Adventi énekek az Evangélikus énekeskönyvben

Advent a karácsony ünnepét megelőző négyhetes időszak a kereszténység nyugati egyházaiban. Az advent szó az adventus Domini latin kifejezésből származik, amelynek jelentése: az Úr érkezése. Az Evangélikus énekeskönyvben (EÉ) tizenkilenc adventi ének található, cikkünk ezekből négyet – a négy adventi vasárnaphoz egyet-egyet – vesz sorra.

Az adventi énekek üzenete

Az adventi időszak liturgiájának kialakulásával rögzült az istentiszteleteken felolvasott bibliai szövegek és az énekek rendje is. Az énekek különösen is fontos feladatot töltöttek be: szövegeikkel tanították a híveket az advent üzenetéről. Az adventi énekek leghangsúlyozottabb gondolatai közé tartozott a prófétákra való visszaemlékezés, akik a Megváltó eljöveteléről szóltak. „E napok betöltét / Régtől jövendölték / Prófétabeszédek / Az emberiségnek, / Ember örömére, / Világnak üdvére.” (EÉ 134,2)

Az adventi énekek nagy hangsúlyt fektetnek Jézus megváltó mivoltára: ő az, aki megmenti az emberiséget a gonosz hatalmától. „Az irgalmas Király, / A Megváltó jön el. / Bűn átkát, erejét / Megtöri vérével, / És Istenhez emel.” (EÉ 132,3)

A harmadik fő adventi énekgondolat a Krisztus második, jelenben történő eljövetelére való felkészítés. Ezért kaphat helyet a virrasztás az adventi előkészületi időben. „Az egész világ megreng, / Ég és föld elmúlnak…” (EÉ 146,4) „Eljön újra: megítél / Élőket, holtakat.” (EÉ 141,6) „Ébren kell fogadnunk…” (EÉ 134,3) „…Készítsd el szívünket / Józan vigyázásra…” (EÉ 136,6)

„Jöjj, népek Megváltója!”

Advent első vasárnapjának óegyházi evangéliuma Jézus jeruzsálemi bevonulását (Mt 21,1–9) idézi fel. Ez egyben összekapcsolja a karácsonyi ünnepkört a virágvasárnapi eseményekkel. A „Jöjj, népek Megváltója!” kezdetű adventi ének (EÉ 131) advent első vasárnapjának graduáléneke. Eredeti változata Milánói Ambrosius (334–397) Veni redemptor gentium kezdetű gregorián himnusza. A 12. századtól Luther Márton (1483–1546) német nyelvű fordításáig az énekszövegnek több magyar változata is készült. A reformátor az eredeti latin szöveget vette alapul, meghagyva az eredeti nyolcstrófás szerkezetet. A dallamot viszont átalakította könnyen énekelhető gyülekezeti énekké azáltal, hogy elhagyta a hajlításokat. Az adventi ének a lutheri változatban, Nun komm, der Heiden Heiland címmel 1524-ben az erfurti Enchiridionban („kézikönyvben”) jelent meg.

A magyar énekeskönyvekben már a 16. században szerepelt ez az adventi ének, amelynek szövege a latin eredeti magyar nyelvű fordítása. Később egy másik fordítását bevették az 1911-es Dunántúli énekeskönyvbe is – nyolc helyett öt versszakkal. A jelenlegi Evangélikus énekeskönyvben már csak négy versszakkal található a „Jöjj, népek Megváltója!”.

„Áldott az egek Ura”

Advent második vasárnapjának központi témája Krisztus dicsőséges visszajövetele az idők végeztével. Erre utal az „Áldott az egek Ura” kezdetű adventi ének is, melynek hatodik, utolsó versszaka így hangzik: „Ó, élet Fejedelme, / Ha eljössz ítéletre, / Add, jobbodra juthassak, / Mint híved megállhassak!” (EÉ 142,6) Az adventi szöveg szerzője Heinrich Held (1620–1659) német tanácsos volt.

„Várj, ember szíve, készen, várd Isten Harcosát…”

Advent harmadik vasárnapján Keresztelő János, a Messiás „útkészítője” kerül előtérbe. Az Evangélikus énekeskönyv 140. számú adventi énekének szövegszerzője Valentin Thilo (1607–1662), a königsbergi egyetem retorikaprofesszora – két ízben rektora is –, aki költőként több egyházi énekszöveget is írt. A „Várj, ember szíve, készen” kezdetű költeményt Thilo eredetileg három versszakosra írta. Az 1657-ben kiadott lüneburgi énekeskönyv már egy negyedik versszakkal kiegészítve jelentette meg.

Az adventi ének első versszaka a Messiásra – vagy ahogy a szöveg fogalmazza: „Isten Harcosára” – való várakozásra szólít fel, aki „békességet ád. / Fény, éltet hozva jő”. A második versszak arra figyelmeztet: az embernek meg kell változnia, hogy valóban találkozhasson a Messiással. Az adventi ének harmadik versszaka óva int: nem elég a külsőségekben megváltozni. A gőg helyett alázatra hív. A negyedik strófa a legbensőségesebb, kérés hangzik el benne a Megváltó felé: ő költözzön be az ember szívébe. „Jer hű szívembe hát, / Habár szegény e szállás, / De mindörökre hálás, / Úgy áldja Krisztusát.”

„Jer, tárjunk ajtót még ma mind!”

Advent negyedik vasárnapja már karácsony küszöbe. Az evangélikus egyházban ez az adventi vasárnap az öröm vasárnapja Pál apostol felszólítása nyomán: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Fil 4,4)

Az Evangélikus énekeskönyv 137. számú adventi énekének első versszaka így hangzik: „Jer, tárjunk ajtót még ma mind! / A legnagyobb király van itt, / Kit Úrnak vall a föld s az ég, / De mint Megváltó jő közénk, / Hogy hozzon békét, életet. / Jer, mondjunk néki éneket: / Ó, áldlak boldogan, / Én alkotó Uram!” A szöveg a 24. zsoltár 7. versére épül: „Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emelkedjetek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!” Ezáltal a zsoltárnak azt a jelentését hordozza, miszerint az ajtók a látható világ kapui. Krisztus, amikor emberré lesz, a láthatatlan világból ezeken a kapukon keresztül lép be az emberi, földi világba.