Milyen a kortárs szakrális művészet?
Sokakban felmerülhet a kérdés: létezik-e egyáltalán kortárs szakrális művészet? A nyugati művészettörténet során meghatározó szerepe volt a vallásnak és a vallásos műveknek, ám a huszadik század második felétől kezdve úgy tűnhet, hogy a művészek egyre inkább távolodnak a szakralitástól. Az angyalok, a szentek és a bibliai történetek ábrázolását felváltották az absztrakt formák, a populáris kultúra képei és a posztmodern ember alakja. Mégis téves volna azt állítani, hogy a szakrális témák eltűntek a kortárs művészetből.
A figurativitástól az átvittig
Mi egyáltalán a szakrális művészet? Ezalatt gondolhatunk azokra a műtárgyakra, melyek kifejezetten liturgikus szerepet töltenek be: freskók, ikonok, kelyhek és más egyházi használati tárgyak. Ugyanakkor a szakrális művészet az egyes művészek egyéni hitfelfogásán alapuló alkotásokat is jelöli. Az európai művészetek kialakulásában meghatározó, központi szerepe volt a vallásos ikonográfiáknak. A középkori és reneszánsz kori alkotások legtöbbje szakrális tárgy volt. A figuratív Jézus-ábrázolások és a szentek képei mind arra szolgáltak, hogy vizuális, képi nyelvet adjanak a vallás belső megélésének. S hogy miben más a szakralitás kortárs megnyilvánulása? Ugyan a posztmodern-kori művészeket gyakorta a kísérletezés és a tradíciók újragondolása jellemzi, a vallás továbbra is erőteljesen jelenik meg sok alkotó életében. Ugyanakkor, immár sokszor a hagyományos hitrendszerektől elvonatkoztatva, azok metafizikai valóját igyekeznek megfogni, kifejezetten a belső látásmódra irányítják figyelmünket. A művek nem konkrét vallásokhoz kapcsolódnak, hanem hitélményekhez, vagy a természetfeletti kategóriákhoz.
Korábban már foglalkoztunk Barnett Newman amerikai festő alkotásaival, aki monumentális absztrakt monokróm képeket festett. Az 1940-es évektől kezdve foglalkoztatta az Ó Testamentumban leírt teremtéstörténet. Adam című 1951-es műve is ezt a történetet állítja a középpontba, címe Ádámra utal, az első férfira, akit Isten teremtett. Az Ádám név a héber ’adamah’ szóból ered, mely „földből valót” jelent, ugyanakkor hasonlít az ’adom’ és ’dam’ szavakra, ami a vörös és vér szavakat jelöli. A festményben váltakozó vibráló vörös és mély barna színek egymás mellett jelennek meg, arra utalva, hogy az ember és a Teremtő kapcsolata szorosan kapcsolódik egymáshoz: Isten saját másaként teremtett minket a barna földből, mely vörös vérré változik bennünk. Mindezt lényegretörő egyszerűséggel jeleníti meg Newman, csupán két színt felhasználva.
Kortárs szakrális művészet
S hogy milyen szerep jut a szakralitásnak a kortárs művészetben? Lássuk, mit gondolnak a művészek, miért és hogyan jelenik meg műveikben a vallás?