Hogyan hallgassunk prédikációt?

Népszerű teológia rovatunkban ez alkalommal többek között arra keressük a választ, hogy milyen a jó igehallgató. Milyen szempontok vezéreljenek egy templompadban ülőt, miközben a prédikációra figyel? És miért fontos, hogy „oszlopos” gyülekezeti tagként is nyitottan fogadjuk Isten szavát?

A teológiai tudományok legtöbbször az igehirdető felől közelítik meg a prédikációt. Felkészülés, felépítés és előadásmód éppúgy fontos kérdés, mint a bibliai szövegek értelmezése és eredeti üzenetének korrekt megismerése, megfogalmazása. Kutatjuk azt is, hogy milyen nagy az igehirdető felelőssége a szószéken, és azt is elemezzük, hogy mitől lesz tartalmasabb és izgalmasabb, biblikusabb és aktuálisabb a prédikáció.

Az igehallgató is általában hasonlóan jár el. Ha prédikációról van szó, a lelkész felkészültségét, teljesítményét értékeli vagy kérdőjelezi meg. Fel szoktuk tenni azt a kérdést is, hogy modernebb vagy konzervatív beszédre van-e ma szükségünk. A múltból kellene több értéket felmutatnia, vagy inkább a jövő felé forduljon, bátrabb prófétai hanggal? Kockázatvállaló és „karcos” vagy inkább simulékony prédikátorok a kedvelt igehirdetők?

Esetleg az tenne jót a prédikációnak, ha a jelenkort elemezné bátrabban, és ennek megfelelő konkrét, friss útmutatásokat adhatna hétköznapi életünk számára? Aktuális körültekintés és hasznos életvezetési tanácsadás is sokak igénye a prédikációval szemben. Rengeteg elvárást és feladatot lehet megfogalmazni, ha a szószékre, a prédikáló lelkészekre nézünk.

Most azonban vegyünk egy nagy fordulatot, és ne őket, hanem az igehirdetést hallgatókat, a templompadokban rendszeresen helyet foglalókat, vagy manapság úgy is fogalmazhatunk, hogy a képernyők előtti „templomlátogatókat”, a különböző lelki csatornákon prédikáció után kutató, szörföző igehallgatókat vizsgáljuk meg alaposabban és mélyebben.

Milyen a mai igehallgató? Mit tehet a hatékonyabb prédikációhallgatásért, aki a templompadban ül hétről hétre, és évente körülbelül hatvan-hetven prédikációt meghallgat? Aki egy bibliai életkort megélve öt-hatezer prédikációt is végigkísér figyelmével életében? Mire figyeljen, aki virtuális térben hallgat sok-sok prédikációt? Mikor „frissítsen”? Mit őrizzen meg? Mit felejtsen el? Gyülekezethez legyen hű, vagy a számára kedves igehirdetőhöz ragaszkodjon?

Ne kapcsolj ki...

Családtagjaim figyelmeztettek nemrégen, hogy automatikusan átkapcsolom a rádiót, amikor vége a zenének, és elkezdenek beszélni. Ösztönös lépés ez. Egy zenész ismerősöm mesélte, hogy nagyon sok templomi alkalmon énekelt, zenélt, és amikor elkezdődött a prédikáció, automatikusan „kikapcsolt”. Sohasem figyelt a beszédekre, velejáró szükséges elemek voltak. Egyszer azonban egy olyan istentiszteleten vett részt, ahol azon vette észre magát, hogy hallgatja, követi, sőt együtt gondolkodik az igehirdetővel. Elfelejtett kikapcsolni! Bekapcsolva maradt. Úgy elérte a prédikáció hangja, tartalma, hogy koncentrált rá, odafigyelt, és megszólítónak érezte.

De nemcsak érezte – folytatta a beszámolóját –, hanem értette is, mert az intenzív ismeretanyag is megszólította őt ebben a templomban. Nem egy hangulat, egy érzés találta meg, hanem ismeret és tudás is a hitről. Azóta mindig keresi és éberen hallgatja a szószéki szavakat, mert egy új viszonyulás élménye teljesen átalakította a korábbi templomi viselkedését. Tudatos prédikációhallgatóvá vált.

Érdemes rákérdeznünk nekünk is: vajon kikapcsolunk-e, ha „elhallgat a zene”? Vagy odafigyelő, éber és kíváncsi hallgatók vagyunk? Mennyire várjuk az intellektuális színvonalat és a személyes őszinteséget, hogy tudatos szellemi-lelki találkozás legyen számunkra az igehirdetés? Hogy szívünk és értelmünk egyaránt találjon benne táplálékot és energiát?

