Bízz benne!
Sorozatunkban az evangélikus bibliaolvasó Útmutató heti igéinek egyikéről elmélkedünk.
„Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt.” (Zsolt 145,15)
Megható kép, amikor a szülő beletesz egy falatnyi ételt az etetőszékben ülő gyermek tátott szájába. A kicsi jó darabig majszolja az ennivalót, miközben mindenfélével foglalatoskodik, mígnem újra ránéz gondviselőjére, és nyitja a száját az újabb adagért. Nincs kétsége afelől, hogy amíg jól nem lakik, folyamatosan jönnek a falatkák. Tudja, hogy bízhat anyukájában, apukájában, aki éppen eteti őt, hiszen születése óta tapasztalja, hogy mindent megtesznek érte, és nagyon szeretik.
Sok gyülekezetben az őszi betakarítás után tartják a hálaadó istentiszteletet, amelyre mindenki hoz valamilyen – lehetőleg saját maga által termelt – terményt, és odateszi az oltárra vagy az erre a célra előkészített asztalra. Jó meglátni ilyenkor a termények sokféleségében a gondviselő Isten jóságát; azt, hogy volt áldás a kétkezi munkán. Sokat mondogatták elődeink: mi megtesszük, ami rajtunk múlik, a többi már Istentől függ. És imádkoztak az Úr áldásáért.
Mostanában egyre nagyobb a szívekben a nyugtalanság. A rezsiköltségek drasztikus emelkedése, az élelmiszerárak növekedése, az infláció aggodalommal tölt el mindenkit. Azokat is, akik eddig jól éltek, de azokat különösen is, akiknek korábban is nehezek voltak az életkörülményeik. Most, amikor ilyen biztató heti igét kaptunk, merhetünk-e valóban erre hagyatkozni? Bízhatunk-e abban, hogy az Úr majd gondoskodik rólunk? Tényleg elég csak várakozva nézni Istenre, és ő mindent idejében megad nekünk?
A 145. zsoltár felemeli tekintetünket elesettségünkről, görnyedezésünkről, kiszolgáltatottságunkról arra az Istenre, akihez bátran kiálthatunk, s aki felé bizalommal nyújthatjuk ki kezünket. Megoldja minden problémánkat, és azonnal cselekszik? Nem valószínű! Velünk van, és kész arra, hogy a megfelelő időben megadja azt, ami igazán szükséges? Mindenképpen!
Vagyunk-e olyan bizalommal iránta, mint a kisgyermek a szülei iránt?