Fő tartalom átugrása

2022. augusztus 14. 11:00

Amit rám bízott az Úr...

Sorozatunkban az evangélikus bibliaolvasó Útmutató heti igéinek egyikéről elmélkedünk.

apa fia imadkozik Biblia felett foto chatkarenstudio Canva

„Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” (Lk 12,48b)

Egy hármas osztályzat kétféle reakciót válthat ki. Ha a gyermek gyengén teljesít, de szorgalmas tanulással sikerül összehoznia egy közepest, elismerés illeti. Ha azonban éles eszű, de lusta, munkára kell ösztönözni.

Az ember értékét nem az eredményei adják, de képességei szerint bíznak rá feladatot. Aki a gyárban a szalag mellett dolgozik, attól az adott termék vagy alkotóelem elkészülését várják el; viszont akinek a döntései sokak életére hatással vannak, annak nagyobb a felelőssége.

Olvassuk el a heti igét megelőző szakaszt (Lk 12,35–48), melyben Jézus arról beszél, mit tegyenek a szolgák uruk távollétében. A tanítványság azt jelenti, hogy szolgái hűségesen végzik a tőle kapott feladatot, amikor pedig visszatér, elszámolnak. Az első példázat éberségre int, a második pedig odaszánt életre.

A sáfár (oikonomos) a gazdaság ügyeinek intézője. Egyike a rabszolgáknak, akit ura – képességei, korábbi tapasztalatai, iskolázottsága alapján – kiemel a többi közül, és rábízza mindenét. Ez a pozíció nem az egyéni érdekek érvényesítésének vagy személyes élvezetek megélésének a lehetőségét jelenti, hanem folyamatos helytállást kíván minden helyzetben.

Kik azok a sáfárok, akikről a heti ige szól? Elsősorban azok, akik felhatalmazást kaptak – hivatalosan is – az egyházi szolgálatra: püspökök, lelkészek, felügyelők, presbiterek és így tovább. De azok is, akikre Uruk – külön tisztség nélkül – bízott feladatot a maguk házanépe körében.

Mi az a több, amit hűséges sáfáraitól elvár az Úr? Az evangélium hirdetése szóval és élettel – szószéken az igehirdetés által éppúgy, mint a mindennapokban való bizonyságtételek során.

Mikor és hogyan érvényes mindez? Nemcsak bizonyos időpontokban vagy egyes gyülekezeti alkalmakhoz kapcsolódóan, hanem mindig, teljes odaadással.

Ha Urunk most jönne vissza, hogyan tudnánk elszámolni neki azzal, amit ránk bízott?

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.