Akarjunk tanulni!

Prédikációhallgatás és tanulás nem idegenek egymástól. Szükségünk van új és új ismeretekre a hitünk területén, mert különben kiapadnak a tartalmak, amelyekre igen nagy szükségünk volna mindenféle élethelyzetben. Ha a tudásunk beszűkül, hitben is erőtlenné válunk. Lelki iskolapad az igazi templompad a prédikációhallgatók számára! Életünk végéig járhatunk ide. Akárhány évesek vagyunk, akármennyi tapasztalatunk van is, mindig új ismeretekre, új válaszokra és új tájékozódási pontokra lelhetünk.

Enélkül nem tudunk válaszolni a családtagjainknak vagy érdeklődő „útitársainknak”, ha hitre vonatkozó kérdéseket tesznek fel. Nem tudunk hitről beszélgetni, mert nincs tartalmunk. Mi magunk sem leszünk olyan szinten, hogy eligazodjunk egy hihetetlenül telített vallási, lelki, spirituális vagy éppen ezoterikus és babonás világban.
Pedig dönteni gyakran kell. Nem könnyű megállni a hitpótlékok és olcsó vigaszok képzeletbeli, roskadásig tele polcánál, ahol a bóvli és az értéktelen, a giccs és a fájdalmasan primitív vallási áru erőszakosan áll az előtérben. Krisztus tanítványai csak úgy lehetünk, ha tudatos és igényes fogyasztók leszünk az Istenről és emberről szóló tanításban és élményben.

Az okos és érző igehallgató bőséggel talál ma is létfontosságú tudást jelentő elemeket a hangzó prédikációkban. Éljünk velük! Keressük őket! Tanuljunk!

Engedjük, hogy meggyőzzön az ige!

Egy templompadban lehet zártan és nyitottan ülni. Régóta templomba járó emberek nagy kísértése, hogy azt gondolják: ők már mindent tudnak. Kialakult hitbeli meggyőződésük van, legföljebb mérlegre teszik, jól – azaz hozzájuk hasonlóan – gondolkodik-e az igehirdető.

Pedig Isten nem a berögzült elvek, hanem gyakran a meglepetés Istene! Aki még nekünk, „oszlopos templomba járóknak” is tud újat mondani. Beletemetkezünk a bánatba vagy a gyászba, pedig Isten ki akar onnan emelni. Hatalmas önigazságban tetszelgünk, pedig Isten rá akar mutatni kicsinységünkre, valódi énünkre, hibáinkra és értékeinkre is. Ne az előzetes elvárásaink, magunkkal hozott nézeteink és ideológiáink legyenek olyan kemények és zártak, hogy nem engedik érvényesülni az érkező szavakat és igei gondolatokat!

Várakozás és kíváncsiság az igehallgató igazi erénye. Nagy baj, ha árad a gyógyító szó, de mi zártak vagyunk. Érkezik a bátorító hang, de a mi fülünk mást szeretne hallani. Ne legyen erősebb a mi prekoncepciónk Isten üzeneténél! Keressük a válaszokat életünk kérdéseire! Vágyakozzunk a megváltozásra és a lelki frissülésre! Gondolkodjunk együtt az igehirdetés érkező szavaival! Engedjük, hogy ránk hulljanak teljes erejükkel, fényükkel és ízükkel! Így kerülhetjük el azt, hogy szomorúak maradjunk, hogy csak panaszkodjunk akkor is, amikor Isten szava felvidítani és örömre fakasztani akar minket.

Fedezzük fel az igehirdetés csodáját! Menjünk templomba, és hallgassuk a prédikációkat, hogy hassanak ránk, változásra és újulásra késztessenek. Isten szava ma is teremt. Új életérzést, magatartást vagy másokhoz való viszonyulást. Egy igehirdetés tizenöt perc alatt meg tud változtatni minket. „Új emberekre” pedig ma is szükség van!

Az egyre nehezedő, békétlen világ, a félelmet keltő háborús világérzés közepette igehallgatóként egy amerikai tudós vallomása bátoríthat: „Lehet, hogy megbotlunk, lehet, hogy megbetegszünk, lehet, hogy meglegyint bennünket a halál szele, mégis, meggyőződéssel valljuk, hogy valahol a háttérben ott áll egy homályba burkolózó, mindenható őrangyal, aki a megfelelő pillanatban közbelép.” (Irvin David Yalom)

Hiszem, hogy minden prédikáció ilyen „őrangyal”, ilyen közbelépés ma is.

***
A szerző gyakorlati teológus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem nyugalmazott rektora.
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022.  június 19–26–i, 87. évfolyam 23–24. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.