Júdás számonkér
Lovas Zsuzsanna Lux versét adjuk közre.
– Most én nevetek rajtad,
Pedig akkor szenvedtem nagyon.
Még a fára is felkötöttem magam
Egész testem, remegett – sajgott...
Most én röhögök rajtad...
Ez volt a Te nagy műved – mondd!?
Mi változott meg? Mivé vált az ember?
Talán mára jobbá lett, mint volt?
Álltál és semmit nem szóltál,
A nagy tanács csak vádlón szólt...
Isten vagy? Kérdezték ők Tőled...
„Te mondád” – a szádból csak ennyi szólt...
Mit gondoltál? Balga Isten, koldus Megváltó!
Innen lentről is jól látom a világot, és –
Csak nevetek rajtad, én a rongyos holt!
Krisztusként odaadtad véred, és az élted...
Megváltó voltál, ó, Szent Isten! Megváltó!
Mit mostál le a véred által?
Hol van most az a sok szép, és hol van a jó?
Ha odaadod véred, ha feláldozod magad,
Jobbá válik az ember?
Nem lop, csal, hazudik, és mondd,
Hazárdírozni sem fog a neveddel?
Nem lesz talán több háború,
Nem lesz többé soha hazug csók?
Most én nevetek rajtad... – mert én Júdás vagyok...
A csókkal áruló...
Szerettelek Téged, Uram! Szerettelek, Isten Fia!
Szerettelek, Jézus! Megváltó!
¤
¤ ¤ ¤ ¤
¤
¤
¤
– Tudom, hogy szerettél...
De ez így rendeltetett... A múlt tetteit és könyvét
Isten írta...
Keserű kelyhét én, az Isten fia – kiürítettem.
Hogy mit mosott le vérem? Hogy azóta, mi változott?
Jöttem, mint megbocsátó Isten, megmutatva
A megbocsátás – jó.
Látod, te még mindig nem érted,
Pedig eltelt már kétezer év.
Az ember bízhat Istenében – de joga a tévedés.
Júdás, te csak nevess rajtam,
De számon hiába is kérsz.
Mert, eljövetelemmel változott a világ!
Halálommal megjött a békesség.