Luther Márton adventi prédikációi

Luther Márton Ágoston-rendi szerzetesként – a középkori koldulórendek igehirdető tagjaira jellemzően – nagy hangsúlyt fektetett a prédikálásra. Igehirdetéseinek és úgynevezett sermóinak egy része posztillákban is megjelent. Több adventi prédikációja is fennmaradt.

Luther prédikátori szolgálatának kezdete

Luther prédikátori szolgálatának kezdete 1512-re datálható, amikor a Bölcs Frigyes szász választófejedelem által alapított wittenbergi egyetem professzora lett, és rendi elöljárója, Johannes Staupitz azzal bízta meg őt, hogy prédikáljon a wittenbergi kolostorban rendtársainak.

Egyetemi oktatói munkája mellett Luther hamarosan ott találta magát a wittenbergi városi templom szószékén, ahonnan rendszeresen prédikált a városi polgároknak. Nem volt ez rendkívüli, mert Bölcs Frigyes már korábban összekötötte szervezetileg az egyetemet és a városi plébániatemplomot. Az utókorban már nehéz kideríteni, pontosan mikor és hogyan kapta meg Luther a templomi igehirdetői megbízatást – későbbi visszaemlékezései alapján ez is 1512-ben történhetett –, ugyanis a szolgálatot eredetileg egy professzortársának kellett volna ellátnia. Luther első datálható prédikációi 1514-ből maradtak fenn.

A reformátor adventi igemagyarázatai

A Luther Kiadó által megjelentetett Luther Válogatott Művei sorozat 2015-ben kiadott Prédikációk című kötetétben összesen négy adventi igemagyarázat olvasható a reformátor tollából: az 1516. év második adventi vasárnapjára írt sermo; két, ugyancsak advent második vasárnapjára (1521-ben, illetve 1531-ben) készült prédikáció; valamint az 1521 adventjének negyedik vasárnapján elhangzott prédikáció.

A latin sermo kifejezés beszédet, beszélgetést, előadást, szónoklatot jelent, de egy-egy teológiai témát kidolgozó traktátus, azaz értekezés, tanulmány fogalmát is lefedi. Így az ilyen formán nyomtatásban megjelent igehirdetési szövegek nem feltétlenül hangzottak el szóban. A sermók terjedelme változó, a leghosszabbak akár a könyvterjedelmet is elérhetik.

Hétköznapi igehirdetéseit Luther rendszerint szombaton tartotta, de például adventben és böjtben előfordult, hogy mindennap prédikált.

A hétköznapi istentiszteletek középpontjában a prédikáció állt, nem szolgáltatta ki a szentségeket. Luther igehirdetéseiben a bibliaismeret terjesztését tűzte ki célul, ezért rendszerint a Szentírás egy-egy könyvét magyarázta végig.

A reformátor sermóinak és prédikációinak – így például az adventieknek – egy része posztillákban is megjelent. A latin eredetű kifejezés, a post illa (verba textus), azaz egy adott szöveg bizonyos szavai után felolvasásra vagy olvasásra szánt igemagyarázatok gyűjteményét jelenti. Eredete a 13. századig nyúlik vissza, ám a protestáns egyházakban új, igencsak népszerű műfajjá nőtte ki magát. Fent említett, 1521-ben írt adventi prédikációit Luther eleve posztillának írta (nem tudjuk biztosan, hogy szóban is elmondta-e őket), amelyek 1522-ben jelentek meg az adventi posztilláskötetben.

Luther fennmaradt leveléből tudjuk, hogy az első posztillákat reformátori igehirdetés-mintának szánta. Elsőként nyolc latin prédikációban az adventi időszak episztoláit (az Újszövetség apostoli leveleiből vett részeket) és evangéliumait dolgozta fel 1521-ben. Mivel nem volt elégedett az eredménnyel, a következő esztendő tavaszán újra nekikezdett ezeknek az adventi szövegeknek, de már németül. Luther nemcsak szószéki használatra szánta őket, hanem laikusoknak, illetve családoknak is otthoni olvasásra. Az adventi kiadvány nagy sikert aratott, hamar népszerű lett.

