Túl korán?

Többen találkozhattak az egyházi és a világi sajtóban is megjelent hírrel, hogy Rajkán, a magyar–osztrák–szlovák hármas határ csücskében fekvő faluban húsvét vasárnapján az evangélikus templomban ünnepi keretek között elindult a szlovák nyelvű istentiszteleti alkalmak sorozata.

Az ünnepségen Ján Hroboň, a szlovákiai egyház nyugati egyházkerületének püspöke hirdette az igét, magam pedig házigazdaként vettem részt. Köszöntöttem a vendégeinket, áldást kértem induló szolgálatukra, majd a templom melletti emlékmű előtt püspöktársammal közösen imádkoztunk a falu egykori, mai és jövendőbeli lakóiért és az egymás közötti békességért.

Szép alkalom volt, ahonnan jó érzéssel tértem haza. Pár nappal később viszont kaptam egy kritikus hangú levelet, amelyet egy határon túli magyar hittestvér küldött, és benne azt a véleményét fogalmazta meg, hogy szerinte ez a döntés „túl korai”, más kifejezéssel: elhamarkodott volt.

Keserűen írt a határon túli magyarokat ért atrocitásokról, kezdve a Beneš-féle dekrétumoktól egészen ad-dig, hogy egy Rajkától csak pár kilométerre fekvő határon túli faluban, Oroszváron korábban kérték, hogy az ottani szlovák és német istentiszteletek mellett tegyék lehetővé a magyar nyelvű alkalmak megtartását is, de ettől ott és akkor elzárkóztak…

Szívembe markolt ez a levél, mert érződött belőle az a keserűség és fájdalom, amelyet a kisebbségi sorsot élők sajnos gyakran megtapasztalnak: hogy a többségi közösség nincs rájuk tekintettel, sőt sokszor tudatosan vissza is élnek a helyzetükkel, bántóan és tisztességtelenül bánnak a kiszolgáltatottakkal.

Tisztában vagyok azzal, hogy a határon túli magyarok ma is sok hátrányt szenvednek, viszont arról sem szabad elfeledkezni, hogy sajnos léteztek a múltban, és léteznek ma is olyan sérelmek (ilyenekről is van tudomásom), amelyeket magyarok okoztak más nációk tagjainak, többek között a szlovákoknak is.

Ki lehet-e lépni a sérelmi csapdákból? Meggyőződésem, hogy igen. Ennek azonban van egy nagy akadálya, nevezetesen az, hogy ehhez előbb el kell engedni a sérelmeket. Érdekes módon működik ez bennünk. Görcsösen ragaszkodunk a helytelen és elfogadhatatlan dolgokhoz, a sérelmeinkhez és a magunk igazához, ami megakadályoz bennünket abban, hogy elmozduljunk a helyes és normális megoldások felé.

Jézus az emberi együttélés aranyszabályaként azt tanácsolja, hogy „amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük…” (Mt 7,12a)

Ha a múltban elszenvedett bántásokra mi is bántó és elutasító módon reagálunk, az persze emberileg érthető, viszont ne legyen kétségünk, hogy ez a kapcsolatainkon nem fog javítani, hanem pontosan azt konzerváljuk, amitől szenvedünk.

Túl korán léptünk volna? Szó sincs róla. A rajkai szlovák evangélikus istentiszteletek lehetőségét először tíz évvel ezelőtt vetettem fel Miloš Klátik akkori szlovák országos püspöknek, miután egyházunk 2012-ben testvéregyházi megállapodást kötött északi szomszédaink evangélikus egyházával, amelyben többek között a határokon átívelő kölcsönös anyanyelvi lelkigondozás lehetősége is szerepel.

Asszisztensem hívta fel a figyelmemet arra, hogy bár véletlenül alakult így, de napra pontosan tíz év telt el a partnerszerződés aláírása (Komárom, 2012. március 21.) és a rajkai szolgálat indításáról való konkrét egyeztető megbeszélés (Rajka, 2022. március 21.) között.

Sokan el sem tudják képzelni a határ menti települések mai életét. A határok megnyitása után több ezer szlovák család költözött át Rajkára és környékére, és naponta ingázik Pozsonyba és vissza. Ma már helyi járatos busz közlekedik az országhatáron át Rajka és Pozsony között, és rendszeresen szállítja az utasokat a lakóhelyük és a munkahelyük között.

Nem korai, hanem nagyon is időszerű volt a szlovák evangélikus szolgálat elindítása Rajkán. Természetesen abban bízom, és azért imádkozom, hogy mind többen él-jenek ezzel a lehetőséggel, épüljenek általa, de azt is remé-lem, hogy minden bizalmi lépés gyógyítja a magyarok és a szlovákok közötti kapcsolatot. A fájdalmas sérelmeinket ez ugyan nem tudja meg nem történtté tenni, de felülemel-het rajtuk, segíthet másként látni egymást és felfedezni egymásban a testvért!

A német író, Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regényében szerepel egy ideillő, frappáns mondat: „Ha ezt a fegyvert […] ledobjuk […], testvérem lehetnél…”

Isten áldása kísérje ezt a most induló szolgálatot Rajkán és természetesen a magyar szolgálatokat is Szlovákiában!

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. május 22–29–i 87. évfolyam 19–20. számának Égtájoló rovatában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.