A görbe fák titka

Rejtélyes, bizarr és különleges az az erdő, amelyről – bár lassan százéves lesz – csak a napokban, egy cikkből szereztem tudomást. Nem akart kimenni a fejemből, újra és újra meg kellett nyitnom a képgalériákat az interneten. Zavarba ejtő látvány: hol szépségét, hol furcsaságát, baljós mivoltát látom szembetűnőbbnek. Mindenesetre titka van, és az ember mindig szeretné megfejteni a titkokat. Ám mint minden más erdő, ez is hallgat. Hallgat, hogy „születése” után ki vagy mi és miért tette ezt vele. Hallgatásában mégis van mondanivalója.

A „görbe erdő” Lengyelország nyugati részén, a német határ közelében, Nowe Czarnowo mellett található. A falu lakosai 1930 körül mintegy négyszáz erdeifenyőt telepítettek. A fák törzse a földből kinőve egy nagy, oldalsó kanyarral egy ideig a földdel párhuzamosan nőtt, mindegyik északi irányba, majd a szokott módon a magasba törekszik. Állítólag életük első hét-tíz évében érte őket a behatás. Az idők során számos elmélet született arról, hogy mi is történhetett itt. A tetejüket az erdész eladta karácsonyfának, de oldalhajtást hagyott rajtuk, hogy majd azokkal pótolja a kivágott fákat – így szól az egyik. Egy másik szerint emberi beavatkozás hajlította meg őket csónakok vagy bútorok készítésének céljából, amely a második világháború kitörése miatt nem valósult meg. Szóba jött még, hogy a világháború alatt szovjet tankok mentek át rajtuk, s ezért görbültek meg.

Pacifistább elméletek az anyatermészetben keresik az okokat: a Föld gravitációs mezejének ingadozásával vagy egy rendkívül erős hóviharral magyarázzák a jelenséget. Ugyanakkor tény, hogy a környékbeli erdőkben nem történt hasonló torzulás, így mégis esélyes az emberi kezek (jó vagy rossz szándékú?) munkálkodása.

Az első fák a Szentírás első lapjain jelennek meg. Az Édenkertben sétál közöttük „szellős alkonyatkor” (1Móz 3,8) az Úristen és rejtezik el az emberpár a bűnbeesés után. A mindenható Istent, az embert és a fákat a teremtés kezdetén már együtt látjuk! Isten sarjasztotta a fákat, „szemre kívánatosat és eledelre jót” (1Móz 2,9). S végül az emberre bízta, neki – nekünk – adta. Ezeket a fákat itt, e titokzatos lengyel erdőben pedig talán visszatartották a növésben, idő előtt megfosztották koronájuktól, erőnek erejével eltérítették a teremtő Isten által megalkotott iránytól. Mindez nem jelentette faéletük végét. Bárha emberi kéz vagy más próbálta meg őket, az ég felé törő törzsük csaknem száz éve hirdeti: élnek. Őrzik titkukat. Persze titkokkal teli a világ. El kell fogadnunk, hogy nem juthatunk minden válasz, magyarázat birtokába itt, a földön, mégis tudhatjuk és tudjuk is a legfontosabbat: az élet Alkotójával és gondviselő Atyánkkal személyes kapcsolatban lehetünk. Emberré lett értünk, az Igében szól, Jézus által megváltott bennünket. És igen, vannak titkok – nagyobbak és égetőbbek, mint hogy miért lett görbe a lengyel erdő –, de az ígéret a miénk: bár „ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre” (1Kor 13,12). E fák szavak nélkül is elmondják, hogy az Úristennél nincs hatalmasabb. Jó lenne egyszer ebben az erdőben sétálni és elmondani ott egy imát. A görbe erdő emlékeztethet, hogy a „görbe életünket”, sebzett, törékeny, halálnak kitett létünket megőrzi és megújítja az Isten. Elhajlottunk, más irányba mentünk, ferdén, tévesen, bűnösen, de ő megkegyelmezett. Benne gyökerezünk? Igéjéből táplálkozunk? Felemeljük a fejünket, és egyenesen állunk? Ma sem késő, hogy felé forduljunk, bevalljuk, mi hajlított meg vagy el tőle, miért nem az ő útját, az ő irányát követtük, és kérjük, adjon életet és növekedést, fejlődést, lombosodást.

Kevés megtisztítóbb, testetlelket felüdítőbb élménye lehet az embernek, mint erdőben sétálni, élvezni csendjét, beszívni illatait, megsimítani a fák törzsét, hallgatni a természet hangjait. Érezni, hogy a fák között egyedül sem vagyunk magányosak: hatalmas, szépséget és méltóságot sugárzó élőlények között járunk, s az Úristen ott van, mint mindig, ahol mi vagyunk. A fák koronája felfelé vonzza tekintetünket, s a szívünket is felemeli a fák Alkotójához.

Kevéssel a görbe erdő – tudásunk szerinti – telepítése előtt, 1929-ben halt meg Benedek Elek. Újra átlapozva a képgalériát, az ő sorai jutnak eszembe:

„Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hadd annak, ami, épnek, szépnek.
Szeresd a fát!”

***
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. szeptember 11–18–i 87. évfolyam 35–36. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.