsülve is több tízezer főről van szó; a menekültek főképp tanárok, hivatalnokok, vasutasok és kistisztviselők voltak. Sokáig nagyon rossz körülmények között, ha nem is mindig fűtetlen vagonokban, de barakktelepeken, iskolatermekben, szükséglakásokban kellett meghúzniuk magukat – tárta fel a hallgatóság előtt a szakember.
Ami az evangélikus egyház veszteségeit illeti: „Talán megkockáztatható, hogy a különböző felekezetek közül az evangélikust viselte meg a legjobban a trianoni impériumváltás: az 1910-ben összeszámlált evangélikusok több mint a fele, az intézmények és a gyülekezetek több mint hatvan százaléka maradt az utódállamokban” – árulta el Ablonczy.
A történész a veszteségek után a lehetőségekre, különösen a két világháború közötti templom-és gyülekezetalapító hullámra hívta fel a figyelmet; ennek a kiállításon bemutatott evangélikusok is fontos motorjai voltak. „A türelmi rendelet óta nem épült annyi evangélikus templom – hatvanhárom! – Magyarországon, mint a két világháború között” – idézte a történész Harmati Béla Lászlót, az EOM vezetőjét. A fő kérdés az volt, hogyan tudják a közösségek újrafogalmazni helyüket és küldetésüket egy radikálisan megváltozott világban – foglalta össze a Trianon-szakértő.
Kihívás és lehetőség
A megnyitót követően a kiállítás kurátorának, Kertész Botond történésznek a moderálásával kerekasztal-beszélgetés kezdődött Ablonczy Balázs, Szent-Iványi Ilona unitárius teológus és Lackner Pál részvételével.
Az EOGY-igazgató a beszélgetés elején felhívta a figyelmet arra, hogy a migrációs mozgás kétirányú, nemcsak a határon befelé, hanem kifelé is zajlott – utalt a magyarországi szerbség és a pesti szlovák evangélikus egyházközség történetére.
Szent-Iványi Ilona a magyar unitárius egyház korabeli történetét beszélte el. Az erdélyi, kolozsvári központú unitárius egyház Magyarországon 1848-ban lett bejegyzett felekezet. Trianon jelentősen megtépázta ezt a közösséget is. 1920 után a migrációs hullámmal a nagy létszámú erdélyi tömbből több ezer unitárius család érkezett Magyarországra, 1921-től a mai pestszentlőrinci Havanna-lakótelep helyén voltak elszállásolva. A fővárosban szerveztek gyülekezetet, aztán templomot építettek – tervezője az evangélikus Pecz Samu volt.
A beszélgetés nyitva hagyott kérdései tovább kísérték a kiállítás nézőit, akik több személyiség – Hamvas Béla édesapja, Hamvas József, illetve Petrovics Pál, Kendeh-Kirchknopf Gusztáv, Bruckner Győző, Deák János és Huber Etelka – életén keresztül kaphattak képet egy korszak kihívásairól és a menekülni kényszerülő, elkötelezett egyháztagok ma már egyháztörténeti jelentőségű tetteiről.
Az est zárásaként az Insula harsonakvartett koncertje után felvidéki borkóstoló várta a látogatókat, melyhez Róka Szabolcs pengetett bordalokat.
