Fő tartalom átugrása

2021. december 5. 7:23

Párbeszéd az útról

2021-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

2021 12 05 vasarnapi ige parbeszed az utrol

„Taníts engem utaidra, Uram, hogy igazságod szerint járjak…” (Zsolt 86,11)

„Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6)

„S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” (Márai Sándor)

A mai két ige: párbeszéd az útról. A nyomorult, életéért aggódó, dezorientált ember kétségbeesetten kéri Istent, hogy figyeljen szavára, és mutassa meg neki, merre kell mennie: „Taníts engem utaidra, Uram…” Jézus adja meg erre az örök kérdésre a választ. De nem úgy, ahogy azt az útkereső ember várná. Nem úgy beszél, mint a politikusok, akik csakis jobbra vagy csakis balra akarják irányítani az embereket, hanem önmagát kínálja fel alázatosan. Ő és csakis ő az út, amely az Atyához vezet. Ez pedig azt jelenti, hogy azonosulunk ővele, és most már nem céltalanul bolyongunk a világban, nem egyszerűen a magunk feje után járunk, hanem engedjük, hogy célba juttasson minket.

A sok istentagadó verset is írt Zelk Zoltán élete végén ilyen sorokat is papírra tudott vetni:

„Barátaim azt hiszik, hogy fekszem,
nem tudják, már járni tanulok
megadóan, Isten oldalán.”

Igen, talán csak az utolsó pillanatban, közvetlenül a cél előtt értünk meg mindent.

Taníts engem utaidra, Uram! Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem.
Ahogy te a Golgotára mentél, úgy szeretném én is felvenni a keresztemet, hogy kövesselek téged.
Vallom, hogy még a halál sem választ el engem tőled, hiszen azt is mondtad, hogy te élsz, én is élni fogok.
Hála neked, hogy utadon az örök életre vezetsz.
Ámen.

* * *
A 2021-es lelki útravaló a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szerkesztésében Galambos Ádám közreműködésével készült.
Az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet megrendelhető a Luther Kiadó webáruházában.
A Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook-oldala itt érhető el.
E-mailben is mindennap elküldjük ezeket az igéket és lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a címre küldött e-maillel.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.