Aki mélyebbre és messzebbre lát

A 2023-as év igéjéül szolgáló szentírási szakasszal – „Te vagy a látás Istene.” (1Móz 16,13) – Ábrahám történeteinek egyik mellékágán találkozhatunk, de a mondat gazdag tartalommal bír.

Egy fontos mellékszál. Az év igéjével Ábrahám történeteinek (1Móz 11,26–25,11) egyik mellékágán találkozhatunk. Az Isten ígérete szerinti gyermek várása közben Sára (akit ekkor még Szárajnak nevez a Bibliánk) meginog bizalmában, és belefáradva a hosszú várakozásba, maga akarja megszervezni az utódlás kérdését: beküldi férjét egyiptomi szolgálólányához, Hágárhoz.

Miután nyilvánvalóvá lesz, hogy teherbe esett, Hágár viszonya hamar megromlik úrnőjével, ezért megpróbál elmenekülni előle. Világgá megy, nekivágva a pusztaságnak. Az Úr angyala a Súrba vezető úton egy forrásnál talál rá, ahol Isten eligazítja őt: vissza kell mennie Ábra­hám – ekkor még Abrám – családjához, de ígéretként kapja a bizonyosságot, hogy meghallgattatott esedezése: „Nagyon megsokasítom a te utódaidat, annyira, hogy meg sem lehet őket számolni. […] Íme, teherbe estél, és fiút fogsz szülni. Nevezd Izmaelnek, mert hallott az Úr nyomorúságodról.” (1Móz 16,10–12) A beszélgetés végén hangzik el a csodálkozó Hágár részéről: „Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott.” (1Móz 16,13)

Az ősatyák nagyívű történetében a később Izsákon keresztül folytatódó ígéret vonalához képest mindez mellékszál. Ám úgy tűnik, Isten szemében nem az, mint ahogy egyik mellékszereplő sem – még Hágár, a leendő arab törzsek ősanyja sem. Isten gondviselő figyelme és tervei kiterjednek erre az idegen szolgálólányra és születendő fiára is. Sőt Hágár szavain keresztül fontos igazsággal ajándékoz meg minket, mai olvasókat is: „Te vagy a látás Istene.”

Gazdag tartalmú mondat. Az eredeti Héber Bibliában a szöveg és környezete alapján e mondat kétféleképpen is érthető, erre utal például Keil és Delitzsch klasszikus szakirodalomnak számító Ószövetségi kommentárja. Az egyik lehetséges értelmezés szerint a szolgálólány rácsodálkozik: az az Isten, akit élő nem láthat, most mégis láthatóvá tette magát az egyszerű halandó számára (tudniillik egy angyalán keresztül). De értelmezhető úgy is, hogy a felismerés öröme Isten figyelmességére irányul: az Úr észrevette őt és nyomorúságát.

Talán nem véletlen, hogy a mondat értelmének mindkét iránya ott feszül az eredeti szövegösszefüggésben. Egy egyiptomi fiatal nő – aki ugyan százféle istenábrázolást látott már életében, de soha nem élte át, hogy bármelyik is megszólalna, személyesen nyilvánulna meg, és ilyen értelemben láthatóvá tenné magát – most megtapasztalta, hogy az élő Isten megszólal az ő életében. Másfelől Hágár, akit talán kiskorában is arra tanítottak, hogy az egyiptomi istenségek mindent látnak, de senki nem fontos számukra, talán most először éli át, hogy Ábrahám Istene nemcsak hogy látja őt, de számon is tartja, gondja van rá.

Bizony, Isten a látás Istene, aki megengedi, hogy meglássuk őt, és aki tekintetével őriz bennünket.

Isten, akit láthatunk. Az istenkereső ember régi vágyódása, hogy lássa az Urat. Ennek egyik legkifejezőbb példája a nagycsütörtöki jelenet, amelyben az asztalnál a búcsúbeszédét mondó Mesternek mondja Fülöp: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk.” (Jn 14,8) Jézus Urunk válasza a legegyértelműbb kinyilatkoztatása annak, hogy hol lehet meglátni Istent: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van?” (Jn 14,9–10)

Isten megmutatja magát: Jézus arcán és életén körvonalazódik lényéből mindaz, amit emberi érzékelésünk megragadhat. Ezért kutatjuk Isten látása utáni vágyunkban mindig azt, ami Krisztusra mutat, hozzá vezet. Már az Ószövetségben is, de főleg az evangéliumok elbeszélésében a Szentlélek úgy eleveníti meg Isten arcát számunkra, hogy a Megváltónk tetteiről, szavairól, viszonyulásairól, döntéseiről szóló igéket helyezi szívünkre.

Isten, aki lát bennünket. És bár az éppen most vizsgált ótestamentumi szakaszunkban is látszik, mit jelent Isten látása az egyéni életre nézve, ez a sajátos szemléletmód Megváltónk figyelmességeiben válik a legmegrendítőbbé. Ahogy Jézus látja, azaz ismeri a vele először találkozó személyeket is, mint például Zákeust, Nátánaélt, a naini özvegyet, a templomperselynél lévő asszonyt, Nikodémust, a samáriai asszonyt.

Az Úr látása megértést, ismeretet jelent – nem csupán a jelen tényeire vonatkoztatva, de a múlt és a jövő látására, valamint a lélek legmélyebb rétegeire is. Olyan szépen fogalmaz Révész Szilvia Az igazság szabaddá tesz – Áhítatok az év minden napjára című könyvében: „Isten más. Ő mélyebbre és messzebbre lát. Átlát a külső megjelenésen, a színes-szagos csomagoláson. A mosoly mögött látja a fájdalmat, a magabiztos fellépés mögött a bizonytalanságot, a félénkség mögött az érző szívet, a bukdácsolás mögött az iránta való bizalmat és hitet. A jelen keménysége mögött a múlt sérüléseit, a ma nehézségein túl a holnap győzelmeit is. Annak lát, akinek teremtett, amilyennek álmodott, akivé formálni szeretne.”

* * *

Az írás eredetileg az Evangélikus naptár 2023 című kiadványban jelent meg. A kötet kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.) és webáruházában.