Böjti énekek az Evangélikus énekeskönyvben

Böjt a húsvétot megelőző negyvennapos időszak, amely testi-lelki megtisztulás révén Krisztus feltámadása ünnepére készít fel. Az Evangélikus énekeskönyvben (EÉ) számos olyan ének található, amely a böjti vasárnapok istentiszteletein a lelki töltekezést segíti. Cikkünk ezekből hoz öt példát.

„Hallgass meg minket, nagy Úristen”

Böjt első vasárnapja a húsvétra való felkészülés fontos állomása. Az istentisztelet „Hallgass meg minket, nagy Úristen…” kezdetű graduáléneke (főéneke) a magyar evangélikusság legősibb énekei közé tartozik, ugyanis már Huszár Gál 1560-as énekeskönyvében is szerepelt. A 16. századi ének népszerűségére jellemző az is, hogy a 16–18. század szinte valamennyi protestáns énekeskönyvében helyet kapott.

A böjt első vasárnapjára kijelölt graduálének (EÉ 275) első versszakában az ismeretlen szövegszerző új életért könyörög az Úrhoz, amelyben a kísértőnek nincs befolyása: „Hallgass meg minket, nagy Úristen, / Minden bajban, sok ínségünkben, / És tekints meg minket mi életünkben, / Hogy ne essünk kétségbe, hitetlenségbe, / Ördög kezébe!”

A böjti ének harmadik, középső strófájában az énekszerző az örök élet eléréséért könyörög. „Távoztass tőlünk hamisságot, / Add szívünkbe az igazságot, / És a mi lelkünkbe nagy bátorságot, / Hogy nyilván elérhessük a boldogságot, / Örök országod.” A versszakban szereplő bátorság szót elsődleges jelentésén túl a 16–17. században biztonság, veszély- és félelemnélküliség értelemben is használták, így az örök életbe vetett reményteli hitért is szól a böjti fohász.

A negyedik strófában a Szentlélek segítségéért könyörög a gyülekezet: „Adj Szentlelket a tanítóknak, / Adj Szentlelket a hallgatóknak, / Hogy mind engedhessünk akaratodnak, / Dicséretet mondhassunk te szent Fiadnak, / Jézus Krisztusnak!” Emiatt a 16–17. században nemcsak böjtben, hanem pünkösdkor, valamint prédikáció előtt és után is énekelték a „Hallgass meg minket, nagy Úristen…” kezdetű éneket.

„Királyi zászló jár elöl”

Az Evangélikus énekeskönyv 189. számú böjti éneke Krisztus keresztjét mint győzelmi jelvényt, királyi lobogót helyezi a középpontba, utalva a Megváltó halált legyőző erejére. „Királyi zászló jár elöl, / Keresztfa titka tündököl, / Melyen az élet halni szállt, / S megtörte holta a halált.”

A böjti ének szövegének alapja egy latin himnusz volt. Szerzőjét, a 6. században élt Venantius Fortunatust az utolsó klasszikus római költőként jegyzik az európai irodalomtörténetben. Alkalmi költeménye annyira népszerű volt, hogy már a 9. században minden este elénekelték a szerzetesek a böjti idő végén a hivatalos liturgia részeként.

Az Evangélikus énekeskönyv böjti énekei között található ének dallama egyszerűbb, mint az eredeti, hajlításokban gazdag gregorián dallam – valószínűleg a könnyebb énekelhetőség céljából egyszerűsítették a 17. században. A dallam első magyarországi evangélikus forrása – más szöveggel – egy 18. századi kéziratos győri korálkönyv. A „Királyi zászló jár elöl…” kezdetű verset Sík Sándor fordításában, a jelenlegi Evangélikus énekeskönyvben található dallammal párosítva az 1955-ben megjelent kibővített Dunántúli énekeskönyv közölte először.

„Krisztus, ártatlan Bárány”

Böjt harmadik vasárnapjának egyik graduáléneke az Evangélikus énekeskönyvben a 188. számot viseli, azonban a 11. számú úrvacsorai liturgia úrvacsoravételi részénél is az ének első versszaka az előírt tétel.

Az ének szövege eredetileg egy ősi liturgikus Agnus Dei-ének volt, amelyet Nikolaus Decius dolgozott át, illetve ő írt hozzá dallamot. A 16. században élt szerzetes Decius 1519-ben döntött a reformáció mellett, később Luther Mártonnál tanult.

A böjti graduálének feltehetően 1522 nyara és 1523 kora tavasza között született, így a legrégibb eredeti evangélikus énekek sorába tartozik – még Luther sem szerzett korábban éneket.

A „Krisztus, ártatlan Bárány…” kezdetű böjti ének először 1635-ben a kéziratos Eperjesi graduálban jelent meg magyarul.

„Jézus, boldogságom”

Böjt negyedik vasárnapjának „Jézus, boldogságom…” kezdetű graduáléneke egyben az úgynevezett Jézus-énekek sorába is tartozik. Az Evangélikus énekeskönyv 357. számú énekének szövegét a 17. században élt Johann Franck szerezte, aki szülővárosa, Guben polgármestere volt. A költői vénával megáldott Francktól száztíz vers maradt fenn, többségük vallásos tartalmú, és jelentős részük bekerült kora énekeskönyveibe is.

A böjt negyedik vasárnapjára graduálénekként kijelölt Jézus, boldogságom című ének Johann Crüger dallamával először 1653-ban jelent meg nyomtatásban Crüger Praxis pietatis melica című énekeskönyvében.

A negyedik böjti vasárnap főéneke arra a Jézusra irányítja a figyelmet, akiről a szerző így vall: „Te vagy örömöm. / […] Megváltóm, jó pásztorom, / Nálad nagyobb, drágább kincsem / Égen-földön nincsen. // […] Jézus, üdvösségem, / Örömöm, napfényem / Te vagy halálig. / […] Borúban visz bár utam, / Te vagy fénylő napvilágom, / Jézus, boldogságom!”

„Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél”

Böjt ötödik vasárnapjának graduáléneke a szenvedő Jézust állítja a középpontba, aki dicsőséges, áldott Király. „Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél, / És megváltást bűnből így szerzettél! / Király vagy és Úr vagy örökre. / Tekints szánva minden bűnösre! / Urunk, irgalmazz nekünk! // […] Kegyelemnek áldott, nagy Királya…!” (EÉ 199,1–2)

A böjti ének első versszakának szövegeredete a 14. századba vezet vissza. A második és harmadik versszakot a 16. század első felében élt Hermann Bonnus írta, aki Lübeckben volt iskolai rektor, majd szuperintendens. Írt kátét, egyházi rendtartást, és részt vett énekeskönyv-szerkesztésben is.

Az Evangélikus énekeskönyv 199. számú böjti énekének dallamát Lucas Lossius szerezte. A gimnáziumi tanár, kántor foglalkozású Lossius – akárcsak Hermann Bonnus – Wittenbergben tanult. Lossius 1561-ben Psalmodia címen kiadott egy zenei gyűjteményt. Ez a széles körben elterjedt, népszerű gyűjtemény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a lutheri egyházzenében sok gregorián eredetű ének megmaradt. Például a „Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél…” kezdetű ének, amely nemcsak szövegében, de dallamában is 14. századi eredetű.

Lucas Lossius böjti éneke több szerzőt is megihletett: kórusművet írtak belőle, és orgonaműben is feldolgozták. Így találkozhatunk vele például Michael Praetoriusnál, Johann Sebastian Bachnál és Heinrich Schütznél.

Az Evangélikus énekeskönyvbe szlovák hagyományból, a Tranoscius-énekeskönyvből került a 199. számú böjti ének.