Luther Márton a böjtölésről

Segít-e a böjtölés az üdvösség megszerzésében? Ki lehet-e érdemelni Krisztus Lelkét böjtölés által? Miben lehet példa a megfeszített lator? Összeállításunkban Luther Márton böjttel kapcsolatos igehirdetési gondolataiból válogattunk, amelyhez a Luther Válogatott Művei könyvsorozat Prédikációk című kötetét hívtuk segítségül.

„A törvény azt kívánja tőlünk, hogy szeressük Istent minden erőnkből stb., felebarátunkat pedig úgy, mint önmagunkat. Ha a törvény igaz arra nézve, hogy teljes lelkünkkel és minden erőnkkel kell szeretnünk Istent és a felebarátainkat, akkor kétségkívül igaz az is, hogy az az ember nem cselekszik helyesen, aki úgy böjtöl, úgy imádkozik, vagy úgy kiált Istenhez, és úgy művel ehhez hasonló dolgokat, hogy előbb nem szereti Istent és felebarátját. Ha a cselekedetek nem szeretetből történnek, akkor semmit sem érnek (vö. 1Kor 13,1–3). Hiszen szeretet nélkül semmi sem jó, a látható cselekedetek pedig azért vannak és születnek, hogy az ember általuk bizonyítsa, szereti-e Istent és felebarátját, hogy élete mindenkinek a hasznára válik.” (Martinus Luther doktor első weimari prédikációja, melyet a várban tartott a Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap, Weimar, 1522. október 19., délelőtt)

* * *

„…igen nehéz és titokzatos dolog kereszténynek neveztetni. Mert a keresztény ember hisz Istenben, ismeri és mindennél jobban szereti őt. A keresztény mindent tud, még azt is, hogy mi jár az ördög fejében. […] a hit és a keresztség által vagyunk mindnyájan keresztények. Krisztust Felkentnek is nevezik, és keresztényi mivoltom miatt engem is hívhatnak felkentnek. Ebből következik, hogy aki keresztény, az befogadta Krisztust, és teljes szívvel hisz Istenben. Képzeljetek magatok elé egy embert, aki böjtöl, aki mindennap kenyéren és vízen él. Az ilyen sokkal inkább nevezhető böjtölőnek, mint kereszténynek, hiszen böjtölése semmiképpen sem teszi őt kereszténnyé, nem! Ugyanez érvényes az imádkozóra is, aki rengeteget imádkozik, amiért inkább imádkozónak hívják, mint kereszténynek. […] Egyedül az teszi őket azzá, ha övék Isten és mindaz, ami Istené, vagyis övék Krisztus, a mérhetetlen kincs, és a kegyelem miatt nevezik őket gazdagnak.” (Martinus Luther doktor második weimari prédikációja, melyet a plébániatemplomban tartott a Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap, Weimar, 1522. október 19., délután)

* * *

„Most nézd meg az emberek életét: sokan vannak, akik böjtölést, imádkozást, búcsújárást és hasonló gyakorlatokat folytatnak. Úgy vélik, hogy mindezzel sok érdemet gyűjtenek, s odafönt a mennyben első helyet biztosítanak maguknak, de soha nem tanulják meg gonosz vétkeik megöldöklését. A böjtöt és minden gyakorlatot arra kell fordítanunk, hogy ezek az óembert, a bűnös természetet elfojtsák és arra szoktassák, hogy mindazt nélkülözze, ami kívánatos ebben az életben, és így naponta mindinkább előkészítsék a halálra, hogy ezáltal a keresztségnek eleget tegyen.” (Sermo a keresztség szentségéről, 1519.)

* * *

„A valódi megigazulás két cselekedet által mutatkozik meg: valaki más cselekedetében, ez a helyes, és a saját tetteinkben, ez a kevés. Hogy lássátok az első alapját: egyesek templomot építenek, mások Szent Péterhez vagy Szent Jakabhoz zarándokolnak, megint mások böjtölnek, imádkoznak, szerzetesi kalapot viselnek, vagy mezítláb járnak, és sok ehhez hasonló dolgot művelnek. Ezek a cselekedetek teljesen értelmetlenek, és alapjában fel kell számolni őket. Az ige arról tanúskodik, hogy cselekedeteink erőtlenek. Hiszen Isten kiválasztott egy embert, az Úr Jézus Krisztust, hogy kárhoztassa a halált, megsemmisítse a bűnt, és elpusztítsa a poklot, mert azelőtt mindenki az ördögé lett. Az az ötlete támadt, hogy az Urat is megkaparintja, hiszen két gyilkos között feszítették meg, és a legszégyenletesebb és legkegyetlenebb kínokat állta ki, melyeket Isten és az emberek is elítéltek. De az Isten olyan erős volt, hogy megsemmisült a halál, a bűn és a pokol (vö. 1Kor 15,54–55).” (Martinus Luther doktor sermója, melyet – útban a wormsi gyűlésre – Erfurtban tartott húsvét ünnepe utáni 1. vasárnap [Quasimodogeniti], Erfurt, 1521. április 7.)

