Fő tartalom átugrása

Evangélikus Élet magazin

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Felmászik egy szilvafára, és onnan kiáltja szerteszét: „Semminek sincs értelme!” Pierre osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A nagy terv pedig nem más, mint hogy egy régi pajtában össz…
Mozaikokból részletgazdag kép a Reformációi ábécében
Mit tudunk a reformációról? Az 1517. október 31-ei dátum – amikor Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára – fontos állomása volt annak a folyamatnak, amely nemcsak a vallás területén hatott, hanem befolyásolta a társadalom, a politika, a történelem alakulását is. A 16. századi Európában a hitújítás mozgalma nyomán gyökeres változások indultak…
„…inkább annakörüljetek, hogya nevetek fel vanírva a mennyben.”(Lk 10,20)
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ezúttal Bükösdi Gábort, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium történelem, olasz, illetve rajz és vizuális kultúra szakos tanárát kérdeztük a művészeti oktatás kihívásairól és lehetőségeiről.– A rajz tantárgy érzékenységre, türe…
Egy régi névtelen levél adta mai írásomhoz a szikrát. Előre kell bocsátanom, hogya névtelen leveleket nem szeretem. Nemlehet válaszolni rájuk, nem lehet kapcsolatba lépni és beszélgetni a szerzőjükkel.Kikívánkozik ugyan belőle az, amit leír,de szemtől szemben nem vállalja fel avéleményét. Az ilyen levelekben ritkáka konkrét, objektív tények, míg az érzelmek és az indulatok szinte túlcsordulnakben…
Az Evangélikus Élet magazinban új rovatot indítottunk útjára Népszerű teológia címmel.A havonta jelentkező sorozatban az Evangélikus Hittudományi Egyetemoktatói, a Lelkipásztor evangélikus lelkészi szakfolyóirat rendszeres szerzőiegy-egy maguk által választott teológiai témát járnak körbe.
Nem tűnik hálás feladatnak a 2020. esztendő missziói mérlegét megvonni, hiszen ez az év nem a misszióról szólt egyházunkban. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt mi előre elgondoltuk. Sok mindent terveztünk a hagyományos missziói napokon és konferenciákon túl: Szélrózsa találkozó Gyulán, Ez az a nap! fesztivál a Puskás Arénában, eucharisztikus kongresszus, úrvacsora éve, egyebek. Újra meg kellett tanu…
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg pályaválasztásukról, munkájukról, céljaikról. Antal Dóra, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola matematika–fizika szakos óraadója most ott áll a katedrán, és igyekszik segíteni a tehetséges diákokat, ahol egykor maga is tanult.
Egyházunk Egyesült Királyságban élő lelkész doyenjének válogatott írásait tartalmazó kötet jelent meg a napokban a Luther Kiadó és a BékéscsabaiEvangélikus Egyházközség közös kiadásában. A szerző születésnapjára időzített „ajándék” azonban főként azok számára szerezhet igazi karácsonyi meglepetést, akik eleddig csak hírből hallottak a több mint hat évtizeden át Londonban szolgáló és 1977-től püsp…
„Az utolsó fél évszázadban az embernek becsületesnek maradnia a saját és családja állandó kárára, mondhatni vesztére, nem volt éppen könnyű feladat. Benkő ennek a feladatnak játékossága mellett páratlan könnyedséggel és természetességgel felelt meg” – írta egykori recski rabtársáról, az evangélikus családba született Benkő Zoltánról Faludy György költő. Benkő egyike annak a hatvan múlt századi ne…
„Ki volt Cházár András? – akit elfeledtek honfitársai, bár valamikor, régenmég az idegenben is hire volt nevének. […] Tudós, páratlan hazafi, nemesen érző emberbarát, nagy nemzetgazdász, korát meghaladó politikaiés társadalmi eszmék hirdetője volt.” A Váci Királyi Magyar Siketnéma-intézet megálmodójáról 1902-ben megjelent életrajzban olvashatjuk azidézett sorokat. Kétszázöt évvel ezelőtt, 1816. j…
Füller Tímea írása az Evangélikus Élet magazinban.
Olvasni a protestáns lelki élet lényegi része. Illetve: ma ez nem természetes már, bár akihez ezek a sorok éppen egy nyomtatott újság lapjainjutnak el, az kivétel. Akik olvasnak, azoknak kegyességi iránytól, érdeklődési körtől, iskolázottságtól függően más-más könyvek kerülnek a kezükbe. Évről évre, amikor a hittudományi egyetemre érkező levelezőshallgatóknak felteszem a kérdést, milyen teológiai…
„A bűn olyan teológiai fogalom, amely az embernek Istennel való, megváltozott kapcsolatát írja le” – fogalmaz A bűn: kiveszőben lévő fogalom? címmel a Lelkipásztor – Evangélikus teológiai szakfolyóirat 2021. januári lapszámába írt tanulmányában Németh Kitti. Az evangélikus lelkésszel többek között arra keressük a válaszokat, hogy miként értelmezi a szekularizált világ és a teológia a bűn fogalmát…
Tessedik Sámuel emlékezete
„Evangélikus lelkész, pedagógus, a mezőgazdasági tudományok művelésének és oktatásának magyarországi úttörője” – olvashatjuk a kétszáz évvel ezelőtt elhunyt Tessedik Sámuelről szóló szócikk bevezető mondataként a Britannica Hungarica nagylexikonban. Korát sok tekintetben messze megelőzte, ezért sokszor kellett hátrányokat elszenvednie. Ma is számontartott pedagógiai és mezőgazdasági újításairól s…
„Az úrvacsora számomra olyan, mint mikor egy hosszú útról hazatérveapám várt a buszmegállóban, és amint meglátott, elvette tőlem a hátizsákomat” – olvashatjuk az Úrvacsora 2021 – Gondolatok az úrvacsoráról című, zsebben is elférő kiadványban. A magazinunk e számánakmellékleteként lapunk olvasóihoz is eljutó füzetről a szerkesztőjével,dr. Hafenscher Károly professzorral, az Evangélikus Hittudomány…
Egy ókori görög filozófusnak, az epheszoszi Hérakleitosznaktulajdonítják azt a gondolatot, hogy nem léphetünk kétszerugyanabba a folyóba, hiszen minden mozgásban van, a létezőkfolyamatosan változnak. Tehát a pillanatot nem lehet megismételni. Persze akik sokat ülnek az iskolapadban, érezhetikúgy, hogy megállt az idő egy-egy unalmasabb témakörnél,vagy hogy éppen elindult visszafelé. Azonban a legu…
Budapest – Első látásra kevéssé tűnik érdekfeszítőnek a hír, hiszen egy múzeum elsősorban azért van, hogy látogatókat fogadjon, állandó és időszaki tárlatokon mutassa be a nagyközönségnek azt a kollekciót, amelynek megőrzésére és gyarapítására létrehozták. Természetesen a budapesti Deák téri Evangélikus Országos Múzeumot is sokan látogatják meg egyénileg és csoportosan, akár családosan is, egyház…
„Egészen elemi szinten vágyakozik a világ az irgalmasságra” – mondja Sefcsik Zoltán. A Szekszárd és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség lelkészével az egyházi év megtartó és megerősítő erejéről, a várakozás jelentőségéről, karácsony üzenetéről és arról is beszélgettünk, hogy egészen apró gesztusokkal is tudjuk Krisztus örömhírét hirdetni és továbbadni.
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!