Filozofálgatás lekvárral
Furcsa, hogy néha milyen hétköznapi, prózai cselekvések között jut el az ember fennkölt, filozofikus gondolatokig. Pedig ezt történt velem. Ugyanis lekvárt főztem be a feleségemmel.
Gyerekkoromban anyám csinálta, nekem kellett segíteni, de házasként évekig nem főztünk levárt: kisgyerek mellett, nagyszülői segítség nélkül, városban nem is annyira egyszerű, ráadásul anyám, anyósom nyugdíjasként bőven készítettek, tőlük kaptunk, vagy éppen boltban vettünk.
El sem tudtam volna képzelni, hogy ebbe a játékba én is beszállok – idejét-múlt dolognak tűnt egy városi társasházi lakás konyhájában lekvárt főzni. Ahhoz kert kell, másfajta életforma, másfajta életérzés… Néhány éve azonban mi is elkezdtük. Igaz, mi nem megtermeljük, hanem a boltban vesszük, jobb esetben „Szedd magad!”akció keretében szedjük a gyümölcsöt hozzá.
És miközben készítettük, mozdulataim nyomán gondolatok születtek, nem csak baracklekvár.
A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.