Boldogok vagyunk-e?

Sorozatunkban az evangélikus bibliaolvasó Útmutató heti igéinek egyikéről elmélkedünk.

„Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott.” (Zsolt 33,12)

Érdekes cikkek születnek arról, milyennek látják a külföldiek a magyarokat, és az is elgondolkodtató, ha honfitársunk ír arról, milyenek vagyunk mi, magyarok. Például: otthonukban vendégszeretők, de az utcán, a közlekedésben udvariatlanok; pesszimisták, sokat panaszkodnak; szeretik a bort és a fürdőket; tehetségesek, kreatívak stb. Persze minden megállapítás nem igaz minden magyarra, de azért van igazság bennük.

A heti ige alapján vetődött fel bennem a kérdés: Boldog-e a mi nemzetünk? Boldognak látnak-e minket, és mi boldognak mondjuk-e magunkat?

Isten a boldogság és áldás forrása. A 33. zsoltár olyan dicséret, amelyet ünnepeken együtt mondott a közösség, és amelyben az isteni gondoskodás, szabadítás élményeit is felidézték, hiszen csak úgy lehetett méltóképpen megélni a nemzeti és vallási ünnepeket, ha együtt énekeltek a hatalmas Istenről.

A héber nyelv különbséget tesz nemzetek (goj) és nép (am) között. Előbbi a pogány népeket jelenti, utóbbi pedig a választott népet, Izraelt, akiknek identitását az határozta meg, hogy Istenhez tartoznak, és ebből fakadnak az áldások.

Bizonyos dolgokat, például a templom pusztulását vagy a babiloni fogságot elképzelhetetlennek tartották, mint ahogy azt is, hogy más népek is lehetőséget kaphatnak az Istennel való szövetségi kapcsolatra. Pedig engedetlenségük, megtérni nem akarásuk miatt az Úr kénytelen volt összetörni őket, hogy új életük lehessen. Próféciák által már jóval Jézus születése előtt beszélt arról, hogy a népek hozzá jönnek majd (lásd Ézs 2,3; Zak 8,20–23; az ammim szó szerepel, tehát Isten kiterjeszti a nem zsidókra is azt, ami Izrael kiváltsága volt). Az emberi különbségtétel elveszíti jelentőségét Krisztusban, a nemzetek és a választott nép benne és általa lehet eggyé (lásd Ef 2).

Ha valóban az Úr a mi Istenünk, és az ő tulajdon népe vagyunk, akkor a boldogság nem kérdés…