* * *

„Isten kegyelmével kapcsolatban először is azt kell megtanulnunk, hogy Isten előtt a mi személyünk, cselekedeteinkkel egyetemben, semmit sem számít, hogy ne tehessük őt ócskássá vagy kufárrá azzal, hogy cselekedeteink által akarnánk tőle kegyelmet venni, ahogy Isten ebben az evangéliumi szakaszban is kifejti, amikor így szól: »Nem gyönyörködöm az áldozatban.« Ezzel azt fejezi ki: »Nem akarok részesülni benne. Ha azt akarjátok, hogy Istenetek legyek, akkor tudjátok és ismerjétek el, hogy ingyen adom nektek a kegyelmet. Cselekedeteitek pedig – tegyetek értem bármit – hasztalanok, ha azokkal tőlem akármit is meg akartok vásárolni.« Mert ha Isten nem akarja az áldozatot, akkor teljességgel érthető, hogy nem kíván szürke szerzetesi fejfedőt sem, és böjtöd vagy kemény fekvőhelyed iránt sem érdeklődik, hiszen mindezek sokkal jelentéktelenebb dolgok, mint az áldozat. Azt sem kérdezi meg tőled, hogy tiszteled-e apádat vagy anyádat, ha csak az jár a fejedben, hogy ezáltal kiérdemelj valamit Istennél. Az efféle jó cselekedetek mind hiábavalók, ha Isten színe elé kerülnek. Isten viszont megkívánja tőlünk, hogy megvalljuk: »Mindent ingyen kegyelemből kaptunk tőle, vagyis egyetlen fityinget sem érdemeltünk ki, házunkról, termőföldünkről, feleségünkről és gyermekeinkről nem is beszélve.«” (Prédikáció Szent Máté napján, Coburg, 1530. szeptember 21.)

* * *

„Most már annyira színültig van a világ a bűnnel, hogy ki is csordul, és emellett Isten olyan súlyos ítéletet és büntetést szab ki rá, hogy az emberek romlottá lesznek, és már önmagukat is becsapják. Hiszen a templomépítés, a böjt, az ima és a többi efféle dolog mind igaz cselekedetnek látszik, de ezekkel csak önmagunkat csapjuk be. Fel kellene hagynunk a fösvénységgel, a világi dicsőség hajszolásával meg az egyéb bűnökkel, és szegény felebarátainkon kellene segítenünk. Így támad fel bennünk Isten és mi is őbenne. Ezt hívjuk újjászületésnek. (Martinus Luther doktor sermója, melyet – útban a wormsi gyűlésre – Erfurtban tartott húsvét ünnepe utáni 1. vasárnap [Quasimodogeniti], Erfurt, 1521. április 7.)

* * *

„Kérjed hát Istent, hogy lágyítsa meg a szívedet, és engedje meg, hogy a Krisztus szenvedésén való elmélkedés gyümölcseiben részesülj. Mert nem is lehetséges, hogy Krisztus szenvedését magunktól alaposan meg tudjuk fontolni. Istennek kell jelen lennie a szívünkben, amikor erről elmélkedünk. Sem ez az igehirdetés, sem más tanítás nem adhatja meg, hogy a Krisztus szenvedésén való elmélkedés során annak valódi gyümölcseit elnyerd. Isten kegyelmét kell keresned és kérned, hogy az ő kegyelme által érd ezt el, és ne a magad erejéből. […]

Aki így elmélkedik Isten szenvedésén egy napig, egy órán át vagy csak egy negyedórán keresztül, arról bátran elmondhatjuk, hogy ezzel jobbat tett, mint ha egy éven át böjtölt volna, mindennap elimádkozott volna egy zsoltárt, és ráadásul még vagy száz misét is hallgatott volna. Mert ez az elmélkedés lényegesen és igen hamar megváltoztatja az embert, miként a keresztség, újjászüli.” (Sermo Krisztus szent szenvedésének szemléléséről, 1519.)

* * *

„A kereszténnyé válás első fontos lépése az, hogy tudjuk, bűnösök vagyunk, és mindaz, ami sújt minket, jogosan történik. Másrészt a lator nem tesz mást, mint hogy hisz Krisztusban, és hozzá kiált. Ott keres segítséget, és nem a böjtölésben vagy a zarándoklatokban, hanem az Úrra emeli tekintetét, és így szól: »Uram, emlékezzél meg énrólam, mikor eljössz a te országodban!« (Lk 23,42; Károli-ford.) Ezek a hit szavai, hiszen általuk ismeri el, hogy Jézus király, akinek országa van […].” (A megbocsátó Közbenjáró és irgalmas Úr. Prédikáció nagyszombat délelőttjére [A lator viselkedése példakép az összes keresztény számára], Wittenberg, 1529. március 27.)

* * *

„Mások sok jó cselekedetben fáradoznak, és túl sokat böjtölnek és dolgoznak, annyira, hogy ezáltal megnyomorítják testüket és balgán bánnak testükkel, azt gondolva, hogy erőszakos cselekedeteik révén megszabadulhatnak bűneiktől, és szívüknek nyugalmat szerezhetnek. Mindkét csoport hibája, hogy előre akarnak jó cselekedeteket végrehajtani, mielőtt a bűneik megbocsáttattak volna. Holott előbb kell a bűnöknek megbocsáttatni, mielőtt a jót cselekszik, és nem a cselekedetek űzik ki a bűnt, hanem a bűn kiűzése cselekszi a jót. Mert a jó cselekedeteknek örvendező szívvel és Isten iránti jó lelkiismeretben kell történniük, azaz bűnbocsánatban.” (Sermo a bűnbánat szentségéről, 1519.)

* * *

„Krisztus Lelke pedig nem böjtölés, imádkozás, zarándoklat vagy az ország körbefutkosása által jön el, hanem egyes-egyedül a hit által. Krisztus tehát minden érdem nélkül osztogatja neked ajándékait, ahogyan ő azt akarja. Óvakodj attól, hogy azt hidd, képes vagy a hitre, mert ezt Istennek kell neked adnia.” (Martinus Luther doktor első weimari prédikációja, melyet a várban tartott a Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap, Weimar, 1522. október 19., délelőtt)