Áldjuk Teremtőnket!
Hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel tartozunk
Sokan azt gondolják, hogy nekik minden jár. A „van” a természetes, s ha épp hiányzik valami, hamar jön a panasz és a lázadás. Pedig mindenünk, amink van, az Úr jóságát és szeretetét hirdeti.
Néhány évvel ezelőtt az akkor már a hetvenedik életévében járó helyi római katolikus pap testvérem tartott áhítatot iskolánk gyermektáborában. Megrendítő erővel hatott tanúságtétele. Egyebek mellett ezt mondta: „Tudjátok, én minden reggel hálát adok Istennek, hogy felébredhetek…” Hiszem, hogy nemcsak előrehaladott korban, hanem a fiatalabb generációknak sem árt a szívükbe vésniük, hogy semmi nem magától értődő az életben, hanem minden ajándék. Erre emlékeztet minket Jeremiás próféta is: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma…” (JSir 3,22)
Ha így tekintenénk a teremtett világra s benne saját létünkre, akkor naponként meglátnánk Isten jóságát és szépségét, ajkunkon pedig soha nem némulna el a hála szava. Sokan mégis azt gondolják, hogy nekik minden jár. A „van” a természetes, s ha épp hiányzik valami, hamar jön a panasz és a lázadás.
Mi tartsunk inkább Lutherral, aki így vallott egykor: „Hiszem, hogy Isten teremtett engem minden teremtménnyel együtt. Ő adta testemet, lelkemet, szememet, fülemet és minden tagomat, értelmemet és minden érzékemet, és ezeket most is fenntartja. […] Testemet és életemet naponként mindennel bőven ellátja és táplálja. […] Megvéd és megőriz minden gonosztól. És mindezt csupán atyai, isteni jóvoltából és irgalmasságából cselekszi, és én arra sem érdemes, sem méltó nem vagyok. Mindezért én neki hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel tartozom. Ez így igaz!” (Kis káté)
Luther gondolatai egybecsengenek szép korálunk soraival (EÉ 445,1):
Amim csak van, mindenem
Tetőled van, Istenem,
Atyai kedvedből.
Te adtad testem, lelkem
És minden tehetségem
Nagy, végtelen kegyelmedből.
Bizony minden, amink van, és amik vagyunk, az Úr jóságát és szeretetét hirdeti. Erre döbbent rá a költő, amikor így énekelt: „Szegény a forgandó, tündér szerencse, / hogy e csodát újólag megteremtse.” (Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd) Pál is ebben az értelemben mondja: „…Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok…” (1Kor 15,10)
Sajnos a gyarló ember sokszor visszaél Isten ajándékaival. Mintha nem értené, hogy mit jelent: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.” Amit Luther egykor e hitágazat kapcsán leírt, semmit nem vesztett érvényéből, ma is minden szava aktuális: „Ha ugyanis szívünkben hinnénk ezt, akkor aszerint cselekednénk is, és nem viselkednénk olyan gőgösen, nem kérkednénk, és nem düllesztenénk mellünket úgy, mintha magunknak köszönhetnénk életünket, gazdagságunkat, hatalmunkat, becsületünket stb., és mintha megilletne minket a félelem és a szolgálat. Így viselkedik a fonákjára fordult és vakságba merült szerencsétlen világ is: visszaél Isten minden jó adományával, úgyhogy csakis nagyravágyását, kapzsiságát, szenvedélyét és élvezetvágyát elégíti ki vele, Istent pedig arra sem méltatja, hogy hálát adjon neki, vagy Urának és Teremtőjének tekintse. […] Gyakoroljuk hát ezt a hitágazatot mindennap: véssük szívünkbe, és emlékeztessen rá mindaz, amit látunk, mindaz a jó, amiben részesülünk, és az is, ha bajból vagy veszedelemből kimenekülünk. Hiszen Isten azért adja és cselekszi velünk mindezt, hogy megérezzük és meglássuk benne atyai szívét és felénk áradó szeretetét. Ettől felhevülne és felgerjedne szívünk arra, hogy hálásak legyünk, és Isten dicsőségére és magasztalására használjuk mindezt a jót.” (Nagy káté)
Mindent az Örök Szeretet alkotott. Tőle kaptunk életet s mindent az életünkben. Sajnos az első ember és azóta minden ember bűnbe esett. Nem törődik Isten szent és mindenkor jó akaratával, inkább lázad ellene. A rend csak Jézus és az ő keresztje által állhat helyre, aki szüntelen hívogat minket az Istennel és az egymással való békességre. Eltorzult istenképűségünket ő restaurálja. Csak ő teheti a méltatlant méltóvá, az Isten ellenségét Isten barátjává, a bűnöst szentté és igazzá, ahogyan Luther tanítja: ő az Isten remeke, akit azért küldött Atyánk, hogy egyedül ő segítsen rajtunk.
Sokat hallani manapaság a teremtésvédelemről, ami helyes és időszerű. De még ennél is többet kellene beszélni a „megváltásvédelemről”. Mert csak a Krisztusban megváltott és új életben járó ember látja meg Isten munkáját az életében, s találja meg helyét és saját küldetését ebben a világban. Csak hű Őrizőnk, Gazdánk és Gondviselőnk ölelésében lehetünk mi is önmagunk és a reánk bízottak őrzői, gazdái és gondviselői. Krisztusban gyógyulva gyógyíthatunk másokat!
Bizony nagy szükség volna erre, hiszen az apostol szavai ma is igazak (Róm 8,19): „…a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.”
* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. július 17–24–i 87. évfolyam 27–28. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.