Böjti tűnődés: Panaszkodsz vagy dicsekszel?
„Megtagadunk valamit magunktól, de vágyakozunk utána. Nemet mondunk valamire, de sóvárogva pislogunk utána. Biztos, hogy ez a helyes módja az önuralom fejlesztésének vagy éppen a böjtnek?” Hegedűs Attila jegyzete.

Veszprémben nőttem fel, a Balatonhoz közel. Rendszeresen lementünk a tóra füröd-ni, ezért ma sem tudok elképzelni nyarat balatoni fürdés vagy séta nélkül. Egyszer tizenéves koromban mégis úgy alakult, hogy egész nyáron nem tudtam leutazni. Panaszkodtam is egyik ismerősömnek: „Annyi dolgom volt, hogy nem jutottam el fürödni!” Ő rám nézett, és megkérdezte: „Most panaszkodsz vagy dicsekszel?”
Megütött ez a kérdés. Mert valóban alapvetően a panasz volt bennem. De lehetett úgy is érteni, hogy dicsekszem: én vagyok a hős, aki itt lakom tíz kilométerre a víztől, és a rengeteg elfoglaltságom miatt megfosztom magamat az egyik legkedvesebb helyemtől, a Balatontól… Problémám büszkeségemmé változott. De valljuk be, valójában semmi nem akadályozott meg abban, hogy lemenjek a Balatonhoz – egyedül én magam. Lusta voltam, vagy a magam döntése miatt elfoglalt, a lényeg szempontjából mindegy, nem mentem le, és kész. Akkor meg miért panaszkodom?
Mi a cél?
Hasonló történt egyik ismerősömmel, aki a sokféle étkezési divat közül egy időre magáévá tette az egyiket. Budapest utcáin beszélgettünk, néztük, ahogy a gyerekek ették a hamburgert, a fagyit vagy a hot dogot, már nem is emlékszem, amikor ismerősöm fájdalmasan felsóhajtott: „Ebben legalább öt olyan dolog van, amit nem szabad ennem.” Én szemtelenül visszakérdeztem: „Nem szabad? Szerintem szabad, csak te úgy döntöttél, hogy nem eszel ilyet…”
Megtagadunk valamit magunktól, de vágyakozunk utána. Nemet mondunk valamire, de sóvárogva pislogunk utána. Biztos, hogy ez a helyes módja az önuralom fejlesztésének vagy éppen a böjtnek?
Én magam is beleestem egyszer ebbe a csapdába: egyetemista korunkban szobatársammal úgy döntöttünk, egy teljes napig nem eszünk semmit. Mit mondjak, életem leginkább elvesztegetett napja volt. Már dél körül iszonyú éhesek voltunk, délután másról sem tudtunk beszélni, mint az ételről, amit éppen nem eszünk. Este nem bírtuk tovább, kiraktuk a süteményeket az asztalra, és már nyolckor elmentünk aludni – de előtte a vekkert beállítottuk éjfél után egy percre… Utólag arra gondoltam: ha aznap megettem volna egy zsömlét meg két almát, sokkal jobban jártam volna, nem az evésen járt volna az eszem egész nap. Az lett volna az igazi böjt, ha nem foglalkozom a böjttel, csak megélem.
Egyáltalán mi volt a célja annak az egynapos koplalásnak? Erősebb, jobb ember lettem tőle, jobban viselem az éhséget, esetleg születtek olyan gondolataim, meglátásaim, amelyek szebbé tették a világot? Sajnos nem. Megalázó emlék az a nap annak ellenére, hogy „sikeres” volt, aznap tényleg nem ettem. De nem lettem tőle teljesebb ember.
Böjtölni menő?
Kimondhatom: nem szeretem az aszkétákat, az önsanyargatókat. Nem csak azért, mert én magam képtelen lennék azzá válni – elvből sem. Félő, hogy fontosabbá válhat számukra a lemondásuk ténye, mint az, aminek a kedvéért lemondtak a dologról. Persze van, amikor vállalni kell a szenvedést, a nélkülözést, amelyet az élet olykor elénk hoz. Van, amikor a farsangi vidámság után az élet nyomorúságos oldalával is szembe kell nézni. De keresni, direkt szenvedni – ennek önmagában sok értelmét nem látom.
Illetve van értelme, de ez egyben a veszélye is: hogy saját egóm növelésére használom lemondásomat. Amit élvezetben, életörömben veszítek, azt bőségesen visszanyerem önbizalomban: lám, én erkölcsileg olyan nagy vagyok, hogy ezt is kibírtam! Nagyon nagy a veszélye annak, hogy böjtölésemnek, önmagamról való lemondásomnak a végeredménye csak ennyi lesz: büszke vagyok szenvedésemre. Pedig nem így indult.
Jézus maga is azt mondja: „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák…” (Mt 6,16–18b) A kérdés ez: tudunk-e úgy böjtölni, hogy ne a böjtölés ténye legyen a lényeg? Hogy ne legyen látványos?
Őseink régebben nem ettek húst ebben a negyven napban – a katolikus egyház ma is szabályként tartja ezt a szigorú böjtöt, amelyet csak a vasárnapok törnek meg, hiszen Jézus feltámadásának örömnapja soha nem böjti idő. Mi, evangélikusok az egyén belátására, felelősségére bízzuk, hogy miként éli meg a böjtjét. Tanácsokat, útmutatást azért tudunk adni. A legfontosabb pont az, hogy tudd, mire jó, ha böjtölsz. Biztosan van jó élettani és lélektani hatása is, talán önuralmadat is edzi. De nem ez a lényeg.
Isten szerelmi vallomása
Képzeld el a következőt (most főleg a lányokhoz szólok): szíved titkos választottja szerelmet vall neked. Eléd áll, és kimondja azokat a szavakat, amelyekre már olyan régóta vágytál. Igen ám, de te ezt nem hallod, mert éppen be van téve a fülesed, és zenét hallgatsz. A zene hangjain nem tör át a szó, amelyet annyira vágytál.
Mit lehet tenni ilyenkor? Ki kell venni a fülest, kikapcsolni a Spotify-t. Miért, van vele valami baj? Rossz lenne a zene, amit hallgatsz? Dehogyis, nagyon is jó, hisz éppen azért hallgatod. Mégis félre kell egy időre rakni, nem azért, mert valami baj lenne vele, hanem azért, hogy helyet adjon valami szebbnek, fonto-sabbnak.
A lényeg, hogy Isten épp egy szerelmi vallomást akar a füledbe suttogni: „…úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” (Jn 3,16) Súgja, de nem hallod, mert a fejed teli van mindennel, ami egyébként fontos: zenével, tervekkel, ételek ízével, politikával, szerelemmel, életbe vágó dolgokkal. Semmi baj nincs ezekkel, de mégis, ha meg akarod hallani a nagy szót, vedd ki füledből a hallgatót, tedd háttérbe ezeket, hogy a lényeg elérhessen!
Csak egy dologra vigyázz: ne érezd magad jobbnak attól, hogy megtetted! Böjt idején, ha jól csináljuk, nem az egónk, hanem a megajándékozottságunk növekszik.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. március 13–20-i, 87. évfolyam 9–10. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

