Az identitás kapott kincs – el lehet tékozolni, vagy lehet rá építeni
A Credo – evangélikus folyóirat a keresztény identitás kérdését körbejárva tette fel kérdését szerzőinek: mit jelent kereszténynek lenni a 21. században? A következőkben Székely János katolikus teológus, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke válaszát olvashatják.
Identitásunknak jó részét kapjuk. Kapjuk a szüleinket, a családot, amelybe beleszületünk, az anyanyelvünket, a történelmi kort, amelyben élünk. Aki az utóbbi ezer évben Európába, azon belül Magyarországra született, az olyan szokásrendet, kultúrát, anyanyelvet, világlátást szívott magába, amelyet millió szálon átsző, átjár a kereszténység, az az örömhír, amelyet Jézus Krisztuson, az emberi történelem legnagyobb hatású személyén keresztül, valamint a Biblián, az emberi történelem legnagyobb hatású írásművén keresztül kapott az emberiség. Még akkor is, ha a felvilágosodás óta a nyugati kultúra egyik igen jelentős vonulata egyfajta kritikus távolságot vett fel a keresztény életszemlélettel szemben, az európai kultúrát olyan mélységig átjárta ez az életszemlélet, hogy a felvilágosodás óta eltelt mintegy kétszáz év alatt sem tudott – hála Istennek – ennek a szemléletmódnak milliónyi elemétől megszabadulni, bár kétségkívül gyöngült hatásuk az emberek életére.
Keresztény gyökerű – az ember istenképűségének bibliai igazságából (Gen 1,27) fakad – az emberi személy méltóságának felismerése, amelyen egész nyugati jogrendünk és társadalmi berendezkedésünk alapszik. Keresztény eszmék alapján – a Biblia azon tanításán, hogy Isten az emberre bízta a Földet, hogy művelje és őrizze (Gen 2,15) – robbant be az a döbbenetes tudományos és technikai fejlődés, amelynek Európa a haszonélvezője lehetett. Keresztény találmány – a krisztusi szeretetparancs (Mk 12,28–34; Jn 13,34–35) egyik konkrét gyümölcseként – az ingyenes, mindenki számára nyitott kórház és az ingyenes iskola. Ebből a kulturális talajból sarjadt ki Bach, Händel, Mozart, Beethoven zenéje, Michelangelo és Leonardo művészete, Ady és Pilinszky versei, Széchenyi István és Robert Schuman eszmeisége.
Identitásunknak egy részét tehát kaptuk, és aki Európába, Magyarországra született, az nagyon gazdag, az evangélium értékeivel sokszorosan áthatott kincset örökölt. Az identitás másik része pedig úgy jön létre, hogy tudatosan azonosulunk a kapott értékekkel, mindazzal, amit születésünk óta kapott örökségünkben valódi kincsnek ítélünk, és azután arra építünk.
Ha egy fa levágja magát a gyökereiről, akkor meghasonlik önmagával, és kiszárad. Martin Buber mondta, hogy egy kultúra addig él, amíg kapcsolatban áll azzal az éltető titokkal, amely valaha létrehozta. Európában az utóbbi időben igen sokan úgy döntenek, hogy elvágják a gyökereket, elszakadnak ettől az éltető forrástól. Ezért az európai kultúra haldoklik. Európa technikailag, gazdaságilag, katonai szempontból még erős, de tisztánlátása, belső szellemi és lelki ereje egyre gyengül.
Amikor mi, keresztények a kapott értékekhez való hűségről beszélünk, akkor nem valamifajta megkövült hagyományokhoz való konzervatív, múltat visszasíró kötődésről szólunk, hanem az Éltető Forrásról, amelyből valaha az európai kultúra olyan bőségesen merített, amely Európát naggyá tette. A gyökerekbe való kapaszkodása mellett az új tölgyfa teljesen más lesz, mint akármelyik tölgyfa őelőtte. A gyökerekhez való hűség nem ellensége, hanem előfeltétele a megújulásnak, az új életnek.
A mai európai ember válaszút előtt áll. Ha eldobja a kapott kincset, elvágja magát az éltető forrástól, akkor lassan megássa az európai kultúra sírját. Akkor más népek, más emberek fognak majd ide érkezni, akik más és új módon fogják majd – reményeink szerint az evangélium éltető forrásából merítve – felépíteni az új Európát. Valami ehhez hasonló történt az ókor végén is. Ám ha az európai ember tud ismét dönteni az evangélium értékei, éltető forrása mellett, akkor Európa újabb önmagára találása várható. Az egyházak és minden keresztény ember küldetése, hogy hiteles életével, belső kisugárzásával – mint kovász, mint só és világosság – ezt az újjászületést segítse.
Körkérdés a keresztény identitásról: Mit jelent kereszténynek lenni a 21. században? A kérdés – szomorú, de – nem költői. Alapvetően zavarban vagyunk a hagyományainkat, gyökereinket illetően, nem ismerjük hitvallásunk alapjait, erkölcsi alapvetéseinket. Habár a 21. századra a vallás nem tűnt el, de szótlanabb lett, lokális sajátosságainkat elengedjük és hagyjuk felolvadni, hogy ezzel is kényelmesebbek legyünk magunk és környezetünk számára. Miközben számos példát látunk arra, hogy a modernitás nem feltétlenül jár együtt a szekularizációval, az európai közbeszédet mintha látens vallásellenesség hatná át. De elképzelhető Európa vallás nélkül? Mit tehetünk az ellen, hogy ne csak értékhordozóként tekintsen Európa a vallásra (műemlékként, történeti emlékként, amelyet üvegbúra alatt tartana, s csak mint díszletet mentené át templomait a következő századokra), s önazonosak maradhassunk most is, ma is? Merre tart hát a keresztény Európa? Miben rejlik válságának kulcsa? S miben rejlik kereszténységünk alapja? Mi határoz meg bennünket? Miben áll kereszténységünk? Arra kértük szerzőinket, s most Önöket: osszák meg velünk személyes állásfoglalásukat arról, hogy mit jelent számukra kereszténynek lenni. Címünk: . A folyóirat előfizethető a Luther Kiadó webáruházában vagy a e-mail-címen.
A nyitó kép Ghyczhy György Mert ez az én vérem című alkotása (2020, akril, vászon, 100 × 100 cm, Evangélikus Országos Gyűjtemény, Budapest).