Félelmetes és csodálatos

Sorozatunkban az evangélikus bibliaolvasó Útmutató heti igéinek egyikéről elmélkedünk.

„Gyertek, és lássátok Isten tetteit! Félelmetesek dolgai az emberek között…” (Zsolt 66,5)

A különleges eseményekre – esküvő, diplomaosztó, évforduló, születésnap – névre szólóan kézbesítik a meghívókat, de vannak alkalmak – lelkészavatás, nyári tábor, nyugdíjba vonulási ünnepség –, amelyre „mindenkit szeretettel hívnak”. Vannak hétköznapi meghívások – koncertre, közös időtöltésre –, amelyeket lelkesen tervezünk, s van olyan, amikor egy jó – program- vagy vásárlási – lehetőséget látva eszünkbe jut valaki, és váratlanul fehívjuk.

Eszünkbe szokott-e jutni, hogy Istenhez hívjuk az embereket? Ha megyünk istentiszteletre vagy hitmélyítő csendesnapra, hívjuk-e a családtagjainkat, barátainkat is? Amikor meglátjuk Isten keze nyomát az életünkben, megosztjuk-e szeretteinkkel, és biztatjuk-e őket is a kutatására? Persze ennek feltétele van: hogy mi magunk lássuk Isten tetteit…

Mindig megrendítő, amikor az ember Istennel találkozik. Nem csupán kap valamit az áldásaiból, hanem át is éli: az Úr természetfeletti módon avatkozott be abba, ami emberileg megoldhatatlan.

Izrael népe előtt kétszer is kettévált a tenger: előbb azért, hogy megmentse az életüket (2Móz 14), majd azért, hogy birtokba vehessék az ígéret földjét (Józs 3) – erre utal a heti igénk utáni mondat a zsoltárban.

Milyen félelmetes lehetett átélni ezt! Látni, ahogy megmozdul a hatalmas víztömeg, és engedelmeskedik Istennek. Szembesülni azzal, hogy tényleg bármire képes a Mindenható, és a természet erőit az ő érdekükben mozgósítja. Egyszerre félelmetes és csodálatos lehetett ez az élmény! Ezt jelenti a héber kifejezés.

Nem félni kell Istentől, hanem félni őt! Meglátni hatalmát, erejét, miközben tudatában vagyunk saját kicsinységünknek. Ámulni csodáin, szeretetének minden képzeletet felülmúló távlatain és leborulva imádni őt.

Erre hív most a zsoltáros. Olyan különleges meghívás ez, amelynek életre szóló hatása van…