Esztergomi Evangélikus Egyházközség
Hajnali gondolatok Esztergomból
2021. április 22.
A Duna Televízió Hajnali gondolatok című adásában Klimentné Ferenczy Andrea, esztergomi evangélikus lelkésznő osztja meg a napi igéről gondolatait a nézőkkel.
Elhunyt Kalmár Zoltán
Esztergomi Evangélikus Egyházközség
2021. március 2.
Esztergom – „Jézus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” (Jn 11,25) – 2021. február 28-án este, az esztergomi evangélikus gyülekezet felügyelője, Kalmár Zoltán egy hirtelen jött agyvérzés után hazatért Urához. 80 esztendős volt. „Gyászoljuk, fáj az elvesztése. Életkora okán nem egy fiatal hirtelen lendületével, hanem tapasztalatával, megfontoltságával volt jó munkatársunk, testvérünk” – írta a gyülekezet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében…
Ahol Luther-rózsa vet fényt az oltárra
Stifner-Kőháti Dorottya,
2021. január 4.
Delet harangoz az esztergomi evangélikus templom harangja, amikormegállunk a városközpontban az 1941-ben felszentelt, utcáról nyíló, részben erdélyi stíluselemeket magán viselő épület előtt. A falon márványtábla Molnár Gyulának, a gyülekezet első – templomépítő – lelkészénekemlékére. Lelki otthona az istenháza nemcsak a városbéli, hanem a dorogi, illetve a környező szórványokban élő evangélikusoknak is. A parókiaajtajában Klimentné Ferenczy Andrea lelkész fogad, aki immár tizenhatéve pásztorolj…




