Fő tartalom átugrása

2022. augusztus 21. 8:05

Vándorolunk

Vasárnapi ige

2022-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Napi ige: Vándorolunk

„Ne tartsatok vissza, hiszen az Úr szerencséssé tette utamat!” (1Móz 24,56b)

„Amint továbbhaladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt a főember: Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?” (ApCsel 8,36)

Vándorolunk! Az egész életünk vándorlás. Nyáron különösen is hosszú utakat tervezünk, mert azt gondoljuk, hogy a szabadságunkat az útra kelés fejezi ki a legjobban. Útra kelünk, és – mivel a nyár vége is közeleg – haza is térünk. Vándorolunk! De vajon meglátjuk, hogy bármilyen úton indulunk is el, az Úr teszi, teheti szerencséssé azt? Ábrahám szolgája meglátta abban, hogy teljesítette ura akaratát, és feleséget szerzett Izsáknak, hogy az Isten munkája van mindebben. Azért lett szerencsés, sikeres, eredményes az útja, mert az Úr munkálkodott. Miközben lépünk az utunkon, végezzük feladatainkat, éljük az életünket, az Úr munkálkodik. S közben olyan helyekre juttat el, ahol átélhetjük a csodáját és a szeretetét.

Az etióp főember is úton volt. Neki azáltal lett szerencsés az útja, hogy mellé szegődött Fülöp, és elmagyarázta az Írás értelmét. Ezáltal hitre jutott, sőt felébredt benne a vágy, hogy a keresztség által mássá legyen az élete. Azt lehet mondani, hogy az igazi szerencse ez: az ige megérint, hitet ébreszt a szívben, és felébreszti az Istenhez tartozás vágyát.

Vándorolunk. Tegye hát szerencséssé, áldottá, gazdaggá utunkat a velünk vándorló Isten! Szólítson meg az igében, vezéreljen Jézushoz, és adja meg nekünk a keresztség által az Istenben való elrejtettséget.

Urunk, amikor útra kelünk, te velünk indulsz.
Amikor célba érünk, te velünk vagy.
Vándorlásunkat tedd gazdaggá jelenléteddel, hogy meglássuk áldásaidat, és elfogadjuk az ajándékokból fakadó élményeket és az élményekből fakadó ajándékaidat.
Kérünk, hogy a vándorlásunk során mindig legyen felüdítő emlékké, hogy a keresztségünk által hozzád tartozunk.
Ámen.

* * *
A 2021-es lelki útravaló a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szerkesztésében Galambos Ádám közreműködésével készült.
A Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet megrendelhető a Luther Kiadó webáruházában.
A Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook-oldala itt érhető el.
E-mailben is mindennap elküldjük ezeket az igéket és lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a címre küldött e-maillel.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.