Ajánló
Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda KözösPont missziója egy keresztény fiatalokból álló, évente újraszerveződő csapat, akik a fesztiválok közegében mindenkinek lehetőséget adnak arra, hogy begyakorolt szövegek végighallgatása nélkül, kötetlenül, személyesen beszélgethessenek hitről, kereszténységről, az életről vagy bármi másról.
A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) reklám- és marketing menedzseri és egyesületi koordinátori pozíciókba keres munkatársakat.
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Csillag a tornyon
Bemutatkozik a dunaegyházi evangélikus gyülekezet
Evangélikus istentiszteletet közvetít február 12-én, hatvanad vasárnapján 10.04-től a Kossuth rádió a dunaegyházi evangélikus templomból. Igét hirdet Selmecziné Füzéková Diána lelkész. Alább a dunaegyházi evangélikus gyülekezet bemutatkozását olvashatják.
A tudományos kutatásban, valamint az állami szintű emlékezetkultúra alakításában közreműködő intézetek is képviseltetik magukat az evangélikus iskolák történelemtanárainak tizedik konferenciáján február 23-án, csütörtökön a gödöllői királyi kastély dísztermében.
Szeretetbe kapaszkodva
Vasárnap kezdődik a házasság hete
Magyarországon február 12. és 19. között tizenhatodik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény felekezetek és civil szervezetek széles körű összefogásával. Hazánkban idén a hét mottója: Szeretetbe kapaszkodva. Az országos rendezvénysorozat eseményein a szervezők azt járják körül, hogy miként tudnak a párok a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, közösen erőt…
Sokszínű és szókimondó
Szellemi-lelki iránytű lehet Joób Olivér Közösség című kötete
„Egyházi szolgálatban állóknak és érdeklődőknek” – szól az ajánlás az előzéklapon. Az Ordass Lajos Alapítvány 2022-ben megjelent könyve tiszta evangélium és értékes tanítás. Nem igehirdetés-gyűjtemény; időben és térben nagy utazás, csakúgy, mint témáit tekintve. Szellemi kincsestár Joób Olivér evangélikus lelkésznek ez a válogatáskötete. Kiss Jenő professor emeritus az ajánlásában így fogalmaz: „…
A Konfirmáció és elköteleződés éve 2023 tematikus program keretében egyházmegyei konfirmandtustalálkozóra és konfirmandus csendeshétvégére vonatkozó pályázatokat hirdet a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztálya.
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Imádságoskönyv, Dietrich Bonhoeffer „öröknaptára”, elgondolkodtató tárcakötet, keresztény szimbólumokat magyarázó album, vagy épp az önismeretet segítő „útikalauz” a kínálatban. Különböző műfajok, de közös bennük, hogy egész éven át segíthetik a mindennapi lelki épülést. A Luther Kiadó az új évben is számos kötetet kínál, amelyek gazdagíthatják hitéletünket – erre mutatnak rá az alábbi személyes…
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Kovácstűzben formált Krisztus
Bemutatkozik a győr-nádorvárosi evangélikus gyülekezet
Evangélikus istentiszteletet közvetít december 26-án, karácsony második napján 10.04-től a Kossuth rádió a győr-nádorvárosi evangélikus templomból. Igét hirdet Vancsai József lelkész. Alább a győr-nádorvárosi evangélikus gyülekezet bemutatkozását olvashatják.
Oázis a nagyvárosi forgatagban
Bemutatkozik a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség
Evangélikus istentiszteletet közvetít december 25-én, karácsony ünnepén 11 órától a Duna Televízió a budapesti Deák téri evangélikus templomból. Igét hirdet Kondor Péter püspök. Alább a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség bemutatkozását olvashatják.
A Magyarországi Evangélikus Egyház is csatlakozik Kiskőrös háromnapos ünnepi sorozatához, a kétszáz éve született Petőfi Sándor emlékére rendezett Petőfi-szilveszter eseményhez.
Karácsonyra készülve személyes hangvételű könyvajánlók következnek. A kínálatban prédikációs- és tárcakötet, vers, regény, életrajz és anekdotagyűjtemény is helyet kapott. Különböző műfajok, de közös bennük, hogy felemelik a lelket éppúgy, mint a szellemet, és közvetve vagy igencsak közvetlenül az Úrra mutatnak.
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb – 2022. évi utolsó, bővített tartalommal, plusz tizenkét oldalon megjelent! – számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Mint a borsó meg a héja
Megjelent a Credo evangélikus folyóirat Testről és lélekről című adventi száma
A Credo evangélikus folyóirat idei utolsó lapszámának címét Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje ihlette. A lap szerkesztői és szerzői ezúttal nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy megkíséreljék körbejárni azt a ma embere számára talán már egyértelmű, mégis sok újszerű szempontot és kérdést felvető állítást, hogy a testi-lelki folyamatok szoros kapcsolatban állnak, szerves egészet…
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
A fény felénk
Áhítatok és imádságok 2023-ra is
A fény felé – Lelki útravaló az év minden napjára címmel jelent meg áhítatoskönyv a jövő évi bibliaolvasó kalauz, az Útmutató 2023 napi igéi alapján. Alább Németh Zoltánnak, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztálya vezetőjének a kötet előszavaként megjelent gondolatait adjuk közre.





















