A bucsai mészárosok is keresztények?!
A több mint ötven napja tartó ukrajnai háború eddigi egyik legtragikusabb és legembertelenebb fejezete a bucsai mészárlás. Megtörtént azoknak a tömegsíroknak a feltárása, amelyekben bizonyítottan civil ukrán áldozatokat találtak elhantolva, névtelenül, jelöletlenül. Az áldozatok testén brutális kínzások nyomai fedezhetők fel, többségüket gyaníthatóan kivégezték.
A tömegsírok felfedezése és sokkoló feltárása után számos politikai szereplő és a nemzetközi közvélemény is azonnal második Katinyt emleget, ahol, mint ismert, a náci Németország és a kommunista Szovjetunió közé szorult Lengyelország vezető katonai és részben polgári értelmiségének szisztematikus likvidálására került sor. Az elkövetők ott a Vörös Hadsereg martalócai voltak, akik a német Wermachtra próbálták hárítani borzalmas tetteik következményeit .
Most a bucsai mészárlásnál is egymásra mutogatnak, és hazugsággal vádolják egymást a háborús felek. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy gyilkosságok és kínzások történtek, azokat valakik elkövették, a kétségbeesett hozzátartozók, a veszteséget elszenvedők lelkében pedig elképzelhetetlenül nagy sebek keletkeztek, amelyek végtelenül fájnak. Vannak persze különbségek, hiszen Katinyban döntően kivégzett katonák maradványait találták tömegsírokba hajigálva, itt pedig civileket – a brutalitás párhuzama mégis megdöbbentő. Hogyan ágyazhatott meg az emberi gonoszság 1940 után nyolc évtizeddel ugyanazoknak a gyilkos indulatoknak? Hogyan történhet ma ilyen hidegvérű, tudatos pusztítás a civilizált Európa szinte ugyanazon pontján? Ennyire nem tanult semmit az emberiség? Ennyire el tud állatiasodni az ember minden korban, minden időben, még a 21. században is? 1940 tavasza után most, 2022 tavaszán, nyolcvankét évvel később is kivégzésekkel, tömegsírba hajigált emberi tetemekkel, egymást vádló fegyveres hatalmakkal, tudatos pusztítással és halállal kell szembenéznünk. Kétségbeejtő.
A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.