Fő tartalom átugrása

Eseménynaptár

Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Ma
Ugrás a hónaphoz
Ugrás a hónaphoz
Search
Keresés
Események
2021
2021. szeptember
  • 2021. szeptember 06. , hétfő 18:00 - 19:30
    Szeretetnek eledele – Kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban

    Szeretetnek eledele – a tápláléktól a valódi közösségig címmel nyílik időszaki kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban (Budapest V., Deák tér 4.), 2021. szeptember 6-án (hétfőn) 18 órai kezdettel.


    A kiállítást megnyitja Beer Miklós nyugalmazott római katolikus püspök és Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök.
    Közreműködik a 447 HZ Kamarakórus.
    A kiállítás kurátorai Harmati Béla László, Kertész Botond, Zászkaliczky Zsuzsanna.

    A kiállításban a kegytárgyak és az úrvacsorához kapcsolódó műtárgyak nem elsősorban művészettörténeti vagy történelmi összefüggésben állnak, hanem az úrvacsora jelentőségéről üzennek a látogatóknak – evangélikusok számára éppúgy érvényes mondanivalóval, mint másoknak. Az evangélikus úrvacsora-felfogás és az úrvacsorához kötődő tárgyak jelentik a kiállítás gerincét, ezekhez azonban szervesen – történeti, teológiai, ikonográfiai szálakkal – kapcsolódnak a református, római katolikus, görögkatolikus és zsidó tárgyak. A kiállítás íve a kézzelfogható evilágitól tart a megfoghatatlan misztériumig, illetve az egyéntől a közösség felé a következő négy – biblikus alapokon álló – stáción keresztül: táplálék, áldozatvállalás, megtisztulás és megszabadulás, valamint teljes közösség.

    A 2022. január 30-ig megtekinthető kiállításra a szervezők szeretettel várják gyülekezeti és iskolai csoportok látogatását is.

    meghivo EOM szeretetnek eledele megnyito 2021

  • 2021. szeptember 07. , kedd 19:00 - 20:00
    Keresztkoncertek 2. – Bogányi Gergely zongorakoncertje

    A „Keresztkoncertek” ökumenikus sorozat második koncertjét Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész adja, aki egy római katolikus zenészcsalád tagja. A Deák téri evangélikus templomban játszik a világhírű Bogányi zongorán, amely önmagában is a magyar kultúra kincse. Műsorán J. S. Bach és Liszt Ferenc művei szerepelnek.


    Budapest szívében rátaláltunk egy nagy virtuális keresztre, mely négy keresztény egyház egy-egy jelentős templomát köti össze. Csodáját ökumenikus eseménnyel szeretnénk hirdetni, egy koncertsorozattal, mely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus közös köszöntésére készül. Fassang László világhírű orgonaművész a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész a Deák téri Evangélikus Templomban, a Szent Efrém Férfikar a Liszt-díjas Bubnó Tamás művészeti vezetésével a Kálvin téri Református Templomban, a Központi Református Kórus a Budapesti Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Templomban lép fel.

    012234 450

  • 2021. szeptember 09. , csütörtök - 2021. szeptember 12. , vasárnap
    Mandák kórus hangverseny-sorozata a Felvidéken

    A fóti Evangélikus Kántorképző Intézet Mandák kórusa szeptember 9-től 12-ig öt hangversenyt ad a Felvidéken: Rimaszombat, Gömörhosszúszó, Rozsnyó, Tornalja és Sajógömör többé-kevésbé magyarajkú gyülekezeteiben.


     Mandak korus Felvidek

  • 2021. szeptember 10. , péntek 16:30
    Trási Edina lelkésszé szentelése

    Szeptember 10-én, pénteken 16.30-kor Kondor Péter, a Déli Egyházkerület püspöke lelkésszé szenteli Trási Edinát.

  • 2021. szeptember 11. , szombat 10:00
    Horváth-Hegyi Áron iktatása

    A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség szeretettel hív mindenkit megválasztott lelkésze, Horváth-Hegyi Áron ünnepélyes beiktatására szeptember 11-én, szombaton 10 órára a nyíregyházi evangéikus Nagytemplomba. Az iktatás és igehirdetés szolgálatát Zsarnai Krisztián, a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye esperese végzi. 


     Horvath Hegyi Aron iktatasa meghivo

  • 2021. szeptember 13. , hétfő 13:30 - 14:00
    Evangélikus félóra a Kossuth rádióban

    Erős vár a mi Istenünk címmel szeptember 13-án, hétfőn délután fél 2-kor jelentkezik az Evangélikus Egyház műsora.


