Fő tartalom átugrása

evangélikus

Új külsőt kapott a tállyai evangélikus templom

2021. március 15.
Tállya – A tállyai evangélikus templomot 1790-ben szentelték fel és 1802-ben itt keresztelték meg Kossuth Lajost. Most teljesen felújították az Isten házát és már csak a használatbavételi engedélyekre várnak. A Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség még 2016-ban elnyert pályázatot, összesen 82 millió forintot fordítottak a külső- és belső megújításra, valamint a harangláb felújítására.
160582505_245829280544914_8337941948862000191_o.jpeg

Evangélikus istentiszteletet közvetített a közmédia a Budavárból

2021. március 14.
Budapest – 2021. március 14-től minden vasárnap 9 órától protestáns istentiszteletet közvetít a Duna Televízió. Március 14-én 9 órától evangélikus istentiszteletet láthattak a Bécsi kapu térről. Igét hirdetett Fabiny Tamás püspök.
5387521barilaci.jpeg

BariLacival énekeltek az evangélikus iskola diákjai

2021. március 12.
Békéscsaba – BariLaci kiemelkedő eredménnyel, két alkalommal is fordulógyőztesként jutott tovább A DAL 2021 döntőjébe „Féltelek.” című felvételével. A zsűrit és a közönséget egyaránt lenyűgözi fantasztikus éneklésével, szívbe markoló dalával és pozitív személyiségével.

Evangélikusok vagyunk. És te?

Zászkaliczky Anna Eszter
2021. március 11.
Budapest – A reformáció hónapjában indult el a Magyar­országi Evangélikus Egyház kommunikációs kampánya, amellyel a 2021-es népszámlálásra hívják fel a figyelmet. A népszámlálás során mindenkinek felteszik majd a kérdést, hogy mely egyházhoz tartozónak vallja magát. A tízévente megrendezett népszámlálás eredménye is mutatja jelenlétünket a társadalomban, ezért hatással van az evangélikus egyház jövőbeli lehetőségeire is.
Ke--pernyo--foto-- 2021-03-02 - 8.52.44.png

Új külsőt kapott a tállyai evangélikus templom

2021. március 2.
Tállya – A tállyai evangélikus templomot 1790-ben szentelték fel és 1802-ben itt keresztelték meg Kossuth Lajost. Most teljesen felújították az Isten házát és már csak a használatbavételi engedélyekre várnak. A Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség még 2016-ban elnyert pályázatot, összesen 82 millió forintot fordítottak a külső- és belső megújításra, valamint a harangláb felújítására.
Ke--pernyo--foto-- 2021-02-10 - 8.38.43.png

Gömör evangélikus értékei

2021. február 10.
Csetnek – Rimaszombat – Sajógömör – Felvidéken a legoptimistább becslések szerint is már csak mintegy tízezer magyar evangélikus él. Az országban valamivel több mint 300 ezren vallják magukat evangélikusnak, tehát a magyar ajkú hívek jelentős kisebbségben vannak. Nagy részük a történelmi Gömör-Kishont vármegye területén él. Szlovákiai szinten is mindössze 24 településen van igény magyar szolgálatra. Viszont, ha megnézzük az evangélikusok épített örökségét, akkor szinte hihetetlen gazdagság táru…
148092213_161486942310528_861809711922762418_o.png

Elindult az E-hangműhely, a Magyarországi Evangélikus Egyház könnyűzenei műhelye

2021. február 9.
Budapest – Az E-hangműhely azzal a céllal jött létre, hogy az evangélikus egyház évtizedes könnyűzenei hagyományára építve szakmailag segítse az evangélikus és az evangélikussághoz közel álló, kezdő és haladó könnyűzenészeket. A szakmai segítség mellett cél egy támogató, lelki közösség kialakítása a könnyűzenei szolgálatot végzők között.
Ke--pernyo--foto-- 2021-01-29 - 14.33.39.png

Göttingenben könyv jelenik meg a magyar evangélikus iskolákról

2021. január 29.
Göttingen – A göttingeni V&R unipress kiadónál – a tervek szerint – idén márciusban jelenik meg a Solymár Mónika, a bécsi egyetem protestáns teológiai fakultása valláspedagógiai intézetének munkatársa által írt Evangélikus iskolák Magyarországon című könyv, amely a szerző 2018-ban készített habilitációjának átdolgozott változata a magyarországi evangélikus iskolák önértelmezéséről és profiljáról. 
tovabbtanulas20210122.jpg

A továbbtanulás útvesztőjében

segítünk eligazodni!

2021. január 28.
Budapest – Közeledik az érettségi időszaka, amikor minden diák komoly kérdések előtt áll. A továbbtanulás sokak számára igazi útvesztőnek tűnhet, ahol egyedül kell döntést hozni, hogy később milyen munkát végez, hol dolgozik majd az ember. Ez kétségkívül nehéz feladat, amit most a digitális oktatás sem könnyített meg. A KötőSzó blog 2021. január 22-én, Facebook oldalán olyan beszélgetést szervezett, ahol a továbbtanulás, pályaválasztás, digitális oktatás kérdései kerültek elő.
9593350DROTI20201029019-scaled.jpg

Ózongenerátort kaptak az evangélikusok a mezőhegyesi ménesbirtoktól

Cs. I.
2021. január 15.
Mezőhegyes – A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. az elmúlt években igyekezett szorosabbá tenni az együttműködést Mezőhegyessel. A Mezőhegyesi Evangélikus Leányegyház 1 millió forint támogatást kapott, részükre egy ózongenerátort is vásárolt a cég.
angyal202101123.jpg

Angyalok százainak ebédje – Nagy sikerrel zárult egyházunk karácsonyi akciója

Németh Zoltán, Zászkaliczky Anna Eszter
2021. január 13.
Budapest – Budapesten és több nagyvárosban evangélikus összefogásban köszönték meg közel ezer egészségügyi dolgozó munkáját, mások iránt tanúsított figyelmét és szeretetét. A Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében 2020. december 26. és 2021. január 6. között megvalósult Angyalokat vendégelnek meg elnevezésű kezdeményezéshez országszerte több százan csatlakoztak.
pexels-photo-3721597.jpeg

Evangélikus műsorajánló: Megismerhetjük a Budakeszin felépült evangélikus templom építésének történetét

Nagy László
2021. január 7.
Budapest – Az előttünk álló időszakban több evangélikus műsor is szerepel a közmédia programján. Ezeket gyűjtöttük most egy csokorba.