könyv
Küldetésben a gyermekek között
Grendorf-Balogh Melinda
2021. augusztus 30.
Megjelentek a Jeremiás és Dániel – Bibliaismereti foglalkoztató füzet és színező és a Küldetésben című gyermek és ifjúsági kiadványok.
Megjelent az Épüljetek fel lelki házzá! – Evangélikus gyülekezetfejlesztési program
2021. augusztus 19.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szerkesztésében és kiadásában megjelent és online változatban már elérhető az Épüljetek fel lelki házzá! című, gyakorlati teológiai alapokra épülő, a gyülekezeti alkalmakat, gyülekezetszervezést modelljelleggel bemutató gyakorlati kézikönyv.
Békesség néktek!
Evangélikus gyülekezeti munkaprogramok a 2021–2022-es munkaévre
2021. augusztus 17.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szerkesztésében és kiadásában megjelent és online változatban már elérhető a Békesség néktek! című, 2021–2022-es évre vonatkozó evangélikus gyülekezeti munkaprogram.
A lelki atya áldott emlékezete
Győri Gábor
2021. július 14.
Nemrégiben jelent meg az Ordass Lajos Alapítvány gondozásában az a kötet, amely az idén húsz éve elhunyt Fónyad (Fuchs) Pál evangélikus lelkésznek, korábbi esperesnek állít emléket. Az Elég néked az én kegyelmem – Fónyad (Fuchs) Pál élete és munkássága című kiadvány első felében a szerkesztők a Nem voltam egyedül – Beszélgetések az evangélikus közeltmúltról című könyvben 1999-ben megjelent életútinterjú másodközlésével idézik fel a lelkész alakját, majd Fónyad Pál prédikációiból, írásaiból, elő…
Újra kapható a Karénekeskönyv I. kötete
Bence Gábor
2021. április 12.
Több évig hiánycikknek számított az a kóruskötet, amely minden evangélikus énekkarnak alapgyűjteménye lehet. Most örömmel számolunk be arról, hogy az Egyházzenei Bizottság támogatásával a Luther Kiadó újra kinyomtattatta a Karénekeskönyv első kötetét.
Egyházak együtt a járványban
2021. április 10.
Immár magyar nyelven is elérhető az Európai Protestáns Egyházak (GEKE) legújabb kiadványa, ami mintegy sorvezetőként szolgál a kontinens egyházainak teológiai és társadalmi párbeszédéhez az elkövetkező hónapok során.
Már 704 nyelvre lefordították a Bibliát
2021. március 26.
Stuttgart – Már 704 nyelvre lefordították a Bibliát – jelentette be 2021. március 24-én a Stuttgartban működő Német Bibliatársaság.
Az egyetemes hitvallásokról tartottak szakmai beszélgetést
Galambos Ádám
2021. március 11.
A Magyarországi Evangélikus Egyház hitvallási iratainak első, az egyetemes vagy ökumenikus hitvallásokról szóló kötete alapján beszélgettek hitvallásaink fontosságáról az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológia Tanszéke és a Luther Kiadó szervezésében megvalósuló online szakmai rendezvényen 2021. március 8-án.
Ébresztő álmodás – Ferenc pápa könyve a megrostáló leállás kínálta lehetőségről
Gáncs Péter
2021. március 9.
Továbbra is olyan válságos időket élünk, amikor okkal lehetnek álmatlan éjszakáink. Ahogyan a kötet epilógusában olvashatjuk, „azemberiség egyik legsötétebb éjszakáján” szeretnénk túljutni. Ehhez kínálsegítséget az egyházfő, aki szerint „a világ fordulóponthoz érkezett, a megpróbáltatás idejével néz szembe, amelyből vagy jobb emberekként kerülünk ki, vagy menthetetlenül visszacsúszunk egy áldatlanabb állapotba”.
Gyógyító örömhír
Könyvbemutató beszélgetés Kovács Viktorral
Galambos Ádám
2021. március 2.
Budapest – Gyógyító örömhír címmel jelent meg a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya és a Luther Kiadó közös kiadványa, amely összeállítás betegeknek, hozzátartozóknak és a lelkészi szolgálathoz kíván segédletet nyújtani. A könyvben liturgiák, imádságok és énekek is megtalálhatók. A kiadványról Kovács Viktor evangélikus lelkésszel, a könyv szerzőjével Galambos Ádám beszélgetett.
Pontról pontra Lutherrel
Mozaikokból részletgazdag kép a Reformációi ábécében
Stifner-Kőháti Dorottya
2021. február 24.
Mit tudunk a reformációról? Az 1517. október 31-ei dátum – amikor Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára – fontos állomása volt annak a folyamatnak, amely nemcsak a vallás területén hatott, hanem befolyásolta a társadalom, a politika, a történelem alakulását is. A 16. századi Európában a hitújítás mozgalma nyomán gyökeres változások indultak el Luther és reformátortársai teológiai felismeréseinek köszönhetően.
Mindennapi étkek, szakrális jelképek
A Szentírás ételeiről beszélgettünk Fráter Erzsébet biológussal
Galambos Ádám
2021. február 17.
