„Sokszínűek vagyunk, de elfogadjuk és segítjük egymást” – akár ez is lehetett volna a mottója a Székács József Evangélikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium játéknapjának, amelyet június 16-án tartottak meg az orosházi intézményben. Az évzáró diákönkormányzati nap szórakoztató programjai mellett helyet kapott benne néhány olyan játékelem is, amely a különleges bánásmódot igénylő gyerekek integrációját segíti elő.

Sok-sok játék és kihívás, tanár-diák foci, valamint ajándék jégkrém, ezekkel kedveskedett idén az evangélikus intézmény diákönkormányzata az iskola közösségének. Twister, óriásmalom és ugróiskola várta a földszinten az osztályok egy-egy tanulóját, így versengtek egymással az egyes évfolyamok, a termekben pedig a fejlesztő társasjátékok kerültek a központba.
– Az evangélikus egyház pályázatot írt ki a BTMN-es és SNI-s gyerekek befogadásának és elfogadtatásának segítésére – fogalmazott Bánszki-Fábián Aranka, az inkluzív pályázat helyi koordinátora. – Ez a Nagy Társasjátéknap is ennek a célkitűzésnek a része, amelyben az iskola egész közössége részt vesz. Már több erre irányuló programunk is volt, az érintett diákjainkat bevonjuk a különböző feladatok, így próbáljuk meg elérni, hogy ezek a gyerekek ne szoruljanak a perifériára.
Az SNI-s, azaz a sajátos nevelési igényű gyerekek különleges bánásmódot igényelnek, ők általában valamely mozgásszervi, érzékszervi, értelmi- vagy beszédfogyatékossággal élnek együtt. A BTMN-es, azaz beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel élő gyerekek – mint ahogyan azt a megnevezés is jól meghatározza – általában a tanulás, a társas kapcsolatok és a magatartás-szabályozás terén küzdenek nehézségekkel. A gyermekek IQ értéke átlag alatti, de azért még a normál övezetbe esik. Általában lassabban tanulnak, tanulmányi eredményük gyengébb és motivációs problémáik is akadnak.
A cikk folytatása az Oros Cafén olvasható.
Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel
hírlevél-szolgáltatásunkra.