    A tartalomból:

    – Eucharisztia, oltáriszentség, úrvacsora – stúdióbeszélgetés az  52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hetében. „Protestáns hozzájárulásként” az alkalomra kiadott könyv bemutatójáról is szót ejtünk állandó munkatársunkkal, Gáncs Péter nyugalmazott püspökkel.

    – „Műsorzárás” utáni rendkívüli interjú: a legfrissebb reagálás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra és a Ferenc pápával történt találkozásra, aki fogadta  a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának delegációját. Telefonon hívjuk dr. Fabiny Tamás elnök-püspököt.

    – Munkaévkezdő lelkészkonferenciák északon, délen és nyugaton.

    – Természetesen most is „megszólal” Luther!

    Várja Önöket Stifner-Kőháti Dorottya és Hajdú Tibor.

  • 2021. szeptember 14. , kedd 18:00 - 20:20
    Gyűjteményi esték – Mályusz Elemér Visszaemlékezések című kötetének bemutatója

    A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) és az Evangélikus Országos Gyűjtemény tisztelettel meghívja Mályusz Elemér (1898–1989) Visszaemlékezések című kötetének bemutatójára.


    Köszöntőt mond Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője. A könyvet bemutatja Kövér György történész.  Soós István történésszel, a kötet szerkesztőjével Czenthe Miklós levéltrávezető beszélget. Ezt követően fakultatív séta a levéltárban, a Podmaniczky-Degenfeld könyvtárban.

    meghivo malyusz 20210914

  • 2021. szeptember 15. , szerda 14:00 - 17:00
    Konferencia a kisebbségi egyházak szerepéről a 21. századi multikulturális Európában

    Szeptember 15-én a Finn Intézet (FinnAgora) a Magyarországi Evangélikus Egyházzal együttműködésben szemináriumot szervez a kisebbségi egyházak szerepéről a 21. századi multikulturális Európában. Az eseményen részt vesz dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, S.E.R. Kocsis Fülöp, görögkatolikus érsek-metropolita, Keveházi Klára, az Ökumenikus Segélyszervezet, nemzetközi fejlesztési és humanitárius igazgatója, valamint dr. Fábri György habilitált egyetemi docens. A rendezvény Tapio Luoma finn érsek látogatásának tiszteletére kerül megrendezésre.


     Tapio Luoma finn érsek magyarországi látogatásának nyilvános programjairól itt tájékozódhatnak: https://www.evangelikus.hu/hireink/nagyvilag/a-finn-erseket-latja-vendegul-egyhazunk

  • 2021. szeptember 16. , csütörtök - 2021. október 28. , csütörtök
    Tiszteletadás Gyöngyössy Imre költő, filmrendezőnek

    Gyöngyössy Imre születésének 90. évfordulója alkalmából a Nemzeti Filmintézet teljes körűen digitalizálta, felújította és retrospektívsorozatokban mutatja be 2021 szeptemberében és októberében a karizmatikus költő-filmrendező filmjeit: Férfiarckép, Virágvasárnap, Meztelen vagy, Szarvassá vált fiúk, Várakozók, Két elhatározás, Töredék az életről, Jób lázadása, Add tudtul fiaidnak, Száműzöttek. A vetítésekhez közönségtalálkozók, könyvbemutatók és irodalmi estek kapcsolódnak.


     Tiszteletadas Gyongyossy Imre kolto filmrendezonek 1

    Tiszteletadas Gyongyossy Imre kolto filmrendezonek 2

    Tiszteletadas Gyongyossy Imre kolto filmrendezonek 3

  • 2021. szeptember 16. , csütörtök 18:00 - 19:00
    Istentisztelet Tapio Luoma finn érsek szolgálatával

    Szeptember 16-án, csütörtökön este 18 órakor a budavári evangélikus gyülekezet templomába  várjuk mindazokat, akik istentisztelet keretében szeretnének együtt lenni finn testvéreinkkel. Az istentiszteleten Tapio Luoma érsek szolgál finn nyelvű igehirdetéssel.


A Magyarországi Evangélikus Egyház országos eseményei

A Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének eseményei

A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének eseményei

A Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületének eseményei

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány rendezvényei

Evangélikus vonatkozású televízió- és rádióműsorok

Tamás-mise istentiszteletek

Az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet programjai

Evangélikus vonatkozású kulturális események

Evangélikus vonatkozású világi/szekuláris események

Mutassa az összes kategória eseményeit