Vajon Jézus is ment szabadságra?

Jézus Krisztus hitvallásunk szerint valóságos Isten és valóságos ember. Vajon ismerte a fáradtságot, a kimerültséget, az esetleges kiégés veszélyeit?

Még előttünk a nyár, a szabadságolások ideje. Persze nem mindenkinek. Vannak, akik anyagi vagy egészségi okok miatt nem tudnak kimozdulni. Akadnak kollégáim, akik pedig némi önsajnálattal kevert büszkeséggel állítják, hogy ők soha nem voltak, és nem is mennek szabadságra, mert ők nonstop szolgálnak…

De vajon mi a helyzet a Mesterrel? Érdemes ebből a szempontból is végiglapozni az evangéliumokat. Jézus Krisztus hitvallásunk szerint valóságos Isten és valóságos ember, vajon ő sem ismerte volna a fáradtságot, a kimerültséget, az esetleges kiégés veszélyeit?

Az evangélisták nem hőskölteményírók. Ők nem szupermenként, hanem hús-vér emberként mutatják be Urunkat, aki maga is időnként elfárad. Lukács még azt is őszintén feljegyzi, hogy Jézus, környezete hitetlenségét látva, mai kifejezéssel élve „besokall”, és keserűen felteszi a kérdést: „…meddig szenvedlek még titeket?” (Lk 9,41) Mi már tudjuk a választ, hogy egészen a golgotai keresztig szenvedett miattunk, helyettünk és értünk. Sőt még feltámadása után is végtelen türelemmel gyűjtötte össze szétszéledt, hitetlen, rest szívű tanítványait.

De nem csak a kiválasztottakra tekintett pásztori gyöngédséggel. Máté tömören így foglalja össze a Mester küldetését: „Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget. Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” (Mt 9,35–36)

Vajon honnan merített mindehhez erőt? Az evangéliumok világosan szólnak Jézus titkáról: „Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni.” (Mt 14,23) Amikor elfáradt, kimerült, ő is kereste az újratöltődés lehetőségét. De nem csupán pihenni, kikapcsolódni akart, ahogyan mi szoktunk fogalmazni, hanem sokkal inkább bekapcsolódni, rákapcsolódni az imádság, a mennyei Atya közösségének éltető forrására.

Három evangélista is beszámol arról, hogy legszűkebb tanítványi körét, Pétert, Jánost és Jakabot megajándékozta a Mester egy páratlan feltöltődési élménnyel a megdicsőülés hegyén. A tábor-hegyi „Jézus–Mózes–Illés-csúcstalálkozón” csodálatos üdvtörténeti összefüggések, távlatok nyílnak meg. Ugyanakkor magunkra ismerhetünk Péterben, aki kissé önző módon hosszabb távon akart volna berendezkedni a hegytetőn és sütkérezni a mennyei fényben. Ő is szerette volna megállítani az időt, akárcsak mi a nyár egy-egy felejthetetlenül szép pillanatában. De ez lehetetlen, hiszen a zsoltáros Dáviddal együtt valljuk, hogy életünk ideje Isten kezében van, és ott jó kézben van. Így Péternek is el kellett fogadnia, hogy az Úr visszavezeti őt a völgybe, ahol már igencsak várják őket, hiszen szükség van Jézus gyógyító szavának hatalmára.

A Mester arra tanít, hogy ünnepi élményeinket nem „privatizálhatjuk” önző módon. Az ünnepek, a vasárnapok, így az év vasárnapjának is tekinthető nyár nem vészkijárat, nem menekülési útvonal a hétköznapok világából. Hanem olyan rekreációs időszak, megújulási lehetőség, amelynek áldásait később majd megoszthatjuk mindazokkal, akikhez küldettünk, akik várnak ránk.

Mi hát akkor a válasz a nyitókérdésre: vajon ment-e Jézus szabadságra? Az evangéliumi történetek fényében a válaszunk csak igen lehet. Igen, a Mester is volt éhes, szomjas, álmos és olykor kimerült. Ő is kereste a csendet, a pihenést. Ő is szerette a természet közelségét, a hegyet, a mezőt és a vízpartot. A Genezáreti-tavon vagy, ahogyan János evangélista nevezi, a Tibériás-tengeren szívesen szállt hajóba, ahol még a viharban is tudott aludni, mert annyira elfáradt. Otthonos volt a halfogásban, és ha kellett, akár „vízi mentősként” is megjelent a hullámok között, hogy kimentse a süllyedő Simon Pétert…

Éljünk hát mi is bátran a nyár kínálta szabadság ajándékaival! Tudom, a lehetőségeink, anyagi, egészségi, életkori állapotunk eltérő, és ezek a makacs tények jelentősen korlátozhatják külső mozgásterünket. De belsőleg, lélekben mindannyian szabadok lehetünk a testi, lelki, szellemi feltöltődésre. Szabadok vagyunk a felszínes kikapcsolódáson túlmutató bekapcsolódásra, visszakapcsolódásra, a Jézussal való újjáteremtő közösség megélésére. Hiszen nekünk is szól az ingyenes jézusi „beutaló”, a bátorító meghívás: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28) A megnyugvás görög szavában az ismerős pauza, azaz szünet kifejezést fedezhetjük fel. Urunk áldott tartalommal töltheti meg számunkra a nyári szünetet, a szabadságot, az év vasárnapját is.

* * *

A jegyzet elhangzott a Kossuth rádió Erős vár a mi Istenünk – Az evangélikus egyház félórája című műsorban 2022. július 4-én. Az adás a MédiaKlikk oldalon, ide kattintva hallgatható vissza.