Segítsek?

Sorozatunkban az evangélikus bibliaolvasó Útmutató heti igéinek egyikéről elmélkedünk.

„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)

„Minden szamár elbírja a maga málháját!” – hallottam sokszor gyerekkoromban, amikor a táskám cipelését a felnőttekre próbáltam áthárítani. Nem szeretetlenség volt ez részükről, szeretettel igyekeztek az életre nevelni. Nem várták el, hogy megszakadjak a nagy terhek alatt, de azt igen, hogy szokjam hozzá: a saját csomagomat nekem kell vinnem.

A nyolc-kilenc éves gyermek a hittanversenyre való felkészítő után vidáman szaladt előre, miközben anyukája majd megszakadt, mert saját cuccai mellett még fiacskája iskolatáskáját is ő vitte. S mivel – úgy tűnt – náluk ez így szokás, szóvá tettem. Ha tényleg túl nehéz a táska, vegyünk ki belőle, de semmiképp se vegyük át tőle az egészet! Milyen ember lesz abból a gyerekből, aki nem tanulja meg azt, ami heti igénk után pár mondattal olvasható: „…mindenki a maga terhét hordozza” (Gal 6,5)?

Két különböző kifejezést találunk itt az igében. A baré azt a terhet jelenti, amelyet az ember nem bír egyedül elhordozni, ezért buzdít Pál a 2. versben egymás terhének hordozására. A fortion viszont (kihalljuk belőle a porció szót?) az 5. versben azt a saját és sajátos terhet jelenti, amelyet senki nem hordozhat helyettünk.

Ha olyan emberrel találkozunk, aki terhet cipel, kérjünk bölcsességet Istentől, hogy meglássuk, melyik helyzetben van éppen. Ha a rá szabott porciót viszi, ne vegyük le róla, mert árthatunk neki, de ha olyan súly nehezedik rá, amely alatt roskadozik, segítsünk, mielőtt összeroppan!

Talán megdöbbentő, milyen összefüggésben ír erről az apostol (Gal 6,1–5). Ha valaki vétkezik, azt szelíd lélekkel igazítsuk helyre, és vizsgáljuk meg saját tetteinket. A bűn (a miénk és a másoké is) súlyos terhet rak a vállunkra (a miénkre és a másokéra is). Tudunk-e krisztusi szeretettel viszonyulni embertársunk esendősége felé, és így is hordozzuk-e őt? S hagyjuk-e, hogy viselje bűnének következményét, hogy eljusson az egyetlen megoldáshoz, a szabadító Krisztushoz?