Őszi munkarend és a lélek rendje

Forog a nagy időkerék, és ennek profán valósága: a hétköznapjaink. Amelyeknek a szürke jelző ellenére ezerféle színe, attitűdje, irányultsága lehet. Szabadságunkban áll ugyanis „újraszínezni” őket.

Amikor fölkerül az „ó”-ra az ékezet, és kitör a vakáció, olyan végtelennek tűnik még a nyár. Aztán augusztus 20-a körül minden megváltozik. A tanszerlista tételeit pipáljuk. Innentől azon kaptam magunkat, hogy lassítani, megállítani igyekszünk az időt, miközben nyár közepén annyi „unatkozom” vagy épp „nem akarom” volt, és didaktikus éllel többször elhangzott: „Na, majd az iskolában…”

Szeptemberrel újra a „rendes kerékvágásba” kerül minden. Előkerülnek a dolgos hétköznapok eszközei, megjelenik a „társadalmi nyomás”: mezítlábra cipő, trikóra „rendes ruha”, a hátakra táska kerül. Annak rendje és módja szerint.

De miért kell iskolába menni?! – hangzik a renitens kérdés. Hogy aztán még jobban tudj örülni a következő nyárnak – hangzik a nem túl meggyőző felelet. Persze az összefüggés még nincs meg. „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak” – int a Prédikátor könyve (3,1; Károli-fordítás). A teremtésnek is rendje van, a munkának is rendje van, a hétnek is rendje van: a hetedik napon a pihenés ideje van. Az évszakoknak, a vetésnek és aratásnak is ideje van.

Forog a nagy időkerék, és ennek profán valósága: a hétköznapjaink. Amelyeknek a szürke jelző ellenére ezerféle színe, attitűdje, irányultsága lehet. Szabadságunkban áll ugyanis „újraszínezni” őket.

A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.