Gyásznap és igazság

„Június 4. Gyásznap. Egy ideje hivatalosan a nemzeti összetartozás napja. Utóbbit nehezen fogadtam el, mert egészen pici korom óta tisztában voltam azzal, hogy mit jelent a magyarság számára Trianon, és nem akartam, hogy június 4. ne kizárólag gyásznap legyen” – írja a Kötőszón megjelent jegyzetében Balczó Mátyás.

Háromévesen voltam először Erdélyben. Vannak emlékeim alig néhány évvel későbbről Kassáról is. Tizenkét évesen, 1990 nyarán, alig néhány hónappal a „véres március” után pedig Marosvásárhelyen idézték fel barátaink az emberéleteket követelő szörnyű eseményeket.

Június 4. Gyásznap. Egy ideje hivatalosan a nemzeti összetartozás napja. Utóbbit nehezen fogadtam el, mert egészen pici korom óta tisztában voltam azzal, hogy mit jelent a magyarság számára Trianon, és nem akartam, hogy június 4. ne kizárólag gyásznap legyen. Idővel aztán arra jutottam, hogy amiképpen a gyász hétköznapi, személyhez kötődő értelmezése szerint funkcióval bír, mint annak az eszköze, hogy a tudatunkban, lelkünkben fel tudjuk dolgozni valakinek az elvesztését, úgy hasonlóan kellene tekinteni a mi nemzeti gyászunkra is. Ami semmiképpen nem a felejtést jelenti, hanem a gondolkodásbeli változást.

A nagy-magyarországos zokni létezésével másfél évtizede szembesültem. Ez a megdöbbentő ruhanemű is arra irányította rá a figyelmemet, hogy az életkor előrehaladtával, a tapasztalatok, új információk által szélesedő értelemmel érdemes arra törekedni, hogy a nemzeti identitás megélése a látványos külsőségek irányából elmozduljon a belső tartalom felé. Nekem is volt nagy-magyarországos pólóm, pulóverem, ilyen matrica is az autómon. Idővel aztán egyre többször tapasztaltam, hogy ezeket a szimbólumokat olyan emberek is használják, akiknél nem érzékeltem a magyarság kevésbé látványos, de annál mélyebb megélését, ezért az országhatárokon átívelő magyar nemzet ilyen módon való megjelenítését elhagytam.

A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.