Igazam van!

Az írásom címeként olvasható mondat Besenyő Pista bácsitól hangzik el. És mivel nem teszi hozzá, hogy miben, így nem tudjuk cáfolni sem, így ebben is igaza van. Percekig mást sem csinál, mint hogy azt harsogja, neki igaza van. És ebben is igaza van. Meg ebben is…

Nem vagyok humorista, nem akarom ellopni Laár András babérjait, de elkezdtem gondolkodni a kifejezésen: igazam van. Én is használom, mint mindenki, ránk fér, hogy gondolkodjunk róla. Már csak azért is, mert mintha ma minden erről szólna: kinek van igaza? Tanárnak vagy diáknak, szülőnek vagy gyereknek, jobb- vagy baloldalnak? Mintha szkandereznénk egymással: ki tudja lenyomni a másikat? Persze ennél nevetségesebb szinten is ez a kérdés.

Nemrég a Facebookon meghirdettem egy eladó jegyet egy koncertre. Az első kommentelő a zenekarról szóló kritikát fogalmazott meg. Valaki erre kommentben véleményt írt az előző kommentelőről, és kis híján elindult egy véleménycunami. És miközben egymás számára ismeretlen ismerőseim majdnem elkezdték egymást győzködni, egy dolog nem volt tiszta: hogy valaki megveszi-e végre az eladó jegyemet?

Nagyon nagy álszentség, ha azt mondom, nem az érdekel, kinek van igaza, hanem az, hogy a dolgok elrendeződjenek? A Facebookon nem véleményt kértem, hanem segítséget. (Egyébként volt, aki adott egy tanácsot, és a jegy szerencsésen elkelt.)

Kinek van igaza? Nem vagyok Pilátus, aki felteszi a nagy kérdést: „Mi az igazság?” (Jn 18,38) Nem mintha tudnám, de már maga a kérdés is túl nehéz nekem. Van, aki az igazság szón a bennünket körülvevő világ valóságát érti – és van, aki azt a mögöttes, rejtett értelmet, amely mozgatja ezt a világot. Van, aki a tényekről beszél, és van, aki szerint „az igazat mondd, ne csak a valódit” – tehát azt keresi, ami túlmutat a mindennapi adatokon.

Az írás folytatása elolvasható a Kötőszó blogon.