Luther az adventi örömüzenetről

Luther a Prédikációk című kötetben olvasható, advent negyedik vasárnapjára írt prédikációjának dátuma 1521. december 22. A lutheri teológiában advent negyedik vasárnapja az öröm vasárnapja a Pál apostol Filippibeliekhez írt leveléből kijelölt igeszakasz alapján. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!” (4,4–5)

Luther így kezdi prédikációját: „Kétségtelenül azért olvassuk ezt az igét adventkor, mert az apostol ezt mondja: »Az Úr közel.« Azért is alkalmas az utolsó, adventi vasárnapra, mivel Krisztus születéséhez ez áll a legközelebb. Igaz azonban, hogy Pál szaván egy kicsit erőszak esik, mert ő nem Krisztus születésének közelségéről, hanem Isten naponkénti pártfogásáról beszél. Ez azonban nem jelent veszélyt a hit és a keresztény gondolkodás számára; azt pedig az egész kereszténységet nézve jónak kell tartanunk, ha tetszése szerint az Írásból valamit saját dolgaira vonatkoztat és rímeltet.” Majd kicsit később így folytatja adventi gondolatait a teológia doktora: „»Örüljetek«, mondja, de »az Úrban« és »mindenkor«. Ó, milyen röviden és mégis oly szépen írja le az apostol a keresztény ember mennyei és örök örömét! Azért mennyei, mert az Úrban megy végbe, és azért örök, mert minden időben megmarad. Akik akár gazdagságban, hatalomban, tiszteletben vagy jó kedvben örülnek, azok pogány, világi örömmel örvendeznek, ez pedig nem a keresztény ember öröme. Azok sem az Úrban örülnek, akik bölcsességükben, eszességükben, művészetükben, erejükben és jó cselekedeteikben vagy más szellemi adományokban örülnek.”

Luther Márton az adventi öröm mibenlétét a következőképpen magyarázza: „Hogy lehet az Úrban örülni? Sehogy máshogy, csak úgy, ha megismerjük az Urat, ahogy Jer 9,23-ban van megírva: »Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.« Ugyanúgy Zsolt 32,11-ben: »Örüljetek az Úrnak, ujjongjatok, ti igazak! Vigadjatok mind, ti igaz szívűek!« De mindez akkor történik meg, ha hiszünk Krisztusban, és vidám lelkiismerettel készülünk arra, hogy irgalma által elnyerjük bűneink bocsánatát. […] Nagyobbnak kell látnotok Isten irgalmát, mint bűneiteket.”

Majd így folytatja a reformátor az adventi üzenetet: „Ilyen buzdításra mindenkinek szüksége van, aki az Úrban akar örülni, mert bűnök és nyomorúságok között élünk; szakadatlanul les ránk a bűn és a vétek, hogy megszomorítsa a lelkiismeretet. Ezeknek szüntelen ellen kell állnunk az Isten jóságában való örömben és jó lelkiismerettel. Mert soha nem maradunk bűn nélkül. Ahol pedig ott a bűn, ott a lelkiismeretben mindenütt félelem és szorongás támad a közelgő ítélet miatt. Ezért tanítja Krisztus, hogy az ilyen félelemmel szemben készen kell állnunk, és hogy legyünk erősek az Úrban.” Majd Luther hozzáteszi még: „Miután Szent Pál arra oktatta a keresztényeket, mihez tartsák magukat Istennel szemben, a továbbiakban arról is tudósít, hogy kell viselkedniük az emberekkel, és így szól: »A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt.« Mintha csak azt mondaná: »Istennek az a fontos, hogy mindenkor jó kedvben és örömmel szolgáljatok előtte mindenben, mert nem szomorkodó, morgolódó szolgákat akar magának, hanem olyanokat, akik elszántak, bátrak, bíznak hatalmában és jóságában.«”

A prédikáció teljes terjedelmében Martin Luther Prédikációk (szerk. Csepregi Zoltán – Horváth Orsolya, ford. Bellák Erzsébet et al., Luther Kiadó, Budapest, 2015; Luther válogatott művei 6.) című kötetben olvasható.