Felekezetiség és ökumenizmus
A Credo – evangélikus folyóirat a keresztény identitás kérdését körbejárva tette fel kérdését szerzőinek: mit jelent kereszténynek lenni a 21. században? A következőkben Érfalvy Lívia pedagógus, irodalomtörténész, az Evangélikus iskolák kutató tanárainak konferenciája elnevezésű szakmai rendezvénysorozat ötletgazdája és életre hívója válaszát olvashatják.
Néhány éve kezembe került dédapám fiatalkori fényképe, amelynek hátoldalán ez állt: „Sándor János, római katolikus kisbirtokos”. Ez az önmeghatározás identitásának legmélyebb rétegeit érintette: rendíthetetlen hite, mély vallásossága és a föld iránti szeretete személyiségének elidegeníthetetlen magját képezték.
Bár a termőföld számára nem csupán a mindennapi megélhetést, hanem a hazát, a szülőföldet, a családot és az ősi gyökerekhez való ragaszkodást is jelentette, és így végső soron magyarságának is kifejezési formája volt, elsősorban mégis az egyházán keresztül Istenhez kapcsolódó ember képe rajzolódott ki előttem kézzel írott sorait olvasva. Gyerekkori emlékeimből előbukkanó alakja az isteni gondviselésbe vetett bizalom megtestesüléseként áll előttem, akit hite akkor sem hagyott el, amikor a történelem viharában kellett helytállnia, és amikor identitásának egyik fontos sarokkövét, a földjét elveszítette.
Dédszüleim számára az imádsággal átszőtt dolgos élet, a mindennapi szentmisére járás, a dédunokák erkölcsre nevelése, valamint a család iránti feltétlen hűség és ragaszkodás jelentette a kereszténységet, amely úgy volt része az életüknek, hogy a maga természetes módján a mindennapok eseményeit, az egész életüket áthatotta.
Városba szakadt nagyanyám számára a kereszténység már sokkal inkább a helytállást, a hagyományok átörökítését és az ima erejébe vetett kiapadhatatlan erőt jelentette. Anyai dédszüleim és nagyszüleim életpéldája, édesanyám és anyósom önfeláldozó gondoskodása és önzetlensége, apai nagyszüleim embertársaik felé irányuló mérhetetlen elfogadása, apám megtérésélménye, férjem mély hite, valamint harminc éven át lelki-szellemi-hitéleti fejlődésem felett őrködő gyerekkori plébánosom szilárd katolikus erkölcsisége azok az építőkövek, amelyekből saját keresztény identitásom építkezik.
Gyerekkoromban ez a hittanra és templomba járást, kamaszként a személyes istenhit megélését és a közösséghez tartozást, egyetemi éveim alatt a gondolkodás szabadságát jelentette. Szerencsés vagyok, hiszen tízéves voltam a rendszerváltáskor, így én szüleimmel ellentétben már szabadon járhattam hittanra és szentmisére, választhattam katolikus középiskolát, és folytathattam egyetemi tanulmányaimat egyházi fenntartású felsőoktatási intézményben. Olyan közeg vett tehát körül, ahol hitemet és kereszténységemet szabadon megélhettem.
Amikor a fent említett fényképet nézegettem, felötlött bennem a kérdés: vajon én mit írnék a rólam készült fotográfia hátoldalára? Mi az, ami folyton változó személyiségem ellenére önazonosságom elidegeníthetetlen része, énintegritásom letéteményese?
Elsősorban a családom, hiszen feleség vagyok és anya, gyermek és unoka, testvér és meny, de hivatásomat tekintve pedagógus is, ami lassan húsz éve meghatározza mindennapjaimat. Szerencsés vagyok, hogy egyházi intézményben taníthatok, hogy keresztény szemléletben oktathatom, nevelhetem a rám bízottakat, hiszen vallom, hogy a keresztény pedagógus olyan értékeket adhat át a diákoknak, amelyek felnőttként egy életen át kapaszkodót nyújthatnak számukra.
Keresztény pedagógusként az az életfeladatom, hogy segítsem diákjaimat az Istentől kapott talentumok felismerésében és kibontakoztatásában akkor is, ha ez nehéz és fáradságos munkával jár. Hogy támogassam őket személyiségük formálódásában, segítsem őket olyan élethelyzetekben, amikor a jó és rossz közötti választás erőfeszítésbe kerül, és felismertessem velük azt, hogy a hibázás a keresztény embernek is sajátja, de Isten kegyelme mindig lehetőséget ad az újrakezdésre. Keresztény pedagógusként azt szeretném, hogy diákjaim megtapasztalhassák az Isten közelében megélt hétköznapok szépségét.
Életem meghatározó élménye, hogy családom katolikus hitben nevelt, hogy katolikus gimnáziumban érettségizhettem, hogy katolikus egyetemen sajátíthattam el a tanári mesterség alapjait. Mint ahogy az is, hogy immár tíz éve evangélikus gimnáziumban tanítok, és mentorként a református egyetem tanárjelöltjeinek kibontakozását segítem. Életem mindennapjait ökumenikus közegben és szemléletben élem, így számomra az, hogy keresztény vagyok, fontosabb, mint az, hogy melyik felekezethez tartozom. Emiatt, és mert rólam manapság már iskolai tablóképek formájában készülnek portréképek, arcmásom hátoldalára ezt írnám fiam számára mementóul: „Dr. Érfalvy Lívia, keresztény pedagógus”.
Körkérdés a keresztény identitásról: Mit jelent kereszténynek lenni a 21. században? A kérdés – szomorú, de – nem költői. Alapvetően zavarban vagyunk a hagyományainkat, gyökereinket illetően, nem ismerjük hitvallásunk alapjait, erkölcsi alapvetéseinket. Habár a 21. századra a vallás nem tűnt el, de szótlanabb lett, lokális sajátosságainkat elengedjük és hagyjuk felolvadni, hogy ezzel is kényelmesebbek legyünk magunk és környezetünk számára. Miközben számos példát látunk arra, hogy a modernitás nem feltétlenül jár együtt a szekularizációval, az európai közbeszédet mintha látens vallásellenesség hatná át. De elképzelhető Európa vallás nélkül? Mit tehetünk az ellen, hogy ne csak értékhordozóként tekintsen Európa a vallásra (műemlékként, történeti emlékként, amelyet üvegbúra alatt tartana, s csak mint díszletet mentené át templomait a következő századokra), s önazonosak maradhassunk most is, ma is? Merre tart hát a keresztény Európa? Miben rejlik válságának kulcsa? S miben rejlik kereszténységünk alapja? Mi határoz meg bennünket? Miben áll kereszténységünk? Arra kértük szerzőinket, s most Önöket: osszák meg velünk személyes állásfoglalásukat arról, hogy mit jelent számukra kereszténynek lenni. Címünk: . A folyóirat előfizethető a Luther Kiadó webáruházában vagy a e-mail-címen.
A nyitó kép Ghyczhy György Mert ez az én vérem című alkotása (2020, akril, vászon, 100 × 100 cm, Evangélikus Országos Gyűjtemény, Budapest).