Nyilvánvaló!

Sorozatunkban a vasárnap zsoltárának antifónájáról elmélkedünk.

„Megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt.” (Ézs 40,5)

Dicsőséget szerzett iskolájának versenyen elért eredményével a diák, felkerült az ország dicsőségtáblájára az olimpikon neve – gyakran találkozunk ilyen hírekkel. A történelem számontart dicsőségesnek mondott hadjáratokat, s költeményekben is feltűnik e jelző…

A dicsőség valamilyen nagy tett, kimagasló érdem eredményeként kialakult hírnevet, elismerést jelent. Vallási értelemben a legnagyobb fokú hódolat és imádat kifejezésére szolgál.

A héber kábód főnév a „nehéznek, tekintélyesnek, befolyásosnak lenni” igéből származik, ami arra utal, hogy minél súlyosabb valaki vagy valami, annál nagyobb a hatása. Földi dicsőségről is sok helyen szól az Ószövetség (Józseféről: 1Móz 45,13; Dávidéról: 1Krón 29,28; Salamonéról: 1Kir 3,13; Hámánéról: Eszt 5,11; az emberéről: Zsolt 8,6; a temploméról: Hag 2,3), azonban leginkább Istennel kapcsolatban említi.

A dicsőség nem magát Istent jelenti, hanem személyének kisugárzó mivoltát, hatalmának és fenségének erejét, amely megjelenik, és amelyet mi, emberek megláthatunk.

Mózes szeretné látni Isten dicsőségét, de csak sziklahasadék rejtekéből pillanthatja meg (2Móz 33,22). A próféták – igaz, csak látomásban – megláthatják az Úr dicsőségét (Ézs 6,3; Ez 1,28; 11,22), s megoszthatják a jó hírt, amely heti igénkben is megfogalmazódik: az Úr dicsősége mindenki számára nyilvánvalóvá lesz egyszer.

Megrendítő jelenet az Újszövetségben, amikor Jézus születésekor az Úr dicsősége beragyogja a betlehemi éjszakát (Lk 2,9), vagy amikor a megdicsőülés hegyén a tanítványok meglátják Mesterük dicsőségét (Lk 9,32). Az apostoli levelek tanúsága szerint a hívők majd részesednek Jézus Krisztus dicsőségében (2Kor 4,17; 2Thessz 1,12; 2Thessz 2,14; 1Pt 5,4).

Az egyházi esztendő végéhez közeledve az istentiszteleteken a végidők felé tekintünk. Miben reménykedhetünk akkor, amikor majd megállunk Krisztus ítélőszéke előtt (lásd 2Kor 5,10), és szembesülünk nagyságával, szentségével? Csak abban, hogy megkönyörül rajtunk – ahogy egykor népével is tette…