Emlékezésből fakadó identitás

Egy rádióműsorban gyermekkori élményét osztotta meg a hallgatókkal Tóth Ferenc zenetanár, Liszt-díjas karnagy. Négy-öt éves korában húsvét ünnepén édesanyja az ünnepi ebédet készítette, ő pedig bent a házban magába szívta a sercegő zsír, a rántott hús illatát, majd kiment az udvarra hintázni. Hintázás közben egy gyönyörű zenét hallott meg, amely teljesen magával ragadta. Megállította a hintát, és csodálta a gyönyörű zenét.

Miután felelevenítette a gyermekkori élményét, a következőképpen folytatta élménybeszámolóját: „Mikor tanárképző főiskolán voltam, Hegyi József tanár úr tartott egy zenetörténeti órát Beethovenről és a IX. szimfóniáról. A IX. szimfónia 3. tételének a 2. melléktémáját játszotta be. Én elsápadtam: éreztem a sercegő zsír illatát, éreztem a rántott hús illatát, láttam a sarkantyúvirágot. Akkor jöttem rá, hogy én akkor négy-öt éves koromban a IX. szimfónia 3. tételének melléktémáját hallottam. Csodálatos, hogy az ember gyermekkorában mennyire megérzi a szép zenét. Én akkor nem tudtam, hogy mit hallok. Főiskolás koromban jöttem rá, hogy élt a lelkemben. A pillanat örökké megmaradt a szívemben.”

Ha a vallási, hitéleti élmények vonatkozásában tekintünk vissza a múltba, talán mi is felidézhetünk olyan gyermekkori képeket, amelyek egy hittanórához, egy istentisztelethez, egy-egy étkezés előtti-utáni vagy esti imádsághoz, illetve valamilyen más egyházi rendezvényhez kapcsolódnak. Sőt azt is kijelenthetjük, hogy a gyermekkori vallási élményeket a mai napig hordozzuk maradandó emlékek formájában. Az sincs kizárva, hogy a hitoktatónk, lelkészünk valamelyik mondatát csak felnőtt fejjel értettük meg. De a megértéshez, a felfedezéshez szükségszerű a gyermekkori élmény s az emlék.

A bevezetőben idézett gyermekkori élmény, valamint az azt követő felnőttkori felismerés történetével szeretném hangsúlyozni azt, mennyire fontos, hogy gyermekeinket érjék olyan impulzusok, amelyek később meghatározzák identitásukat. Fontos megtanítani gyermekeinket imádkozni, beszélni nekik Isten végtelen szeretetéről, Istent dicsőítő énekeket tanítani nekik, valamint rámutatni arra, hogy milyen gazdagok vagyunk az Istennel való közösségben.

Olyan jó lenne, ha a keresztyén nevelés során tudnánk olyan pillanatokat szerezni gyermekeinknek, amelyek örökké megmaradnak szívükben!

Hadd idézzek fel egy megrázó esetet. Egy katolikus szerzetes pap mesélte el, hogy minden hittanos gyermekének megtanítja az imádság, imádkozás fontosságát és szükségszerűségét. Elmondja a gyermekeknek, hogy minden helyzetben forduljanak az élő Istenhez imádságban. Akkor is, ha minden rendben van, hogy kifejezhessék hálájukat, és akkor is, ha nehéz helyzetben vagy nagy bajban vannak.

Néhány éve történt egy motorbaleset, és a motorkerékpáros életét vesztette. A helyszínre érkezők összekulcsolt kezekkel találtak rá az élettelen motorosra. Kiderült, hogy egykor tanítványa volt annak a papnak, aki minden gyermek számára hangsúlyozta az imádkozás fontosságát.

De az imádságon és az éneklésen túl gondolhatunk azokra a hagyományainkra is, melyek közelebb vittek és visznek bennünket az élő Istenhez. Például advent gyertyái a várakozás és a megélt közeledés csodájával. A fenyő illata a családi közösség örömével. A szerecsen király jelmeze a különlegesség érzetével. A teaestek és nagyheti sorozatok a nagymama társaságában. A húsvéti, pünkösdi teli templom a maga különleges illatával és jól megszokott rítusaival.

Megelevenedő emlékek, amelyek mind közelebb visznek az élet forrásához. Megelevenedő emlékek, amelyek örökké megmaradnak a szívünkben.

Megelevenedő emlékek, amelyek megmutatják, hogy ki vagy te, és kihez tartozol.

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. november 28. – december 5-i, 86. évfolyam 47–48. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a  címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.