Ragadós példa – véleménybuborékok vs. viselkedés

„Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” Madách Imre Az ember tragédiájának első színében Lucifer szájába adja ezt a nagyon őszinte mondatot. Akinek van gyereke, annak nem pszichológiai könyvekből kell megtanulnia a néha fájdalmas, néha felszabadító igazságot: azt fogják utánozni, amit teszel. Mondhatsz közben bármit is.

„Köszönj szépen a tisztelendő bácsinak! De nem szia, hanem erős vár a mi Istenünk!” – ez csak egy feszengést kiváltó, felesleges noszogatás. Ha viszont a gyerek azt látja, hogy apukája vagy anyukája mások illedelmes köszönését kurta biccentéssel fogadja, és közben azt sziszegi magában: „aberrált bunkó” – az minta lesz.

E világ törvényszerűségei sokszor ellentétesek Isten országának igazságával. A legkézenfekvőbb példa: az életben szükség van emberi teljesítményre, míg Isten országában egyedül Krisztus kegyelme érvényes. A mintakövetés törvénye viszont hasonlóan működik mindkét világban. Ki ne tudná, hogy frázisok szintjén milyen egyszerű megtanulni a keresztyén szóhasználatot (megtérés, alázat, közösség, szolgálat, ige, Úr, egyebek)? Jézus munkája viszont nem ebben áll, hanem a feltétel nélküli, elfogadó és odaadó, áldozatra is kész szeretet megélésében. A vallás felől – beleértve a keresztyénséget is – pogánynak, hitetlennek mondott világban sok megszégyenítő példáját látjuk ennek. Jézust és az ő ügyét nem kell tehát félteni. Mert nemcsak a rossz, hanem a jó példa is ragad.

Pedig milyen tiszta és világos volt a döntés az első pünkösdön! Vagy az ötvenhárom napja bűnözőként elítélt és kivégzett názáreti rabbi a megígért Messiás, vagy a főpapok ítéltek helyesen. Aztán nagyon hamar, már az első nemzedékek idején viták tárgyává vált Jézus tanításának értelmezése, a hozzá való viszonyulás és az ebből következő erkölcsiség.

Az írás folytatása a Kötőszó blogon olvasható.