Fő tartalom átugrása

Eseménynaptár

Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Ma
Ugrás a hónaphoz
Ugrás a hónaphoz
Search
Keresés
Hallhatóan evangélikus – egyházunk műsora a Márai Rádióban
2021. június 07. , hétfő –
16:35 – 17:55
Találatok : 317

Ma délután 16:35-től a Mária Rádión, a Hazafelé műsorsávban jelentkezik a Hallhatóan evangélikus, az evangélikus egyház műsora.


Júniusi témánk: a Szentlélek kitöltetése. Pünkösd egy kommunikációs csoda is volt, a bábeli zavar ellentéte. Esélyt kaptunk Istentől arra, hogy megértsük egymást, hogy egymás nyelvén szóljunk. A missziói parancsban pedig küldetésünkké tette Jézus, hogy hirdessük a jó hírt. Hogyan történik ez meg ma, 2021-ben az evangélikus egyházban? Milyen csatornák állnak rendelkezésünkre? Hogy használjuk fel, hogyan építjük általa a Krisztus-hívők közösségét? Ezekről lesz szó a stúdióbeszélgetésben, ahol Gáncs Péter nyugalmazott püspök, Stifner-Kőháti Dóra és Hajdú Tibor vezeti be a témát.

Ezután a jó hír, az evangélium hirdetésének egyik evangélikus "műhelyébe" látogatunk: a Luther Kiadóba, amely könyv- és lapkiadó, valamint integrált szerkesztőség is egyben. A kommunikációs feladatok szakmai ellátása történik itt, a munkatársak ehhez személyes hitükből merítik az erőt. Erről is vallanak. Beszélgetünk Antal Bálint igazgatóval, Kézdi Beátával, az Evangélikus Élet című kétheti magazin főszerkesztőjével és Vitális Judittal, a nemrégiben megújult Evangélikus.hu internetes portál új felelős szerkesztőjével.

Imádságunk most is a Visszhang című kötetből hangzik.

Tartsanak velünk!

Helyszín: Mária Rádió