Békemisszió vagy a misszió békéje?
Lehet-e konfliktusokat megoldani a hatalom erejével? A körülöttünk megvalósuló vagy a bennünk gyökeret verő nyugalom a fontosabb? És mikor mondhatjuk, hogy valóban békességünk van? – László Lajos Gergely publicisztikája.
A szomszédunkban dúló háború senkit nem hagy érintetlenül. Olyan képek járják be a sajtót, olyan események történnek, amilyeneket nagyon rég látott Európa szerencsésebb (?) fele. Van, aki szörnyülködik, van, aki figyelmeztet, van, aki szakért, van, aki felszólít, van, aki kioktat… Szoktam mondogatni a felső tagozatos, a történelemórákat jelentős nyűgként ecsetelő tanítványaimnak, hogy lám: egy, csak egy generációnak kellene becsülettel megtanulni a történelemleckéjét. De nem csupán bemagolni, hanem érteni, megérteni, alkalmazni is! Bizony bukásra áll az ember, amióta a történelmet írják: „Ecce Homo” – „Íme az ember”.
Néhány ige mozgolódik a lelkekben február 24. óta. Az egyik: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Mt 5,9) Hány és hány vezető, nagy ember nevezte már ki magát béketeremtőnek! De sajátos béketeremtés az, amikor a békemisszió jegyében városokat bombáznak. Jézus valószínűleg nem ilyen békemisszióra gondolt. Láttunk vezető politikust Nobel-békedíjat kapni, s később, a működése alatt kiderült: korántsem biztos, hogy jogosan vehette át a kitüntetést.
A másik ige: „Népem romlását azzal gyógyítanák, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! – pedig nincs békesség!” (Jer 6,14) Mondani, kihirdetni bármit lehet. Varázsszóként használni, kimondani: „béke” – ezt is lehet. Csak ettől nem változik semmi. Békét teremteni akarni emberi erővel és békét hazudni ugyanaz: önbecsapás és képmutatás.
Vajon milyen békéről tanított Jézus? Vajon milyen békét kért számon Jeremiás? Vajon mit tehetünk mi? Ha kinyitjuk a Szentírást, harcot és öldöklést olvas az ember. Miért? Mert amennyire szól a Biblia Istenről, legalább annyira szól mirólunk, emberekről is. Békétlenek vagyunk, ez az igazság. Arra kell rádöbbennünk tehát, hogy mi kevesek vagyunk a békéhez. Nincs az a rakétamennyiség, és nincs az az emberi szándék, amely többet elérne a legjobb esetben is törékeny békénél.
De! Isten megbékült az emberrel, ebből viszont valódi béke fakadhat! Van egy harmadik ige is, amely zakatol bennem: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (Jn 14,27) Keresztyénként is állandóan harcban vagyunk. Az óember és az új ember harcában telnek napjaink, míg csak élünk. Ám Jézus nekünk adja az ő békéjét, amely minőségileg más, mint az emberi törekvés és akarat. S ebből következik számomra egy nagyon fontos gondolat: nem a békét kell hirdetnünk, nem békemissziót kell folytatni. Küldetésünk, missziónk az, hogy azt a Jézust hirdessük, akiben a nagybetűs Békesség jött el hozzánk, személyesen, a mi életünkbe.
A misszió békéje nem a mi békénk, hanem Krisztus békessége. S tudjuk, az ő békéje csillapít tengert, elállít szelet, megfékez indulatot. „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?” (Mt 8,27) Ő a mi Megváltónk, Urunk és testvérünk! Járjunk vele követségben, s ne a mi békénkkel, hanem az ő békességében, hiszen ő nem csupán a vihar, de a történelem Ura is.
* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. április 24. – május 1–i 87. évfolyam 15–16. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.