Eseménynaptár
|
|||||||||||
|
|
|||||||||||
Lét-Ige protestáns magazin lesz a Duna Televízióban május 8-án, vasárnap 9 órától. A műsor Misszió a zenével című riportja a dunajvárosi evangélikus gyülekezet régi és új hangszereit mutatja be.
A németországi Fellbach protestáns gyülekezete a demográfiai adatok változása miatt kénytelen volt eladni négy temploma közül egyik templomát és annak orgonáját. A dunaújvárosi evangélikusok és a Magyarországi Evangélikus Egyház szakmai vezetősége figyelt fel az orgona áruba bocsátására, és megvásárolták azt a dunaújvárosi evangélikus gyülekezet részére. A szétszerelés, kalandos szállítás és újbóli összeszerelés után végre felcsendülhetett a hangszer. Riportunkban a gyülekezet lelkészével, felügyelőjével beszélgettünk, és közben a gyülekezet egyik kántora meg is szólaltatta nekünk a hangszert. A gyülekezet pünkösdkor tervezi a hangszer felszentelését. Ottjártunkkor a gyülekezeti teremben igazi kuriózumra is leltünk: egy zongorára, amelyen még Bartók Béla is játszott. Ennek történetét a felügyelő mesélte el nekünk, aki meg is szólaltatta a hangszert.


