Emberek a hegyen, gerendák a szemben

A tízmillió szövetségi kapitány és a tízmillió járványszakértő után most már a tízmillió alpinista és a tízmillió életvezetési tanácsadó országa is vagyunk.

Számos előnye mellett a közösségi média egyik legnagyobb hátránya, hogy oda szinte bárki bármit korlátlanul írhat. Ha nem szegi meg a felületet biztosító szolgáltató alapelveit, emberek milliárdjai, Magyarországon emberek milliói oszthatják meg véleményüket. De még ha ezek vélemények lennének! A keserű tapasztalatom ugyanis az, hogy nagyon sokan jobban szeretnek ítélkezni, mint érvekkel alátámasztott véleményt megfogalmazni. Nem álláspontot ismertetnek, hanem utat engedve annak a kényszerüknek, hogy minden témában megszólaljanak, megfellebbezhetetlennek vélt igazságokat nyilatkoztatnak ki. Egészen egyszerűen azért, mert megszólalhatnak. Az ítélkezők – pestiesen szólva – megmondják a frankót, mert ott van a felület, amely hívogat, hogy szidjanak, káromoljak, pocskondiázzanak.

„Mert ott van” – szerepel ez a három szó az előző mondatban. „Mert ott van” – ez a háromszavas mondat egyúttal egy nagyon híres válasz is egy kérdésre, amelyet száz évvel ezelőtt tettek fel George Mallorynak, aki tagja volt az első brit Mount Everest-expedíciónak, amely 1921-ben tett kísérletet arra, hogy feljusson a világ legmagasabb hegyére. Amikor megkérdezték Malloryt, hogy miért akarja megmászni a csúcsot, ezzel az elhíresült válasszal rukkolt elő: „Mert ott van.”

Ennél tömörebben, egyszerűbben, mégis lelki mélységet is magában hordozó módon nem lehet kifejezni, hogy vannak emberek, akikben olthatatlan vágy dolgozik valami olyannak az eléréséért, ami a legtöbb embert nem érdekli. És mivel nem érdekli, viszont hajlamos a dolgokat kizárólag a maga szemszögéből nézni, elítéli a másikat.

A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.