Mi köze az alázatnak a kegyelemhez?

Sorozatunkban az evangélikus bibliaolvasó Útmutató heti igéinek egyikéről elmélkedünk.

„Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (1Pt 5,5)

A gőgös és az alázatos ember között ég és föld a különbség, s ez nemcsak azt jelenti, hogy különböző a magatartásuk, szívbéli állapotuk, hanem azt is, hogy másra irányul tekintetük. A gőgös ember másokhoz viszonyítja magát – többnyire ahhoz, aki kevesebb nála –, és így még nagyobbnak látja és jobban hangoztatja saját képességeit, eredményeit. Önmagával foglalkozik, és másokat is arra késztet, hogy őt figyeljék, és – vélt vagy valós – kiválóságát elismerjék. Szörnyű rabság ez!

Az alázatos ember – Istenre figyelve – tudatában van saját kicsinységének, és nem azzal foglalkozik, hogy mit gondolnak róla mások, hanem Istenre figyel, és arra, amit az Úr mond. És van, amikor Isten rámutat egy konkrét bűnére, amelyből szabadulnia kell, s van, amikor feladatot ad neki, amelyben személyes adottságait is felhasználva kell helytállnia. Micsoda szabadság ez!

Heti igénk egy olyan igeszakaszban szerepel (1Pt 5,1–5), amelyet könnyű félreérteni, ha nem nézünk az ige mélyére. Itt ugyanis elsősorban nem úgy általában a generációkat tanítja az apostol. A vének (presbiterek) a gyülekezet vezetői, akik felelősek a közösség pásztorolásáért. Ők teljes odaszánással kell, hogy szolgáljanak, és nem szabad nyerészkedniük, nem lehetnek hataloméhesek. Az ifjak pedig a gyülekezet tagjai, akik engedelmességgel tartoznak az „idősebbeknek”, azaz azoknak, akik pásztorolják őket. A felelősség és feladat tekintetében van különbség, ám abban nincs, hogy mindkét csoportnak alázatosan kell a maga helyén állnia.

„[E]gymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (1Pt 5,5) Az ige világosan fogalmaz: a kétféle állapotnak kétféle következménye van. Kegyelemre csak az alázatosak számíthatnak.

Mi van a mi életünkben? Mondogatjuk s boldogan nyugtázzuk, milyen kegyelmes hozzánk az Úr, de vajon alázatosak vagyunk-e Isten és egymás felé?