Kovács Viktor: Feladatom, hogy minden oldal tagjai felé szolgáljak

Teljesen egyet kell, hogy értsek Bese Gergő atyával írásának felütésével. Az bizonyos, hogy az utóbbi időben egyházi személyként, papként vagy lelkészként (tekintsük most ezt a két megfogalmazást szinonimának az egyszerűség kedvéért) kaptunk hideget-meleget, ha a társadalmi viták fókuszában lévő kérdésekben megnyilatkozunk. De ez talán soha nem volt másként. Én is úgy gondolom, hogy nem maradhat el a felelős hozzászólás, és adott esetben, az iránymutatás sem. Azonban a nagy kérdés nem is az, hogy lehet-e (mert hiszem, hogy kell), hanem az, hogy mikor, miről és hogyan. Kovács Viktor, evangélikus lelkész publicisztikája.

Korunk általános jellemzője az, hogy bár társadalmi kérdések tucatjai feszítik szét az emberi kapcsolatokat, mégis arra vágyunk, hogy egyszerű (és mindenképpen rövid) válaszokat kapjunk, lehetőleg úgy általában mindenre.

És nekünk valóban nem feladatunk az, hogy kiszolgáljuk sem egyik, sem pedig másik oldalt azzal, hogy prezentáljuk ezeket a nagyon egyszerű, bináris válaszokat. Éppen ezért nem lehet '56-ot, a Kádár-rendszert, az LMBTQ- és a genderkérdést, a menekültek helyzetét pár bekezdésbe összezsúfolni és olyan szavakkal illetni, mint pl. „veszély” és „propaganda”, úgy, hogy nincsen kellőképpen megmagyarázva, hogy mit is értünk ezeken.

Egyrészt azért nem, mert mindezekről a kérdésekről csak és kizárólag szétszálazva lehet beszélni, hiszen a múltat, és a jelen nagy témáit (és az azzal foglalkozni akaró embereket) meg kell tisztelni annyira, hogy világosak vagyunk, megfelelően alaposak és jó indokokkal is rendelkezünk. Másrészt pedig, így, ezeket az önmagukban is brutális jelentőségű témákat, így csokorba szedve látni, mindenki számára nyilvánvaló, hogy melyik „az oldal”.

Persze feltehetnénk a kérdést, hogy „Kinek van ideje arra, hogy ezekkel a kérdésekkel kellő alapossággal és kimerítően foglalkozzon?” és nem mellesleg „Ki fogja azt elolvasni?” Nem tudom. De azt biztosan tudom, hogy másként nem lehet.

Nekem is van véleményem. Társadalmi kérdésekben is. Sőt, meg is szoktam osztani másokkal. De nem a nagy nyilvánosság előtt ömlesztve, hanem bizalmi közösségben, élőszóban. Mert lelkipásztorként az (is) a kötelességem, hogy irányt mutassak, ott és akkor, abban a témában vagy kérdésben, abban az adott kontextusban és élethelyzetben, specifikusan annak a személynek, aki kéri, és/vagy akinek szüksége van rá. (Minden bizonnyal Pál is erre gondolt, amikor Timóteusnak, mint fiatal gyülekezeti vezetőnek írt az evangélium hirdetéséről. 2Tim 4,2-5) És miért így?

 A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.