Fő tartalom átugrása

2021. július 4. 7:00
Vasárnapi ige

Gazdagítsuk mások életét!

2021-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

 vi 20210704

Az Úrnak, az én Uramnak nagy tetteit hirdetem, egyedül a te igazságodat emlegetem.” (Zsolt 71,16)

Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,10)

Nagyszerű dolog, hogy bejárhatjuk a világot: idegen tájakat, különleges embereket ismerhetünk meg. A nyári szabadság ideje erre kiválóan alkalmas. Lehet, hogy e sorok olvasója most épp egy tengerparton ülve gyönyörködik Isten teremtett világában, vagy éppen a saját kertjében élvezi a madarak csicsergését és a szellő lágy simogatását.

Sosem tudok betelni a természet szépségével. Szomszédunkban sokáig állt egy fa, amely szinte naponként változtatta színeit. Rengeteg fényképet készítettem róla. Számomra a tarka faleveleknek ez a végtelen változatossága Isten kifogyhatatlan szeretetének felbecsülhetetlen gazdagságát hirdette. Lassacskán ráébredtem: nekem is számtalan lehetőséget ad arra, hogy mások életét tegyem színesebbé azzal, amit én kaptam – odafigyeléssel, egy-egy bátorító szóval, biztatással, imádsággal vagy egy vigasztaló dallammal. Áldom Istent ezekért a kincsekért! A talentumok példázatából azt is megtanulhattam, hogy csak akkor bánok méltó módon a nekem adott adottságokkal, ha azokkal mások életét gazdagítom. Isten arra teremtett minket, hogy ez a szolgálatkészség jellemezze életünket.

Kövessük Jézus példáját, aki sosem fordult el attól, aki a segítségét kérte! Arról fogják megtudni az emberek, hogy hozzá tartozunk, ha az ő útját járjuk szeretetben, a jó cselekvésében.

Mennyei Atyánk! Felfoghatatlan, hogy mennyire odafigyelsz törékeny életünkre. Nemcsak óvod és fenntartod, hanem fel is használod gondviselő munkádban. Nagy méltóság a te munkatársadnak lenni. Adj erőt és hűséget, hogy betölthessük küldetésünket. Állj mellénk Szentlelkeddel, hogy ne inogjon meg a hitünk, hanem kitartóan munkálkodjunk abban a szeretetben, amelyet Fiad által mutattál meg nekünk. Ámen.

* * *

A 2021-es lelki útravaló a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szerkesztésében Galambos Ádám közreműködésével készült.
Az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet megrendelhető a Luther Kiadó webáruházában.
A Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook-oldala itt érhető el.
E-mailben is mindennap elküldjük ezeket az igéket és lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a címre küldött e-maillel.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.