Fő tartalom átugrása

2021. szeptember 2. 16:50

Teológusok és galaták a Tisza-parton

A galaták és a Galata levél témájában rendezték meg augusztus 23–25. között, immár 32. alkalommal a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát (SZNBK). A rendezvényen az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) oktatói és hallgatói is jelen voltak.

biblikus konf meghivo

A Tisza-parti egyetemi város számos kulturális és oktatási eseménynek ad otthont évről évre. Rangos eseménynek számítanak közöttük a különböző nagy horderejű egyházi rendezvények, így az SZNBK népszerű szakmai programjai is, amelynek igazgatója, Benyik György római katolikus teológiai tanár és avatott munkatársai rutinos szervezőkészséggel, a részletekre kiterjedő figyelemmel, hathatós állami, egyházi és alapítványi támogatással mozgatják minden évben a konferencia gépezetét.

Az alkalmak hovatovább állandónak számító tudós vendégei mellett rendre új hallgatók is feltűnnek: teológus és bölcsész egyetemisták, doktorjelöltek, a hittudományok iránt érdeklődő civilek. Nemcsak a helyszín vonzó – a szegedi Dóm alagsorában kialakított modern rendezvényközpont, a szállásul szolgáló Szent Gellért Szeminárium és a Magyar Tudományos Akadémia helyi székháza –, de a neves kül- és belföldi előadók is Japántól a nyugat- és kelet-európai hittudományi fakultások szakoktatóin át a hazai professzorokig. A nemzetközi jelleget tartósan erősíti, hogy a legtöbb előadás idegen nyelven hangzik. A fordítások jobbára kiosztott lapokon vagy vetítve követhetők.

Idén a járványhelyzet és egyéb okok miatt több külhoni és belföldi előadó kénytelen volt lemondani részvételét. Kiváló társaságuk és szakmai hozzájárulásuk – ha nem is volt nélkülözhetetlen, de – igencsak hiányzott. Remélhetőleg a jövőre tervezett, a bibliai hermeneutika témájával foglalkozó összejövetelen találkozhatunk majd velük.

A konferencia szervezői által alapított és a tekintélyes németországi római katolikus teológusról, Joachim Gnilkáról elnevezett díjat azonban ezúttal is átadták. Ezúttal Mario Cifrak, a Zágrábi Egyetem rektora, az ottani római katolikus teológiai fakultás újszövetségi tanszékének vezetője volt az ünnepelt. A becses szakmai kitüntetés értékét a Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenye emelte még magasabbra a székesegyházban. A város elsőrangú művészeti együttesét Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmester vezényelte, szólót Gyüdi Eszter énekelt.

Egyházunkat, közelebbről hittudományi egyetemünket a konferencián Jasper-Makay Emese doktorandusz, oktatói részről László Virgil és e sorok írója képviselték. Két, angol nyelven megtartott előadásunk A Krisztusban való részesedés a Galata levélben, valamint Egymás terhét, vagy egymást teherként? Kérdések és válaszok Gal 6,2–5 alapján címmel hangzott el közvetlenül az első napon.

Azt követően már „csak” figyelnünk kellett az egymás után következő további felszólalásokra, beszédekre, bemutatókra. Az előadók többnyire fegyelmezetten tartották a húszperces időhatárt, és az előterjesztéseket követő kérdések, viták sem váltak parttalanná. Ismét beigazolódott, hogy nemcsak szenet lapátolni fárasztó, de napokon át ülni, hallgatni, jegyzetelni, angol és német nyelvű, nemegyszer bonyolult gondolat- és mondatfűzésű megszólalásokat értelmezni is éppúgy emberpróbáló feladat.

A bábeli helyzetben felüdülést jelentett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara két ismerős professzora, Kránitz Mihály és Kocsis Imre magyarul elhangzott, logikusan felépített, jól követhető előadása Pál apostol fiatal életének ismeretlen szakaszáról, valamint az antiókhiai konfliktus értelmezéséről Szent Jeromos Galata-kommentárjában.

A háromnapos esemény szellemi hozadékáról az ott elhangzott tanulmányok mélyreható részletességével is lehetne írni. Időigényes ugyanakkor egy-egy hasonló konferencia tartalmának leülepedése és a mondanivaló meggyökeresedése. Ez év novemberéig kell a tanulmányokat megjelentethető módon összeállítani, hogy azután jövő tavasszal napvilágot láthasson – szintén Galaták és a Galata levél címmel – a konfereciakötet.

Bökszavakban azonban megkísérelhető a tanulságok és a haszon rövid összefoglalása: konferencián való részvétel, szakmai előadás idegen nyelven, kapcsolatteremtés és kapcsolatépítés külföldi és belföldi munkatársakkal, jelenlét a nemzetközi biblikus vérkeringésben, idegen nyelvű tanulmány megjelentetése gyűjteményes kötetben, megannyi kedves és kellemes, kötetlen baráti, testvéri beszélgetés a kollégákkal és az érdeklődőkkel akár az éjszakába nyúlóan, fehér asztal mellett vagy egy nyár végi séta keretében a Tisza partján.

Köszönet illeti a szervezőket és az EHE-t szegedi utazásunk és ott-tartózkodásunk támogatásáért. Bízunk benne, hogy 2022-ben már újszövetséges doktoranduszaink, a korábban említett Jasper-Makay Emese, valamint Sebők János is előállhatnak előadásukkal, részt kérve maguknak a hazai keresztény hitélet tudományos oldalának e nemzetközi hírű, igényű és jelentőségű, színvonalas eseményén. Kísérje áldás az SZNBK további szolgálatát!

A szerző az EHE Újszövetségi Teológia Tanszékének vezetője.

Bővebb információ: https://www.sznbk1988.hu/

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.