„A Biblia rendkívül sokszínűen mutatja be a kor emberének étkezését, a mezőgazdálkodás elemeit, az élelmiszer-előállítás mozzanatait, a táplálkozási szokások furcsaságait és azt is, amikor nem volt mit enni. Ám az evés nemcsak mint a mindennapok rendjébe beilleszkedő rítus jelenik meg a Szentírás lapjain, hanem szakrális vetülete és gazdag jelképrendszere is fontos szerepet kap” – olvassuk a nemrégiben megjelent, A Biblia ételei című, bibliai idézetekkel gazdagon illusztrált, bőséges képanyagáv…
Megjelent a Gyógyító örömhír
dr. Hafenscher Károly
2021. február 12.
Budapest – A Gyülekezeti és Missziói Osztály és a Luther Kiadó közös kiadásában jelent meg Kovács Viktor evangélikus lelkész Gyógyító örömhír című, betegeket, hozzátartozókat és a lelkészi szolgálatot segítő kiadványa. A könyv előszavát Hafenscher Károly, egyházunk zsinatának lelkészi elnöke, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára írta. Alábbiban ezzel a tartalommal ajánljuk az olvasók figyelmébe a kiadványt.
Hűség hithez, hitveshez, hazához
T. Pintér Károly
2021. február 3.
Egyházunk Egyesült Királyságban élő lelkész doyenjének válogatott írásait tartalmazó kötet jelent meg a napokban a Luther Kiadó és a BékéscsabaiEvangélikus Egyházközség közös kiadásában. A szerző születésnapjára időzített „ajándék” azonban főként azok számára szerezhet igazi karácsonyi meglepetést, akik eleddig csak hírből hallottak a több mint hat évtizeden át Londonban szolgáló és 1977-től püspöki tiszttel is felruházott Pátkai Róbert – számos egyházi és állami díjjal elismert – sokrétű tevék…
Naponta két percben, lelki állóképességünkért
Gáncs Péter
2021. február 2.
Nem mindegy, hogy reggelente mivel intonáljuk kezdődő napunkat. Többnyire rossz hírekkel vagy inkább Isten igéjével, az evangéliummal, örömhírrel. Jó öt éve valóban kincset lel, aki korán kel, azaz már hat óra előtt ébren van, és bekapcsolja a Kossuth rádiót. Az ilyenkor elhangzó mindössze kétperces napi imádsággal megalapozhatjuk az induló napot. A tömör lelki útravalót a történelmi egyházak vezetői „szervírozzák” ebben a hajnali órában. Egyikük, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházke…
Egy igaz történet, aminek még nincs vége
Megjelent a sámsonházai gyülekezet történetéről szóló kiadvány
Horváth-Hegyi Áron
2021. február 1.
Sámsonháza – A Sámsonházai Evangélikus Egyházközség templomának szentelése 150. évfordulója alkalmából gyülekezettörténeti kiadvány készült. Az októberi ünnepséghez képest bár három hónapos késéssel jött ki a nyomdából, rendíthetetlen a feletet érzett öröm és hála – mind a szerzőpárosnak, mind pedig az olvasóknak.
Emberek maradtak embertelen időkben
Galambos Ádám
2021. január 29.
„Az utolsó fél évszázadban az embernek becsületesnek maradnia a saját és családja állandó kárára, mondhatni vesztére, nem volt éppen könnyű feladat. Benkő ennek a feladatnak játékossága mellett páratlan könnyedséggel és természetességgel felelt meg” – írta egykori recski rabtársáról, az evangélikus családba született Benkő Zoltánról Faludy György költő. Benkő egyike annak a hatvan múlt századi nemzettársunknak, akiknek az élettörténetét olvashatjuk a Magyar hősök – Elfeledett életutak a 20. szá…
Naponkénti közösségben – Két új Bonhoeffer-kötet magyarul
2021. január 26.
Olvasni a protestáns lelki élet lényegi része. Illetve: ma ez nem természetes már, bár akihez ezek a sorok éppen egy nyomtatott újság lapjainjutnak el, az kivétel. Akik olvasnak, azoknak kegyességi iránytól, érdeklődési körtől, iskolázottságtól függően más-más könyvek kerülnek a kezükbe. Évről évre, amikor a hittudományi egyetemre érkező levelezőshallgatóknak felteszem a kérdést, milyen teológiai könyvet olvastak,színes, de sajnos ritkán valóban „teológiai” válaszokat kapok. Egy kivételvan: Bon…
Kránitz Mihály: Keresztény egység
Bodnár Dániel
2021. január 18.
Budapest – Debrecen – 2019. november 14-én a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány kuratóriuma a Pro Unitate in Christo díjat első alkalommal Kránitz Mihály tanszékvezető egyetemi tanárnak adományozta, negyedszázados ökumenikus tevékenységéért. Kránitz Mihály professzor célja Krisztus utolsó vacsorai szándékának előmozdítása: „Legyetek mindnyájan egy!” (Jn 17,21).
A reformátor nagyra becsült asszonya
Stifner-Kőháti Dorottya
2021. január 15.
Feleség, édesanya, talpraesett gazdálkodó, teljes értékű szellemi-lelki társ férje oldalán, gyógynövényfőzetek ismerője, megváltott gyermeke Krisztusnak. E sokoldalú asszony nem más, mint Katharina von Bora, azaz Bóra Katalin, Luther Márton felesége. Sokat tudunk róla reformátor férje révén, de ő maga ritkán kerül reflektorfénybe. Pedig megérdemli. Ursula Koch magyarul immár második kiadásban megjelent, Rózsák a hóban című életrajzi regényének ő a főhőse.



















