Gondolatok Isten szentségéről
Vasárnapi ige
2023-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük az A fény felé – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

„Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.” (1Sám 2,2)
„Hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – ti is szentek legyetek egész magatartásotokban…” (1Pt 1,15)
„Az igazgató úr egy szent!” – foglalja össze és rebegi áhítatos tiszteletét refrénszerűen az állatkert-igazgató (Haumann Péter) felé titkárnője (Pápai Erzsi) Csukás István ifjúsági regényének filmváltozatában. Az alkotás görbe tükörben mutatja azt a kritika nélküli viselkedést és függőséget, amely egyes hierarchikus rendszerekben talán kényelmesebb és előnyösebb lehetőség a boldogulás útján. De milyen szégyenteljes is belenézni abba a görbe tükörbe…!
Isten szentsége az ő tisztaságát és tökéletességét jelenti. Ő az egyetlen, akit valóban megillet ez a jelző. Anna hálaénekéből annak a megtapasztalásnak az öröme árad, hogy a szent Isten rátekintett, lehajolt hozzá reménytelen helyzetében, felemelte tekintetét, örömre fordította hosszú évek alatt állandósult szomorúságát. Isten szentsége a kőszikla, amelyen megvethetjük lábunkat, életünk biztos alapja, amelyre építhetünk. Szentségébe ágyazódik létünk igazi értelme. Tőle való függőségünk nem kiszolgáltatottság, hanem teremtményi voltunkból fakad. Nem lekötelezettjei, hanem megváltott gyermekei vagyunk. Tisztaságából Krisztus vére által részesített minket.
Hálát adok neked, teremtő Istenem, hogy békességgel és szabadsággal ajándékoztál meg.
Szentséged nem szorongást vált ki belőlem, nem a megfelelési kényszer nyomása alatt kell keresnem tetszésedet, hanem annak bizonyosságával, hogy te örömre teremtettél, s magad is örülsz, amikor megérkezem hozzád.
Ámen.
* * *
A lelki útravaló a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szerkesztésében Galambos Ádám közreműködésével készült.
Az A fény felé – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet megrendelhető a Luther Kiadó webáruházában.
A Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook-oldala itt érhető el.
E-mailben is mindennap elküldjük ezeket az igéket és lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a címre küldött e-maillel.

