Nehogy kimaradj belőle!

Sorozatunkban a vasárnap zsoltárának antifónájáról elmélkedünk.

„Az egész föld leborul előtted, Uram, és zengő énekkel áldják nevedet.” (Zsolt 66,4)

Az ökumené görög szó jelentése: az egész lakott föld. Ma kezdődik az ökumenikus imahét, melynek keretében estéről estére összegyülekeznek a különböző felekezetek tagjai, és együtt imádkoznak, énekelnek, egymás lelkészeinek igehirdetését hallgatják. Egyes helyeken mindennap másik templomban találkoznak, így egy hét alatt a település valamennyi felekezete otthont ad a közös istentiszteletnek, máshol pedig egyik évben valamelyik katolikus, másikban valamelyik protestáns gyülekezet a házigazda. A téma közös, de a helyi sajátosságok szerint valósulnak meg az alkalmak.

Bár nincs teljes egyetértés minden teológiai kérdésben, és az egyházi hagyományok is eltérőek, mégis fontos ez a hét, mert Isten népe összegyülekezik a közös pont, Krisztus körül, és együtt dicséri az Urat.

A vasárnap zsoltárában nem szerepel(het) ugyan az ökumené kifejezés, hiszen héberül íródott, de a zsoltáros is arról beszél, hogy az egész föld leborul az Úr előtt, és énekli neve dicséretét.

Olvassuk csak el az egész fejezetet! Csodálatos igazságok, hittapasztalatok fogalmazódnak meg benne! Az, hogy milyen hatalmas az Isten, és milyen csodákat tapasztalhattak meg népének tagjai. Hogy mentő szeretete akár a természet törvényeit is felülírta, amikor kettéválasztotta a tengert, de próbatételeket is adott, hogy formálja övéit. És hogy megyünk az Úr házába, visszük hálaáldozatunkat, és hangzik a bizonyságtétel és a dicséret!

Sodró lendülete van ennek a zsoltárnak. Érezzük benne: aki mondja, szívvel-lélekkel átérzi mindezt. Nem tanult szöveget mond, nem rutinos mozdulatokkal lép, nem letudja az alkalmat, hanem egész lényével ott van, és amiről énekel, azt teljes szívvel vallja.

Vajon mi is így imádkozunk? Mi is így megyünk a templomba? A mi énekünk is ilyen?

Van-e olyan istendicséret, amely valóban átfogja az egész földet, és mi személy szerint részesei vagyunk-e ennek?