Még mindig…

Sorozatunkban a vasárnap zsoltárának antifónájáról elmélkedünk.

„Az Úr kegyelme betölti a földet, igéjével alkotta a mennyet, és minden seregét Lelke erejével.” (Zsolt 33,5–6)

Sok templomban, gyülekezeti teremben van olyan oltárkép, amely a jó pásztort ábrázolja, karján báránnyal. Nagyon meghatározó képünk ez az Úr Jézusról, hiszen ebben a gyengéd mozdulatban kifejeződik a küldetése: „…azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet.” (Lk 19,10; vö. 15,1–7) Az istentiszteleten elhangzó egyik igében ma hallhatunk is arról, hogy ő életét adja juhaiért (vö. Jn 10,11–16).

A liturgia most a 33. zsoltár egy részletével kezdődik. A fenti antifóna a Károli-fordítás alapján szól, akinek azonban új fordítású Bibliája van, így olvashatja: „…az Úr szeretetével tele van a föld. Az Úr igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete.” Az egyikben kegyelem van, a másikban szeretet. Most akkor melyikkel van tele a föld?

A héber heszed szó gyakran szerepel a Bibliában. Sokszor előfordult gyülekezeti alkalmakon, mikor együtt tanulmányoztuk az igét a testvérekkel, hogy felmerült ez a kérdés. Mindig utánanéztem ilyenkor, és ezt a szót találtam az eredeti szövegben. A heszed jelentése: kegyelem is, meg szeretet is. Ez a tettekben is megnyilvánuló, a másik emberhez odaforduló szeretet szava. És a szövetségi hűségé.

Isten felénk ilyen kegyelmes szeretettel fordul. A tett, amelyben ez leginkább megnyilvánul, az, hogy elküldte egyszülött Fiát, hogy bűnbocsánatunk, életünk és üdvösségünk lehessen. Az Úr Jézus az, aki által a leginkább tapasztalhatjuk, hogy közel jött hozzánk az Isten, és átölel, gyógyít, felemel. Sokszori hűtlenségünk ellenére még mindig keres, még mindig szeret, még mindig kegyelmes.

Ő ad életet. Ő hívta életre egykor szavával és Lelke erejével a mindenséget, és ma is a testté lett Ige és a Szentlélek által munkálja az életet.

A jó pásztor vasárnapján ez most a kérdés: Te, kisbárányka, ott vagy-e Pásztorod karjában?